Évtizedekkel ezelőtt, különösen a második világháború után, az európai fiatalok jellemzően sokkal fiatalabban hagyták el az otthonukat, mint manapság. A tendencia az 1960-as, 1970-es évektől kezdve lassan, majd a 2000-res évek után egyre látványosabban változott. A gazdasági, kulturális és társadalmi változások következtében a szülői ház elhagyása egyes országokban egészen a 30-as évek elejére tolódott ki., ugyanakkor Európán belül is nagy a kontraszt.
Míg a skandináv térségben a fiatalok már 21-22 évesen saját lábra állnak, addig Dél-Európában és a Balkánon egészen 30-32 éves korig élvezik az otthon melegét. Megvizsgáltuk, a gazdasági tényezők mellett milyen pszichológiai tényezők befolyásolják az elköltözést.
Skandinávia az élen jár
A skandináv térségben találhatók azok a fiatalok, akik a legkorábban hagyják el a szülői házat. A svéd, dán, norvég és finn fiatalok átlagosan 22,1 éves korában költöznek el otthonról és állnak saját lábra. Az életszínvonalban elől járó országok rendkívül erős szociális ellátórendszerrel rendelkeznek, vagyis állami ösztöndíjak, diákhitelek és számos lakhatási támogatás segíti azt, hogy a fiatalok viszonylag korán elkezdhessék önálló életüket.
Ezen országok kormányai támogatják a bérlakásokat és a fiatalok önálló lakhatását. Az egyetemvárosokban kifejezetten könnyű a helyieknek egy saját otthont fenntartani. A gazdasági tényezők mellett azonban a skandináv kultúra fontos elemét képezi a korai önállósodás. Az önálló élet és a saját háztartás a felnőtté válás fontos része, amelyet a rugalmas munkaerőpiac és a diákmunkák is támogatnak.
Mivel ezekben az országokban kifejezetten fontos az egyenlőség és a mobilitás, az állam és az önkormányzatok arra törekednek, hogy a fiataloknak meglegyen az esélyük önálló életük elkezdésére, a családi háttértől függetlenül.
Nehéz a helyzet Dél-Európában és a Balkánon
A Balkánon és Dél-Európában az otthon elhagyásának késleltetése összetett gazdasági, kulturális és társadalmi tényezők eredménye. Ennek köszönhetően előfordulhat, hogy Görögországban, Olaszországban vagy Spanyolországban akár 30 éves korukig is otthon élhetnek a fiatalok. Az Eurostat kutatása szerint Portugáliában 29,1 évesen, Spanyolországban és Olaszországban pedig 30 – 30,5 évesen költöznek el a fiatalok otthonról.
A Balkánon ennél is rosszabb a helyzet. Görögországban átlagosan 30,6 évesen költöznek el otthonról a fiatalok, míg a korábbi jugoszláv térségben akár 32-33 éves korukig is élvezhetik az otthon nyújtotta előnyöket. A lista végén Észak-Macedónia (32,1 év) és Montenegró (33,3 év) állnak, azonban érdemes Bulgáriát, Szerbiát és Horvátországot is ide venni, ahol szintén 30 év felett található az átlagéletkor.
Munkanélküliség, erős családi kötelék és hagyományok
Míg Észak-Európában a függetlenedés kvázi elvárt a fiatalokkal szemben, addig a dél-európai és a balkáni országokban a család szerepe sokkal erősebb. A szülők és gyerekek között szoros, támogató kapcsolat áll fenn, ami a társadalom számára is természetes. Gyakori, hogy a szülők aktívan segítik gyermekeiket anyagilag és érzelmileg, ami csökkenti az önállósodás iránti nyomást. Ezekben az országokban az önálló lakhatás elérése nem számít a felnőtté válás szimbólumának. Sok fiatal számára ugyanis nem okoz presztízsveszteséget otthon maradni, mivel a szoros családi kapcsolatok nagy értékkel bírnak.
Gazdasági oldalról megközelítve a 2008-as gazdasági válság súlyosan érintette ezeket az országokat, a gazdaság pedig azóta sem állt teljesen talpra. Az ingatlanárak sok esetben nem arányosak a helyi fizetésekkel, a munkaerőpiac pedig jóval bizonytalanabb, mint volt évtizedekkel ezelőtt. Sok esetben a tanulmányi idő is kitolódik, az első jövedelmet pedig csak 23-25 éves korban szerezhetik meg a fiatal felnőttek.
Természetesen az is közrejátszik, hogy a fiatalok elkényelmesednek, és jobb úgy tanulniuk, dolgozniuk, hogy a szülők anyagilag és érzelmileg támogatják őket. Ennek ellenére, a társadalmi normál változása komoly feszültséget generálhat az adott korcsoportokon belül is, mivel az önálló életet gyakran az érettséggel hozzák párhuzamba.
