Így reagált az USA, miután a Julian Assange elleni vádak ejtésére kérték

2023.08.02.
Olvasási idő: 1 perc

Az USA még „barátja”, az ausztrál kormány kérésére sem ejti a Julian Assange elleni vádakat, aki akár 175 év börtönbüntetést is kaphat, ha elítélik az amerikai háborús bűnök leleplezése miatt.

Antony Blinken külügyminiszter és Lloyd Austin védelmi miniszter nemrégiben Ausztráliába utazott, hogy megerősítsék az ausztrál-amerikai katonai kapcsolatokat. A látogatás során Penny Wong ausztrál külügyminiszter világossá tette álláspontját, miszerint az Egyesült Államoknak ejtenie kell az Assange elleni eljárást:

„Véleményünk szerint Assange ügye túl sokáig húzódik már, és azt szeretnénk, ha lezárulna. Ezt nyilvánosan is elmondtuk”jelentette ki Wong.

Blinken megerősítette, hogy a kérdést ugyan megvitatták, de elutasítják az ausztrál kormány kéréseit. Szerinte az országnak ugyanis el kell fogadnia az USA álláspontját és azt, hogy a Wikileaks alapítójának tettei „nagyon komoly károkat okoztak a nemzetbiztonságnak”:

„Assange-t nagyon súlyos bűncselekménnyel vádolják az Egyesült Államok titkos információinak kompromittálása miatt. Tudjuk, hogy ez egy érzékeny téma, de fontos, hogy barátaink is megértsék az Egyesült Államok oldalát” – mondta.

Az ausztrál külügyminiszter hozzátette, hogy bár nem avatkoznak bele közvetlenül a jogi eljárásokba, továbbra is segítik Assange-t, hogy tisztességesen bánjanak vele. Wong szerint a kormány azt szeretné, ha a férfi elleni ügy véget érne, de ez nem befolyásolja az USA és Ausztrália közötti kapcsolatot. A tárgyalások után a két fél bejelentette, hogy az Egyesült Államok a közös rakétagyártás érdekében megerősíti katonai jelenlétét az országban. A terjeszkedés többek között egy jövőbeni, Kína elleni háború érdekében lehet fontos.

Julius Assange ellen az amerikai igazságügyi minisztérium kémkedés miatt emelt vádat, miután közzétett néhány olyan dokumentumot, amelyeket Chelsea Manning egykori katonatiszttől szerzett meg. A férfi azonban pusztán egyszerű újságíróként (nem pedig konkrét kémkedéssel) szerezte meg az anyagokat, így amennyiben az Egyesült Államokban elítélik, az súlyos precedenst teremtene a sajtószabadságra nézve.

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian