Korlátozhatja az EU a fiatalkorúak hozzáférését a Facebookhoz és X-hez

2025.05.20.
Olvasási idő: 2 perc

Spanyolország, Görögország és Franciaország azt szorgalmazza, hogy az Európai Bizottság mielőbb vezessen be egy uniós szintű korhatár-ellenőrzési rendszert, és állapítson meg alsó korhatárt a közösségi médiaplatformokhoz való hozzáféréshez.

Az Euroactiv által megszerzett, a júniusi miniszteri találkozón vitaindítónak szánt dokumentumtervezet szerint a spanyol, a görög és a francia digitális miniszterek azzal érvelnek, hogy a „rosszul megtervezett digitális termékek és szolgáltatások” számos egészségügyi problémát okoznak a kiskorúaknál, akik „folyamatosan ki vannak téve a nem nekik való és káros tartalmaknak„.

A megoldás erre az lenne a javaslatuk szerint, hogy a kétes és függőséget okozó tartalmakhoz való hozzáférést korlátoznák a fiatalok számára. Most azt sürgetik, hogy ezeket a korlátozó jogszabályok kidolgozását gyorsítsák fel. Egyúttal kérik a szülők azon képességének megerősítését, hogy korlátozhassák a közösségi médiaplatformok és a felnőtt oldalak használatát a gyermekeik számára – áll a dokumentumban.

A Bizottság ideiglenes megoldásként az uniós digitális pénztárcák 2026 végi bevezetéséig, az egész EU-ra kiterjedő korhatár-ellenőrző alkalmazást készít elő a tagállamok számára. Az uniós országok azonban azt szeretnék, ha az alkalmazás tovább menne, és támogatná a szülői ellenőrzési mechanizmusokat. Ezzel lehetővé tenné a korellenőrzést, valamint korlátozná bizonyos alkalmazások használatát a kiskorúak számára.

A három ország szerint emellett elengedhetetlen, hogy az online közösségi hálózatok esetében „a digitális korhatárhoz kötött többség elvét” is meg kell állapítani. Ez egy olyan életkor lenne, amely alatt a kiskorúak nem férhetnek hozzá a közösségi médiához.

Jön az korhatár-ellenőrzés

Franciaország és Görögország egyaránt támogatja a 15 év alatti felhasználók közösségi médiatilalmát, Spanyolország azonban uniós szinten szeretné nyitva hagyni a vitát – magyarázta a médiának a spanyol képviselet szóvivője.

Ezzel párhuzamosan minden ország a saját megoldásán is dolgozik. Spanyolország és Franciaország kötelező korellenőrzést vezet be a felnőtt oldalakra, Görögország pedig úgynevezett „Kids Wallet”-et indított a felhasználók életkorának-ellenőrzésére.

A Bizottság a múlt héten a kiskorúak védelmére vonatkozó iránymutatások tervezetét is bemutatta az EU digitális szolgáltatásokról szóló törvény (DSA – Digital Services Act ) alapján. Az uniós végrehajtó testület szerint a platformoknak korhatár-biztosítási intézkedéseket kell alkalmazniuk az interneten, hogy csökkentsék a gyermekek nem megfelelő és pornográf tartalmaknak való kitettségét.

Az uniós országok azt szeretnék, ha álláspontjukat figyelembe vennék, amikor a Bizottság nyár végéig közzéteszi az iránymutatások végleges változatát. A szakpolitikai dokumentumot a többi uniós digitális miniszterrel a június 5-i ülésen vitatják meg.

premik

Közel 10 éves IT tapasztalattal rendelkezek nagyvállalati fizetési rendszerek és fizetési megoldások fejlesztésében. A kriptók által képviselt érték mellett érdekel a mögöttes technológia is, és nagyon kíváncsi vagyok, hogyan épül egymásra a mainstream és a kriptovaluták világa.

Legfrissebb hírek

arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális

Pár éven belül megelőzheti a ChatGPT-t egy új AI chatbot?

A Perplexity mesterséges intelligenciája 780 millió kérdést kapott májusban, mondta Aravind Srinivas vezérigazgató a Bloomberg Tech Summit csütörtöki rendezvényén. Srinivas szerint az AI chatbotnak 780 millió kérdést tettek fel az előző hónapban,
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél