Trump győzelme esetén akár kormányközeli pozícióba is kerülhet Elon Musk

2024.09.04.
Olvasási idő: 2 perc

Elon Muskot bízná meg a kormányzati pazarlások feltárásával Donald Trump. Megválasztása esetén a volt amerikai elnök új bizottságot hozna létre a techmogul vezetésével, miniszteri kinevezést azonban nem adna neki.

A Tesla vezérigazgatója nem zárkózott el a feladattól, sőt még a közösségi médiában is kommentálta a hírt. Egyes etikai szakértők azonban érdekütközést látnak a potenciális kinevezésben.

Elon Musk már több alkalommal is kifejtette, miszerint szívesen részt venne egy „kormányhatékonysági bizottság” működésében. Elmondása szerint szeretné eliminálni azokat a kiadásokat, amelyek szerinte a pazarló szabályozásokból származnak.

A milliárdos augusztusban posztolt egy AI-generált képet, amelyen ő maga egy „Kormányhatékonysági Minisztérium” címkével ellátott pulpitus mögött áll. A felirat azért is volt frappáns választás, mivel a „Department of Government Efficiency” – a fiktív minisztérium angol elnevezése – rövidítve az általa sokat dicsért DOGE kriptovalutára utal.

Egyesek azonban aggódnak amiatt, hogy Musk – auditor szerepét kihasználva – olyan szabályozásokat tudna eltörölni, amelyek saját vállalatai számára teremtenének kedvezőbb környezetet az Egyesült Államokban. Trump csapata ennek ellenére nem lát kivetnivalót a Tesla-vezér személyében. A volt elnök a múlt héten azt nyilatkozta:

„Szeretne részt venni, de nézze, nagy üzleteket vezet, meg minden… szóval nem igazán lehet a kabinetben. Ő úgymond, ahogy mondani szokás, konzultálhat az országgal, és adhat néhány nagyon jó ötletet.”

Elon az utóbbi időben egyre gyakrabban használja X-fiókját arra, hogy támogassa Trumpot és ekézze annak kihívóját, Kamala Harrist. Mégsem volt ez mindig így – 2020-ban a techmogul még Joe Biden mögött állt, azóta azonban sok víz lefolyt a Dunán Mississippin.

Musk most teljes mellszélességgel Trump mellett áll. Olyannyira, hogy még a SuperPAC és az America PAC támogatói háttérszervezetek felállításában is segédkezett, amelyek a volt elnök 2024-es kampányát finanszírozzák. A legutóbbi nyilvános közzétételek alapján már több mint 8,7 millió dollárt sikerült így összegyűjteni a kampány számára.

Musk vegzálásként élte meg a szabályozásokat

A pálfordulás oka minden bizonnyal az lehet, hogy a Biden-adminisztráció nem bánt mindig kesztyűs kézzel Elon Muskkal. Vállalatai nem egyszer kerültek a szabályozók kereszttüzébe.

Az Amerikai Igazságügyi Minisztérium és az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) közösen vizsgálták a Tesla vezetéstámogató technológiájával kapcsolatos marketinget.

A Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal elrendelte szinte az összes Tesla jármű visszahívását, miután kiderült, hogy a vállalat nem biztosította megfelelően annak ellenőrzését, hogy a sofőrök valóban figyelnek-e az útra az Autopilot használata közben.

Az X-nek ezenfelül egy másik SEC-vizsgálattal is szembe kellett néznie, a SpaceX pedig az állítólagos munkahelyi zaklatások miatt került a Nemzeti Munkaügyi Kapcsolatok Testületének látókörébe.

Mindezeket figyelembe véve, nem meglepő, hogy egy második Trump-ciklus igencsak jól jönne most Musknak, különösen, ha a szabályozások megváltoztatásával hosszabb távon is biztosíthatná sérthetetlenségét.

Érdekelhet még: Elon Musk szerint biztos, hogy cenzúrázni fogják az X-et, ha a demokraták nyernek

Winterbrn

2017-ben kezdtem el kriptovalutákkal foglalkozni a CoinColorsnál. A BitcoinBázison – kisebb-nagyobb megszakításokkal – 2019 óta tevékenykedem szerkesztőként. Széles körű tapasztalattal rendelkezem a kriptovaluták, a blokklánc-technológia és a fintech világában. Hiszek a Bitcoin elsőbbrendűségében, de nem tartom magam Bitcoin-maxinak. Fő érdeklődési területem a blokklánc-technológia és annak valóélet-beli felhasználása.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél