Sokkoló felmérés született: az európai kisvállalkozások fele a túlélésért küzd

2020.10.23.
Olvasási idő: 2 perc

Csütörtökön a McKinsey tanácsadó vállalat egy lehangoló felmérést tett közzé. Európában a kis- és középvállalkozásoknak a fele – amelyek egyébként együttesen az európai munkavállalók kétharmadának adnak munkát – a túlélésért küzd és próbál mindent megtenni azért, hogy a következő 12 hónapot valahogy kihúzza. 

A felmérést még augusztusban készítették, amikor még csak szóbeszéd tárgya volt a koronavírus-járvány második hulláma. Azóta az országok kormányai újabbnál újabb korlátozásokat vezetnek be, amik még nyomorúságosabb helyzetbe kényszerítik a vállalatokat. Több szakmai szervezet, többek között az Nemzetközi Valutaalap (IMF) is arra kérte a kormányokat, hogy állami támogatásokkal próbálják meg életben tartani a vállalkozásokat a járvány idején.

A KKV-k 55%-a akár hat hónapon belül lehúzhatja a rolót

A McKinsey vállalat több mint 2200 vállalattal készített felmérése azt az eredményt hozta, hogy öt országban – Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban és Nagy-Britanniában – a kis-és középvállalkozások 55%-a várhatóan jövő év szeptemberére leáll, ha bevételei a jelenlegi szinten maradnak. Az aktuális helyzetet figyelembe véve arra a következtetésre jutott a tanácsadó vállalat, hogy minden tizedik vállalkozás csődöt jelenthet az elkövetkező hat hónapban.

„Ez jelentős terhet jelent a pénzügyi ágazat számára” – jelentette ki a felmérés társszerzője, Zdravko Mladenov. A beruházások elmaradnak, a vállalkozások a hiteleiket nem tudják tovább fizetni, a dolgozóiknak felmondanak, ami miatt drasztikusan nő a munkanélküliek száma. A probléma tehát az egész gazdaságra kiterjedhet.

A Reuters múlt hónapban megkérdezett közgazdászainak előrejelzése szerint az euróövezet gazdasága csak 5,5%-kal nő jövőre, az idei 8%-os visszaesés után, de arra figyelmeztettek, hogy ez nagyban függ a vírus további terjedésétől. Ha a korlátozó intézkedések megmaradnak, illetve azokon szigorítanak beláthatatlan következményei lehetnek a vállalkozások számára.

A kis- és középvállalkozások (KKV-k) azok a cégek, amelyek 250 vagy annál kevesebb munkavállalót foglalkoztatnak. Európában több mint 90 millió embernek adnak munkát, de kis méretük kiszolgáltatottá teszi őket a cash flow-válságokkal szemben. Spanyolországban például a február óta csődbement 85 000 vállalkozás 83%-ánál ötnél kevesebb munkavállaló dolgozott. Habár sok országban az állam a hitelmoratórium meghosszabbításával, és egyszeri támogatással próbálja felszínen tartani a cégeket, a német Bundesbank és a Bank of England arra hívta fel a figyelmet, hogy nőhet a fizetésképtelenség.

„A döntéshozóknak mindent meg kell tenniük a járvány és annak gazdaságra gyakorolt negatív hatásainak megfékezésére” – mondta az IMF a héten megjelent blogbejegyzésében. „A politikának biztosítania kell azt, hogy a jelenleg fizetésképtelen, de életképes cégek továbbra is az üzleti szférában maradhassanak”- tette hozzá.

További érdekes cikkeink:

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél