Elindult a NATO nukleáris hadgyakorlata

2022.10.18.
Olvasási idő: 2 perc

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) hétfőn megkezdte a nukleáris háborúra felkészítő éves hadgyakorlatát. Az amerikai B-52-es bombázókhoz a szövetség más tagjainak korszerű repülőgépei is csatlakoznak, miközben egy Oroszországgal vívott megsemmisítő háborút szimulálnak.

A „Steadfast Noon” elnevezésű hadgyakorlatok a tervek szerint október végéig tartanak. Belgium ad otthont a gyakorlatoknak, amelyek az Északi-tenger és az Egyesült Királyság felett zajlanak majd. Néhány amerikai repülőgép észak-dakotai bázisokról száll fel.

A NATO sajtóközleménye szerint „a „Steadfast Noon” gyakorlatban 14 ország és legfeljebb 60 különböző típusú repülőgép vesz részt, köztük negyedik és ötödik generációs vadászgépek, valamint felderítő és tanker repülőgépek. A korábbi évekhez hasonlóan az amerikai B-52-es nagy hatótávolságú bombázók is részt vesznek”. Hozzátette: „amíg léteznek nukleáris fegyverek, a NATO nukleáris szövetség marad”.

Az idei nukleáris hadgyakorlatokra épp akkor kerül sor, amikor a NATO és Moszkva közötti feszültség több évtizedes csúcson van. Moszkva azzal vádolja a szövetséget, hogy háborút folytat Oroszország ellen Ukrajnában. Washington szövetségesei élén több tízmilliárdos fegyverekkel, valamint hírszerzési és kiképzési eszközökkel látta el Kijevet.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kijelentette, hogy „rossz jelzést” küldene a hadgyakorlatok lemondása. „Nagyon rossz jelzést küldene, ha most hirtelen lemondanánk egy rutinszerű, régóta tervezett gyakorlatot az ukrajnai háború miatt. Ez abszolút rossz jelzés lenne” – nyilatkozta még múlt kedden.

Stoltenberg azzal érvelt, hogy a nukleáris hadgyakorlatok megtartása a legjobb módja a nukleáris háború megelőzésének. „A NATO határozott, kiszámítható magatartása, katonai erőnk a legjobb módja annak, hogy megakadályozzuk az eszkalációt”. Úgy folytatta: „ha most bármilyen félreértésnek, téves számításnak alapot adnánk Moszkvában azzal kapcsolatban, hogy készek vagyunk megvédeni magunkat és minden szövetségesünket, akkor növelnénk az eszkaláció kockázatát”.

A NATO mint szervezet nem rendelkezik fegyverekkel. A névlegesen a NATO-hoz kapcsolódó nukleáris fegyverek továbbra is három tagország – az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország – ellenőrzése alatt állnak. A szövetség titkos nukleáris tervezési csoportja csütörtökön ülésezik a védelmi miniszterek között.

Stoltenberg „veszélyesnek és meggondolatlannak” nevezte Putyin elharapódzó nukleáris retorikáját, és hangsúlyozta, hogy a szövetségesek „világosan közölték Oroszországgal azt is, hogy súlyos következményei lesznek annak, ha bármilyen módon nukleáris fegyvereket vet be”.

„Figyelemmel kísérjük Oroszország nukleáris erőit” – mondta Stoltenberg. „Nem tapasztaltunk semmilyen változást az orosz álláspontban, de továbbra is éberek maradunk”.

Érdekelhet még: A világ legnagyobb repülőgépéről hiperszonikus járművet készülnek indítani

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Legfrissebb hírek

munkaerőpiac

Így kap öt fizetést a munkaerőpiac új zsonglőre

Az amerikai és globális munkaerőpiac egyre hangosabb az ún. quiet jobbing vagy overemployment jelenség miatt, amikor valaki egyszerre több állást is vállal titokban, home office-ban. A legújabb, egészen elképesztő eset egy indiai
csillagközi objektum

Új csillagközi objektumot észleltek a Naprendszerben

Július elején jelentette be az Európai Űrügynökség (ESA), hogy szakértői egy gyorsan mozgó, rejtélyes objektumot figyelnek, amely minden valószínűség szerint a Naprendszeren kívülről érkezett. Az A11pl3Z kódjelű égitest jelenleg a Jupiter pályájának
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél