A labdarúgó-világbajnokságok története tele van olyan pillanatokkal, amikor a papírforma kártyavárként omlik össze. Mindannyian emlékszünk az olyan egyszeri csodákra, mint amikor Szenegál térdre kényszerítette a bajnok Franciaországot, vagy amikor Szaúd-Arábia sokkolta Argentínát a csoportkörben. A futballtörténelmi szenzáció azonban nem azt jelenti, hogy egy kiscsapat megnyer egyetlen sorsdöntő kilencven percet, hanem azt, amikor a torna végén egy teljesen esélytelennek kikiáltott gárda emelheti magasba az aranytrófeát. Bár a vb-győztesek klubja egy rendkívül zárt, elit társaság, a múltban akadt néhány olyan alkalom, amikor a legmerészebb fogadók is csak fogták a fejüket a végső győztes láttán.
Brazília pofára esett
Az egyik legkorábbi és máig legfájóbb sokk a házigazda Brazíliát érte az 1950-es világbajnokságon, a legendás Maracanã Stadionban. A torna lebonyolítása akkoriban eltért a maitól, egy négyes döntő csoportkör zárta a küzdelmeket, ahol a braziloknak az utolsó, Uruguay elleni mérkőzésen egyetlen döntetlen is elég lett volna a világbajnoki címhez. Az egész ország készpénznek vette a sikert, a helyi lapok már órákkal a kezdőrúgás előtt világbajnokként ünnepelték a hazai csapatot. Ami ezután következett, azt a futballtörténelem csak „Maracanazo” néven ismeri: Uruguay a semmiből fordított, 2-1-re megnyerte a mérkőzést, és ezzel olyan nemzeti traumát okozott Brazíliának, amelynek hatására a válogatott örökre lecserélte az addig használt fehér mezét a ma ismert sárga-kék szerelésre.
Magyarország és a váratlan fordulat
Mindössze négy évvel később, 1954-ben a történelem megismételte önmagát, ám ezúttal a legendás Aranycsapat, a korszak abszolút egyeduralkodója volt az áldozat. A Puskás Ferenccel felálló magyar válogatott évek óta veretlenül érkezett a svájci tornára, ahol a csoportkörben mellesleg 8-3-ra kiütötte Nyugat-Németországot. A berni döntőben a magyarok nyolc perc után már 2-0-ra vezettek, a világon senki sem kételkedett abban, hogy Magyarország ül fel a futballvilág trónjára. A németek azonban emberfeletti küzdelemmel, a szakadó esőben és a sportszergyártásban akkoriban forradalmi, cserélhető stoplis cipőikben kiegyenlítettek, majd a hajrában megszerezték a győztes gólt. A „berni csoda” néven elhíresült német diadal a mai napig a futballtörténet egyik legnagyobb és legváratlanabb fordulata.
Maradona és az elképesztő győzelem
A modern futball korszakában is akadtak olyan győzelmek, amelyek alaposan átírták a forgatókönyveket, még ha az érintett nemzetek neve elsőre patinásnak is hangzik. Az 1982-es olasz válogatott például katasztrofális formában, győzelem nélkül, három döntetlennel és mindössze két rúgott góllal, szinte a közutálat közepette vánszorgott át a csoportkörön, hogy aztán a kieséses szakaszban Paolo Rossi zsenialitásának köszönhetően valósággal letarolja a világot, és aranyérmet szerezzen. Hasonlóan váratlan volt az argentin válogatott 1986-os menetelése is. Bár Diego Maradona jelenléte garancia volt a zsenialitásra, a torna előtt az argentin csapatot a hazai sajtó és a szurkolók is darabokra szedték a gyenge selejtezők miatt, senki sem hitte, hogy ez a keret alkalmas a végső győzelemre – egészen addig, amíg Maradona egymaga meg nem nyerte nekik a világbajnokságot.
Hasonló meglepetést hozott az 1998-as és a 2006-os torna is, ahol szintén a mindenkori szuperfavorit Brazília rovására születtek a váratlan diadalok. Noha az 1998-as házigazda francia csapatban olyan csillagok játszottak, mint Zidane vagy Henry, a közvélemény és a szakma a címvédő, zsenikkel teletűzdelt brazilokat tartotta toronymagas esélyesnek, így óriási megdöbbenést keltett, amikor a döntőben Franciaország egy sima 3-0-s kiütéssel, Zidane két fejesgóljával megszerezte első vb-trófeáját.
Nyolc évvel később, 2006-ban Németországban Olaszország szintén távolról sem számított favoritnak a Ronaldinhóval és Ronaldóval felálló brazilok ellen, ám az olaszok egy drámai elődöntőben kiejtették a házigazda németeket, majd a sportág történetének egyik legizgalmasabb fináléjában – amely Zidane hírhedt lefejelős kiállításáról maradt emlékezetes – tizenegyespárbajban verték meg a franciákat, elhódítva negyedik világbajnoki címüket.
Ezek a történetek a legszebb bizonyítékai annak, hogy a futballt nem papíron, hanem a pályán játsszák. A világbajnokságok varázsa pontosan ebben rejlik: a legfényesebb csillagok is elhalványulhatnak, és a legkisebb esélyesekből is válhatnak örök halhatatlanok.
