A WHO neve mára szinte egyet jelent a világjárványok kezelésével, a globális egészségügyi normák meghatározásával és a nemzetközi beavatkozások irányításával. De mi történik akkor, ha épp az a szervezet szorul „gyógyításra”, amely az emberiség egészségéért felel? Egyre több az olyan hang, miszerint a WHO mára eltávolodott eredeti céljától, túlságosan központosított lett, és túlságosan kiszolgáltatott azoknak az érdekcsoportoknak, akik a betegségek fennmaradásából húznak hasznot. Itt az idő feltenni a kérdést: vajon egy 80 éves rendszer képes még válaszokat adni egy radikálisan megváltozott világ kihívásaira – vagy ideje új alapokra helyezni a globális egészségügyi együttműködést?”
A WHO eredeti küldetése
A WHO 1948-ban azzal a céllal jött létre, hogy támogassa a frissen függetlenné váló országokat az egészségügyi rendszereik fejlesztésében. A hangsúly akkor még a legfontosabb alapokon volt: tiszta ivóvíz, csatornázás, táplálkozás, és hozzáférés a legalapvetőbb orvosi ellátáshoz. Ezek voltak azok az eszközök, amelyek lehetővé tették a fejlett országok számára a hosszabb és egészségesebb életet.
Az idők során viszont a WHO figyelme egyre inkább elmozdult az alapvető, fenntartható egészségügyi fejlesztések támogatásától egyfajta szállítmányozó logikájú szemlélet felé – ahol előre gyártott, gyorsan piacra vihető termékek, mint például vakcinák és gyógyszerek kerülnek előtérbe. Ahelyett, hogy a hosszú távú, rendszerszintű megoldásokat – csatornázást, táplálkozást, elsődleges ellátást – részesítené előnyben, a szervezet inkább a központi apparátusának bővítésére és látványos, de kevésbé tartós beavatkozásokra koncentrál. Eközben a világ számos, leginkább rászoruló térségében még mindig alapvető egészségügyi hiányosságok uralkodnak, melyekre alig jut figyelem vagy forrás.
A pénz beszél
A WHO működésének pénzügyi alapját ma már nagyrészt célzott támogatások alkotják, amelyeket jellemzően kormányzati és magánszektorbeli szereplők nyújtanak. Ezek a források gyakran szigorúan meghatározott célokra érkeznek, így az adományozók lényegében beleszólnak abba, hogy a szervezet mire fordíthatja az eszközeit. A legnagyobb támogatók között olyan intézmények találhatók, amelyek szorosan kötődnek a biotechnológiai iparhoz, illetve olyan kormányzati szereplők, akik geopolitikai érdekeiket kívánják érvényesíteni az egészségügy zászlaja alatt. Ennek következtében a WHO egyre inkább elveszíti korábbi függetlenségét, és hasonlóságot mutat azokkal a köz- és magánszféra közötti konstrukciókkal, ahol a közpénzek elosztása nem közérdek, hanem üzleti szempontok alapján történik.
Félelemkeltés vagy elővigyázatosság? A világjárványok árnyéka
A WHO és partnerei gyakran beszélnek a következő nagy járványról, mint elkerülhetetlen fenyegetésről – legyen az „Disease X” vagy bármilyen újonnan felbukkanó vírus. A félelem pedig kiváló motiváció új szabályozásokra, forrásnövelésre, és hatáskörbővítésre. De mit mondanak a tények? A legutóbbi természetes, világméretű, jelentős halálozást okozó járvány a spanyolnátha volt, még az antibiotikumok előtti korban. A COVID-19 inkább regionálisan okozott súlyos problémákat, elsősorban az idősebbek és a krónikus betegek körében. Egyre több bizonyíték utal arra, hogy maga a vírus is laboratóriumi hiba lehetett – épp azoktól a köröktől, amelyek most a WHO új struktúráját támogatják.
Új korszak, új intézmények: Mi jöhet a WHO után?
A világ gyökeresen átalakult 1948 óta – az internet, az adatvezérelt döntéshozatal, a decentralizált egészségügyi rendszerek és a nemzetközi kutatási hálózatok olyan lehetőségeket kínálnak, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak. Egy ilyen korszerű világban érthetetlen, miért ragaszkodunk továbbra is egy több ezer főt foglalkoztató, merev bürokráciához, amely a világ egyik legdrágább városában működik. Ha ma állnánk neki egy új globális egészségügyi intézmény felépítésének, aligha választanánk egy olyan modellt, amely központosított, költséges és nagymértékben függ a magánszektor érdekeitől. Sokkal inkább egy transzparens, regionális igényekre reagáló, állami ellenőrzés alatt álló együttműködési hálózatra lenne szükség – egy olyan struktúrára, amely az emberek valós egészségügyi szükségleteit helyezi középpontba, nem pedig az ipari profit maximalizálását.
Lehetőség az újrakezdésre?
Merre tovább, ha maga az iránytű elavult? Az Egyesült Államok WHO-ból való kilépési szándéka nem csupán diplomáciai üzenet – valójában egy történelmi lehetőség arra, hogy újragondoljuk, milyen nemzetközi egészségügyi együttműködésre van szükség a 21. században. Egy olyan modellre, amely az emberi méltóságot, az etikai elveket és a nemzeti önrendelkezést helyezi vissza a középpontba, távol a profitorientált érdekektől.
A WHO 80 év után elérkezett egy fordulóponthoz. Ha az egészségügyi állapotok világszerte javultak, akkor ideje lenne leépíteni egy túlméretezett, nehézkes apparátust. Ha viszont romlottak, akkor a jelenlegi modell megbukott – és sürgősen új megoldásra van szükség. Mindkét eset ugyanarra mutat: a régi struktúra nem fenntartható. A jövő egészségügye csak akkor lehet igazságos és hatékony, ha nem a rendszert próbáljuk életben tartani, hanem az embereket.
Hungarian