Elég sokféle értelmezés létezik, de alapvetően a libertárius (vagy libertariánus) nézetrendszer szerint az egyéni és társadalmi jólétet legjobban a lehető legnagyobb személyes szabadság szolgálja. Ez a klasszikus liberalizmus, aminek már csak nevében van köze ahhoz, amit ma liberalizmusként használnak. Az első libertárius gondolkodó maga Lao-ce, a taoizmus atyja volt. Keveset tudni az életéről, de valamikor az i.e. 6. században élhetett és Konfuciusz tanítványaként tevékenykedett, akire egyébként nagy hatással is volt.
Az állam léte nélkül lenne tökéletesen működő világ
Sok más gondolkodóval ellentétben Lao-ce úgy látta, hogy az egyén boldogsága a társadalom létének célja. Ha az egyes társadalmi intézmények nem szolgálják az egyén boldogságát, akkor azokat fel kell számolni. Különösen ellenezte az állam létét, amely szerinte „az egyén gonosz elnyomója”. És ezért „jobban kell félni tőle, mint a vérszomjas tigrisektől”. Lao-ce konkluziója szerint a kormány léte és bármely beavatkozása az egyén életébe csak káoszt és zavart szül. És minél több szabályt vezetnek be a világon a kormányzatok, annál több tolvaj, rabló és szegény ember lesz majd. A filozófus szerint ezért hagyni kell az egyéneket létezni saját magukban és a világ úgyis megtalálja egyensúlyát, állam nélkül is.
És mivel az egyik első ilyen gondolkodónak nevezhetjük Lao-cét, azt is érthetjük, hogy nem volt túl sok eszköz a kezében ezen út megvalósítására. Így jutott el az egyetlen menekülőúthoz, a taoisták útjához, ami a társadalomtól és a világtól való visszavonulást részesítette előnyben. Mert Lao-ce szemében ez a menekülés az egyetlen lehetséges út volt arra, hogy az állam zsarnokságától megszabadulhasson az egyén. Két évszázaddal Lao-ce után tűnt fel Csuang Csou híres taoista, aki tökéletesítette a mester tanításait és megtalálta a tökéletes konkluziót, az egyéni anarchizmus képében.
Ő volt az, aki annyira híres író volt, hogy az egyik helyi királytól kapott ajánlatot, hogy legyen miniszter, amely ajánlathoz még rengeteg aranyat is kapott volna. Csuang Csou viszont ezt visszautasította, ugyanis semmiféle jutalomért nem szerette volna nyakát az állami rabszolgaság igájába hajtani. Csou is ugyanúgy hitt az egyén erejében és abban, hogy a világnak nincs szüksége kormányokra és irányításra, saját magától ki fog alakulni egy működő világrend. És soha annyira nem volt még igaz Csou egyik gondolata, mint most: „Egy kisstílű tolvajt börtönbe zárnak. Egy nagyban utazó bandita pedig állami vezető lesz.”
