A háborúra felkészülve a náci Németország előtt egy hatalmas akadály állt. A franciák által épített 480 kilométeres Maginot-vonal, ami erődök, lövészárkok, bunkerek és más védelmi rendszerek összefüggő egységét alkotta. A németek ezért egy olyan csodafegyver „wunderwaffe” fejlesztésébe kezdtek, ami áthatolhat a franciák védelmén.
Így született meg a világ legnagyobb ágyújának, a közel 1490 tonnás Schwerer Gustav-nak az ötlete, ami a sok más őrült csodafegyver ötlettel ellentétben elkészült, és 1941-ben hadrendbe is állt. Bár addigra a németek a Maginot-vonal megkerülésével lerohanták Franciaországot, a csodafegyver nem maradt feladat nélkül.
A világ legnagyobb fegyvere: Schwerer Gustav
A Schwerer Gustav 1941 végére készült el, körülbelül 10 millió márkát költöttek rá, és a végén inkább hasonlított egy kisebb épületre, mint egy vasúti ágyúra. A világ legnagyobb fegyvere 1490 tonnát nyomott, közel négy emelet magas, 7 méter széles és 43 méter hosszú volt. Az üzemeltetéséhez egyes források szerint 500, míg mások szerint 2000 emberre volt szükség.
A 78 centiméter átmérőjű ágyúcsöve 30 méter hosszú volt, és a hozzátartozó 7 tonnás lövedéket akár 48 km-es távolságba is el tudta lőni. Ahogy azt a lentebbi képen láthatod, egyetlen lövedéke kétszer olyan magas és széles volt mint egy átlag felnőtt. A fegyvert úgy tervezték, hogy képes legyen 7 méter vastag vasbeton vagy 1 méter vastag acél áttörésére.
De ki gyártotta le? Hogyan tudták egyáltalán mozgatni, és hol vetették be ezt a hatalmas „csodafegyvert”?
Az ágyú kifejlesztése
Mire a csodafegyver ötlete újra felmerült, már számos óriás ágyú létezett. A britek például már az 1850-es években legyártották a saját 50 tonnás fegyverüket, a németek pedig az első világháború elején mutatták be „Big Berthát”, a 47 tonnás ágyút, amelyet aktívan használtak az összecsapások során.
A terveket az 1930-as években az esseni székhelyű Krupp acélvállalat dolgozta ki. Bár megálmodni könnyű volt, a megvalósítás számos problémát vetett fel. De Hitler érdeklődött a projekt iránt, így a fegyver 1941-re el is készült, és a Schwerer Gustav nevet kapta. A schwerer németül nehezebbet jelent, míg a Gustav elnevezés a Krupp korábbi igazgatójára, Gustav Kruppra utal.
Hogyan szállították?
Az egyik legnagyobb probléma a mobilitás hiánya volt. A gond ott kezdődött, hogy a hatalmas méret miatt öt részben kellett szállítani. Mindez idő és munkaerő igényes volt. Előfordult, hogy mire a harcok helyszínére ért volna, addigra a front már tovább haladt.
Emellett az ágyú egy bonyolult összetett sínrendszeren futott. A komplex sínek megépítése összesen több ezer munkás napját vette igénybe, akiknek közvetlen a fegyver előtt kellett megépíteni a sínt. Végül egy olyan ívelt sínszakaszra is szükség volt, amely lehetővé tette az oldalirányú mozgást.
A mobilitási körülményeket tovább nehezítette, hogy a gigantikus ágyút lehetetlen volt elrejteni az ellenség elől. Mindez nem is volt probléma, amíg a légierő uralta az irányítást, de ezt követően egy hatalmas, könnyen kiszúrható és bombázható célponttá vált.
Bevetésen a csodafegyver
Bár a francia invázióról lemaradt, 1942-ben lehetőséget kapott a bevetésre. Az ágyút Szevasztopol ostromához küldték. A szétszerelés közel 3 hétig tartott, és több mint 1000 fős csapat dolgozott rajta. Ezután elindult, hogy részt vegyen a harcokban. Június és július között a Schwerer Gustav közel 50 lövedéket zúdított az ostromlott szovjet városra. Állítólag az egyik lövedék 30 méter földön hatolt át, hogy végül egy földalatti szovjet lőszerraktárban robbanjon.
A hatékonytalanságot mutatja, hogy a fejlesztés, tesztelés és finomhangolás során körülbelül 220 lövést adott le. Majd a harctéren kilőtt közel 50 lövedék után a cső tönkrement. Így egy cső körülbelül 300 lövésre volt elegendő, ami figyelembe véve a fejlesztési költségeket, nem mutat túl jó hatékonyságot, főleg az akkori kiélezett háborús gazdasági viszonyokat tekintve.
Az ostromot követően Leningrádhoz (mai Szentpétervár) szállították, de a szovjet csapatok előretörése miatt nem tudták bevetni. Ezt követően, 1944-ben, a varsói felkeléshez szállították, de mire megérkezett, a felkelést leverték. Ezzel pedig véget is ért a Schwerer Gustav története. A mai napig nem világos, hogy pontosan mi történt a fegyverrel. A nácik, hogy az ne kerüljön ellenséges kézbe, valószínűleg szétszerelték és alkatrészeit elrejtették.
Nagyobb, nehezebb, mégsem feltétlen jobb
Bár a csodafegyverekbe vetett hit erős volt a nácik, főleg Hitler köreiben, nem tudták megfordítani a háború menetét. Ahogy azt a Schwerer Gustav példája mutatja, bár tudott hatalmas kárt okozni, egy rendkívül nehézkes, drága, és igényes eszköz volt, aminek a mozgatása napokat vett igénybe.
Emellett lehetetlen volt elrejteni az ellenséges repülőgépek elől, ami azt jelentette, hogy csak olyan területeken lehetett bevetni, ahol a Luftwaffe légi fölényben volt. Ez a terület pedig a háború előrehaladtával folyamatosan csökkent. Valószínűleg az egyetlen német, aki valaha is őszintén örült ennek az eszköznek, Hitler lehetett.
Érdekelhet:
