A magyar politikai kampányt ma már a mesterséges intelligencia formálja.
Az új korszak: amikor a politika már nem emberi kézben van
Az elmúlt néhány évben Magyarországon is elkezdődött egy csendes, de alapjaiban mindent megváltoztató folyamat: a mesterséges intelligencia (MI) lassan átvette az irányítást a politikai kommunikáció felett. A kampányokat ma már nem csupán politikai tanácsadók, kreatív ügynökségek és szóvivők vezetik – hanem adatvezérelt algoritmusok, automatizált szöveg- és videógyártó rendszerek, sőt, érzelemfelismerő modellek, amelyek pontosan tudják, mit akar hallani a választó.
A politika kommunikációja ezzel új korszakba lépett: a hagyományos kampánystruktúrák – plakátok, tévészpotok, közösségi rendezvények – mellé beépült az MI, amely az üzeneteket már nem tömegszinten, hanem személyre szabottan optimalizálja. A kampány ma nemcsak azt kérdezi, mit mondjunk, hanem azt is: kinek, mikor, milyen érzelmi hangnemben és milyen vizuális formában.
A személyre szabott manipuláció kora
Az adatgyűjtés és a célzott hirdetések már korábban is jelen voltak, de az MI ezeket új szintre emelte. A választók online viselkedését – mit néznek, mit lájkolnak, mire reagálnak dühvel vagy érdeklődéssel – algoritmusok elemzik valós időben. A mesterséges intelligencia képes ez alapján azonnal újrafogalmazni a kampányüzeneteket: mást mutat egy fiatal városi szavazónak, és mást egy vidéki, idősebb közönségnek.
Ez már nem tömegkommunikáció, hanem mikrocélzás – olyan pontossággal, amit ember képtelen lenne megvalósítani. A választó így azt hiszi, személyre szóló üzenetet kapott, pedig valójában egy gép döntötte el, mi vált ki benne a legerősebb érzelmi reakciót.
A politikai kampány ezzel adatkísérletté vált: minden kattintás, minden megtekintés, minden érzelmi reakció beépül a rendszerbe, és a következő hirdetés már ezek alapján módosul. Ez az automatizmus olyan gyors, hogy a kommunikáció gyakorlatilag önmagát optimalizálja – emberi beavatkozás nélkül.
Deepfake – amikor már azt sem hisszük el, amit látunk
A mesterséges intelligencia nemcsak szövegeket ír, hanem videókat is készít. Az úgynevezett „deepfake” technológia segítségével bármelyik politikus arca, hangja vagy mozdulata leutánozható. Egy jól beállított MI képes olyan videót létrehozni, amelyben egy közszereplő olyasmit mond, amit valójában soha nem mondott – mégis hitelesnek tűnik.
Az ilyen tartalmak nemcsak dezinformációt terjesztenek, hanem teljesen feloldják a valóság és a manipuláció közötti határt. Egyre nehezebb eldönteni, mi valódi és mi nem, különösen, ha a videó nem hordoz semmilyen jelzést arra, hogy gép készítette.
Magyarországon is megjelentek az MI által generált kampányvideók – olyan anyagok, amelyek háborús vagy gazdasági félelmekre építenek, és a nézők nagy része nem is sejti, hogy nem valós felvételeket lát. A mesterséges intelligencia itt már nem segédeszköz: maga a manipuláció eszköze lett.
A szabályozás lemaradt a technológiától
Bár az Európai Unió mesterséges intelligenciáról szóló törvénye (AI Act) már készül, Magyarországon egyelőre nincsenek konkrét előírások arra, hogyan kellene kezelni az MI által előállított politikai tartalmakat. Nem kötelező feltüntetni, ha egy kampányvideó vagy közlemény gép által generált, és nincs egyértelmű jogi kategória a deepfake-re sem.
Ez a jogi űr azt eredményezi, hogy a választók nem tudják, mikor manipulálják őket. A kampány tehát aszimmetrikussá vált: a technológia birtokosai előnybe kerültek azokkal szemben, akiknek nincs hozzáférésük az MI-eszközökhöz, a közönség pedig kiszolgáltatottá vált.
A szabályozásnak sürgősen reagálnia kellene erre a helyzetre, mert az átláthatóság hiánya hosszú távon a demokratikus folyamatok hitelességét veszélyezteti.
Az érzelmi befolyásolás mint új fegyver
A mai kampány már nem a programról szól, hanem az érzelemről. Az MI segítségével a politikai üzeneteket úgy állítják össze, hogy azok pontosan célozzák a dühöt, a félelmet vagy a reményt. Az algoritmusok felismerik, milyen szavak, színek és zenei aláfestések váltanak ki legerősebb hatást, és ezek alapján automatikusan újratervezik a kampányanyagokat.
Ez a fajta érzelmi manipuláció sokszor láthatatlan. A választó nem érzi, hogy befolyásolják, hiszen csak a saját hírfolyamát látja – de az valójában már egy mesterségesen szerkesztett valóság, amit az MI kifejezetten neki gyártott.
A politikai kommunikáció így fokozatosan pszichológiai laborrá alakul, ahol a cél nem a tájékoztatás, hanem a viselkedés befolyásolása.
Mit tehet a választó?
A mesterséges intelligencia önmagában nem ellenség – a veszély abban rejlik, hogyan használják. A választóknak tudatosabbá kell válniuk: felismerni, hogy nem minden tartalom valódi, és megkérdőjelezni, mi áll egy-egy látványos üzenet mögött.
A médiafogyasztásban ma már alapvető készségnek kell lennie az MI-tudatosságnak: hogyan jön létre egy videó, ki írta a szöveget, miért pont nekem jelent meg. Civil szervezeteknek és újságíróknak pedig közös felelőssége, hogy felhívják a figyelmet a gépi manipuláció jeleire, és nyomást gyakoroljanak a döntéshozókra az átláthatósági szabályok megalkotásáért.
A jövő kérdése: kiben hiszünk majd?
A mesterséges intelligencia alapjaiban nem rossz – de ha a politikai kommunikációban korlátlanul alkalmazzák, könnyen a demokrácia ellen fordulhat. A legnagyobb veszély nem az, hogy a gépek beszélnek helyettünk, hanem az, hogy már nem tudjuk, mikor beszélnek helyettünk.
Ha a választó elveszíti a bizalmát abban, hogy amit lát, az valós, a politika elveszíti a legfontosabb alapját: a közös valóságot. Az MI-korszak legnagyobb kihívása tehát nem technológiai, hanem erkölcsi: megtartani a hitet abban, hogy az igazság még felismerhető – még akkor is, ha már nem ember írja a kampányt.
