Egy ukrán szervezet ellenségek listáját állított össze, Musk és Trump is rajta vannak

2024.06.11.
Olvasási idő: 1 perc

Egy, az amerikai kormányhoz köthető, ukrajnai székhelyű civil szervezet egy „ellenségek listáját” hozott nyilvánosságra, amelyen olyan amerikai újságírók, üzleti vezetők, médiumok és weboldalak szerepelnek, akik kritikusan nyilatkoznak Biden elnökről, az amerikai kormányról vagy a háborúra szánt támogatásokról.

A TEXTY nevű civil szervezet egy ún. ellenségek listáját állított össze és hozott nyilvánosságra, amelyen olyan személyek és portálok szerepelnek, hogy az Ukrajnának nyújtott segélyek megszüntetéséért kampányolnak. A jelentés célja, hogy az amerikai konzervatív újságírókat, médiumokat és szervezeteket az orosz propaganda terjesztőiként rágalmazza. A listán valójában mindenki rajta van, aki ellenzi az ukrajnai háborút vagy kritikus szavakkal illeti Biden elnököt.

Az ukrán szervezetek úgy tűnik szeretnek listákat készíteni az ellenségeikről. Az egyik leghírhedtebb a kijevi Mirotvorets Center által összeállított hírhedt „gyilkos lista” volt, amelyen szerepelnek olyan nevek, akik már nincsennek az élők sorában. Úgy tudni, hogy ezeket a szervezeteket amerikai pénzből finanszírozzák.

Egy közismert kommentátor, Robby Starbuck az X-en azt írta: „Ez őrület. Egy ukrán civil szervezet most adott ki egy ellenséglistát, amelyen amerikai állampolgárok is szerepelnek. Ez a lista minket hibáztat Ukrajna problémáiért a harctéren. Ennek a civil szervezetnek az alapítóját az amerikai külügyminisztérium képezte ki”.

A listán egyébként olyan ismert nevek is vannak, mint a volt amerikai elnök Donald Trump, Ron De Santis, Tucker Carlson, Robert Kennedy Jr és Elon Musk. Muskot egyébként már többször minősítették orosz propagandistának, legutóbb akkor, amikor a vállalkozó űrkutatási cége arra kérte az amerikai hadsereget, hogy fizesse ki az Ukrajnában működő Starlink műholdas internetszolgáltatását, mert a cég már nem tudta állni az évi 400 milliós dolláros kiadást.

Az említett civil szervezet később reagált az őt ért vádakra azt írva: „Nagyra értékeljük és tiszteletben tartjuk a szólásszabadságot, amely a demokratikus társadalom létezésének szükséges előfeltétele”. Majd hozzátették: „ez nem Ukrajna ellenségeinek listája és nem is egy gyilkos lista”.

premik

Közel 10 éves IT tapasztalattal rendelkezek nagyvállalati fizetési rendszerek és fizetési megoldások fejlesztésében. A kriptók által képviselt érték mellett érdekel a mögöttes technológia is, és nagyon kíváncsi vagyok, hogyan épül egymásra a mainstream és a kriptovaluták világa.

Latest from Blog

A világ leggyilkosabb mérgét keverte ki egy egyetemista

Szirénázó rendőrautók, tűzoltók és speciális vegyivédelmi alakulatok sora lepték el a Massachusetts Institute of Technology (MIT) campusát, miután a világ egyik legtekintélyesebb tudományos egyetemén pánikszerű riasztást váltott ki az egyik hallgató rendkívül

Kipukkadt a hidrogénlufi: A zöld energia kiábrándító valósága

Elon Musk egyszer „megdöbbentően nagy ostobaságnak” nevezte a hidrogén üzemanyagként való használatát az autóiparban, ám a világ egyik legsikeresebb elektromosautó-gyártójának elutasítása sem tudta eltántorítani a politikai döntéshozókat attól, hogy a zöld energia

Így szorított ki tízezer nyelvet az angol

Amikor a Föld nyelvi sokszínűségére gondolunk, többnyire a ma aktívan használt, nagyjából hétezer beszélt nyelvből indulunk ki. Ez a lenyűgöző adat azonban csupán egyetlen pillanatfelvétel az emberiség több tízezer éves történetében. Nyelvészek

Ezért buknak el a külföldi alapkezelők Kínában

A Fidelity International (FIL) a legújabb globális alapkezelő, amely a hírek szerint mérlegeli a kínai lakossági alapkezelési üzletágból való kivonulást. A cég három évvel ezelőtt teljes egészében saját tulajdonú leányvállalatot hozott létre
Instagram

Így éld túl a modern kor legnagyobb Instagram rémálmát

Mindannyiunkkal előfordult már az a gyomorszorító pillanat, amikor egy ismerős, egy ex-pasi vagy egy kiszemeltünk több éves Instagram-fotóit böngészve az ujjunk meglódul, és a képernyőt megérintve véletlenül rákattintunk a piros szívre. A

A sci-fi írók sem merték megjósolni a hatósági brutalitást

A tudományos-fantasztikus irodalom legsötétebb jövőképei ritkán válnak egyetlen drámai fordulattal valóra. Ehelyett a technológiai kontroll hálója csendben, lépésről lépésre szövődik körénk, amíg a totális megfigyelés és a szigorított fizikai kényszerítés a mindennapi