Musk perelné a Metát a Twittert másoló alkalmazása miatt

2023.07.10.
Olvasási idő: 1 perc

Elon Musk pár hónappal ezelőtt elbocsátotta a Twitter-dolgozók nagy részét, és azon élcelődött, hogy tehetségük „máshol nagyon hasznos lesz”. Most azonban perrel fenyegeti Metát, azt gyanítja ugyanis, hogy egykori alkalmazottai aktívan részt vettek a Meta Twitterhez hasonló alkalmazásának fejlesztésében.

A Meta a napokban elindított egy Twitterre hajazó szövegalapú alkalmazást Threads néven. Kevesebb, mint 24 órán belül Elon Musk ügyvédje máris felszólította a Metát az alkalmazás megszüntetésére, és azzal vádolja konkurensét, hogy több tucat ex-Twitter alkalmazottat vett fel a Threads létrehozására.

Musk körülbelül nyolc hónappal ezelőtt vásárolta meg a Twittert, és azonnal tömeges elbocsátásokba kezdett: a vállalat akkori 7800 alkalmazottjának 80%-át kirúgta a cégtől. Döntését a közvélemény erősen kritizálta, de Musk nem igazán jött zavarba, noha egyik tweetjében szarkasztikusan bocsánatot kért, amiért elbocsátotta a dolgozókat. „Hatalmas tehetségük máshol kétségtelenül nagyon hasznos lesz majd” – fűzte hozzá.

Musk ügyvédje azonban most rászállt a Metára, azt állítva, hogy a cég felfogadta az elbocsátott alkalmazottak egy részét a rivális közösségi alkalmazás elkészítésére. Az alkalmazás tevékenységének beszüntetésére felszólító levél szerint az elbocsátott alkalmazottak egy része „továbbra is hozzáfér a Twitter üzleti titkaihoz és más rendkívül bizalmas információkhoz”, valamint a „nem megfelelően megőrzött Twitter-dokumentumokhoz és elektronikus eszközökhöz”.

„A nemrégiben elindított Threads alkalmazással kapcsolatos legutóbbi jelentések alapján a Twitter komoly aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a Meta Platforms („Meta”) szisztematikusan, szándékosan és jogellenesen elsajátította a Twitter üzleti titkait és egyéb szellemi tulajdonát” – áll a levélben.

Egy mindkét céget ismerő forrás korábban elmondta a Business Insidernek, hogy a Metához valóban felvettek néhány ex-Twitter alkalmazottat, de jelenleg egyikük sem dolgozik a Threads-en.

A Threads hivatalosan szerdán indult be, és Zuckerberg szerint másnap reggelre már körülbelül 30 millió feliratkozója volt.

GT

Tartalom- és szövegíróként, illetve fordítóként dolgozom, főleg az informatika, az üzleti etika és a vállalati képzések területén. Folyamatosan bővítem ismereteimet és alapos kutatást végzek, hogy a legnaprakészebb információkkal szolgálhassak cikkeimben.

Latest from Blog

MrBeast

Évi 75 millió? Ezek a legjobban fizető AI-állások

Nem kell teljes karrierváltás ahhoz, hogy valaki évi tízmilliókkal többet keressen. Elég a meglévő tech-tudásra ráépíteni az AI-készségeket, hogy valaki akár 85%-kal többet keressen. 85%-kal is többet fizethet az AI-tudás, itt a

Itt a textil, ami a világűrbe küldi a nyári hőséget

Az Adelaide-i Egyetem kutatói egy Nobel-díjas technológiai áttörés segítségével forgatják fel a nyári öltözködés évszázados szabályait. A nyári kánikula beálltával az évszázados megszokás és a józan ész mindig azt diktálja, hogy a

A világ leggyilkosabb mérgét keverte ki egy egyetemista

Szirénázó rendőrautók, tűzoltók és speciális vegyivédelmi alakulatok sora lepték el a Massachusetts Institute of Technology (MIT) campusát, miután a világ egyik legtekintélyesebb tudományos egyetemén pánikszerű riasztást váltott ki az egyik hallgató rendkívül

Kipukkadt a hidrogénlufi: A zöld energia kiábrándító valósága

Elon Musk egyszer „megdöbbentően nagy ostobaságnak” nevezte a hidrogén üzemanyagként való használatát az autóiparban, ám a világ egyik legsikeresebb elektromosautó-gyártójának elutasítása sem tudta eltántorítani a politikai döntéshozókat attól, hogy a zöld energia

Így szorított ki tízezer nyelvet az angol

Amikor a Föld nyelvi sokszínűségére gondolunk, többnyire a ma aktívan használt, nagyjából hétezer beszélt nyelvből indulunk ki. Ez a lenyűgöző adat azonban csupán egyetlen pillanatfelvétel az emberiség több tízezer éves történetében. Nyelvészek

Ezért buknak el a külföldi alapkezelők Kínában

A Fidelity International (FIL) a legújabb globális alapkezelő, amely a hírek szerint mérlegeli a kínai lakossági alapkezelési üzletágból való kivonulást. A cég három évvel ezelőtt teljes egészében saját tulajdonú leányvállalatot hozott létre

Mielőtt továbblépnél