A kínai jegybank manipulálhatja az arany árát

2023.07.27.
Olvasási idő: 4 perc

Az import és export korlátozásával a Kínai Központi Bank jelentős manipulációt folytat a belföldi aranypiacán. Erről a tényről elsősorban a Sanghaji Értéktőzsde és az arany értéke tekintetében nemzetközi mérőszámként hivatkozott Londoni Értéktőzsde árkülönbsége árulkodik.

Hogy az intervenciós lépésekkel mi a kommunista ország célja, az nem teljesen világos. A kínai aranypiac azonban idővel könnyen instabillá válhat a jegybank (PBoC) hozzáállása miatt.

Az ármanipulálás mögött a kínai nemzeti valuta, a renminbi stabilitásának fenntartása állhat. A Sanghaji Értéktőzsde 2010-es jelentése szerint a gazdasági stabilitás növelhető azáltal, ha a lakosság minél nagyobb mennyiségben halmozza fel a nemesfémet. Ha azonban az emberek aranyba menekítik a tőkéjüket, az a renminbi árfolyamának nem kívánatos csökkenésével járhat. A jegybank célja tehát az lehet, hogy egyensúlyt találjon a gazdasági stabilitás és a nemzeti valuta stabilitása között.

Kapcsolódó cikkünk: 9 hónap alatt 100 tonnával nőtt Kína aranytartaléka

Ennek érdekében az elmúlt időszakban a PBoC 0,5%-os felárat állított be a kínai arany számára a londoni tőzsde áraihoz képest.

Az arany kivitele az országból többé-kevésbé tiltottnak számít a jegybank rendeletei alapján – ennek köszönhetően a 2020-as év során – amikor az aranyeladási kedv megnövekedett a lakosság körében – az arany kínai ára 0,5%-kal olcsóbb volt a londoni referenciaértékhez viszonyítva.

Sanghaj a kínai aranypiac központja

A kínai aranypiacot alapvetően két tőzsde határozza meg. Ezek a Sanghaji Nemzetközi Aranytőzsde (SGEI) és a Sanghaji Aranytőzsde (SGE). Ez előbbi szabadon kereskedhet a külföldi aranypiaccal, míg a belföldi piacért felelős SGE csak jegybanki licenccel valósíthat meg transzfereket az SGE-val, valamint a külföldi piaccal. Egyszerűen szólva tehát az SGEI felelős a „cenzúramentes” aranykereskedésért.

Ahogy arra Jan Nieuwenhuijs, a Gainesville Coins újságírója rámutatott, a jegybank manipulációja az SGE és az SGEI aranyárfolyamának különbségén érhető a leginkább tetten. Egészen 2016-ig a két tőzsde nagyjából hasonló árakat jegyzett, 2016 óta azonban az SGE-n átlagosan 0,5%-os felárral zajlott a kereskedés a tőkekiáramlás mérséklése érdekében.

Az SGE (piros) és a Londoni Értéktőzsde (fekete) aranyár-felárai. Forrás: Gainesville Coins.

Bár a tőkekiáramlás elleni harc 2017-ben véget ért, a manipuláció megmaradt. Emögött az állhat, hogy a kínai keresletet erősnek szeretnék feltüntetni, ezzel is erősítve a nemzeti öntudatot. Az sem kizárt azonban, hogy a bankok profitjának megnövelése is szándékában áll a PBoC-nek.

Emellett minden bizonnyal felismerték, hogy az arany árának manipulációjában a renminmbi árfolyamát is stabilan tudják tartani. Az utóbbi években ugyanis valahányszor a renminbi árfolyama gyengült, a PBoC az aranyimport korlátozása mellett döntött. Ez a helyzet állt fent 2022 végén és 2023 februárjában is. A Reuters július 7-i jelentése alapján az importkorlátozás továbbra is fennáll.

Az SGE-n és SGEI-n jegyzett aranyár eltérése (lila) és a renminbi árfolyamának alakulása (amikor a zöld grafikon növekszik, a renminbi gyengül). Forrás: Gainesville Coins.

Hogy ez a szigor pontosan milyen mértékű, arról nem állnak rendelkezésre pontos adatok, az azonban biztos, hogy Kína 2016 óta évente átlagosan 1000 tonnát importált a nemesfémből.

Nem mehet így örökké

Az arany befolyásolása azonban több potenciális problémát is felvet. Mi történik például, ha a kínai lakosság felismeri a turpiszságot, és rájön, hogy nem mindig tudja majd nemzetközi árakon eladni a birtokolt aranyát?

Ha eladási hullám indulna, és nem lenne lehetőség az arany hivatalos értékesítésére, a csempészek maradnának a lakosság egyetlen lehetőségei, akik a nagyobb felár miatt tovább rondítanának a piaci helyzeten, amely akár egy ördögi kört is előidézhet a jövőben.

A Kínai Központi Banknak az arany manipulációja és a belföldi piac szigorú szabályozása nemcsak a hazai, hanem a globális aranypiacot is befolyásolhatja. Az ezzel járó bizonytalanság pedig csak további instabilitást eredményezhet, mind a kínai, mind a globális piacon. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a PBoC megfontolja ezen szigorú korlátozások enyhítését, vagy legalábbis a piac szabályozásának átláthatóbbá tételét. Különben kockázatot jelenthet, hogy a befektetők elveszítik bizalmukat a kínai aranypiacban. Ez nemcsak az arany árát, de a gazdasági stabilitást is negatívan befolyásolhatja. A jövőben tehát érdemes lesz szemmel tartani a kínai jegybank lépéseit, és figyelemmel kísérni, hogy milyen hatással lesznek ezek a lépések a globális aranypiacra.

Érdekelhet még: Zuhannak a kínai lakásárak – bajban van az ország gazdasága?

Winterbrn

2017-ben kezdtem el kriptovalutákkal foglalkozni a CoinColorsnál. A BitcoinBázison – kisebb-nagyobb megszakításokkal – 2019 óta tevékenykedem szerkesztőként. Széles körű tapasztalattal rendelkezem a kriptovaluták, a blokklánc-technológia és a fintech világában. Hiszek a Bitcoin elsőbbrendűségében, de nem tartom magam Bitcoin-maxinak. Fő érdeklődési területem a blokklánc-technológia és annak valóélet-beli felhasználása.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél