Betiltanák a TikTok alkalmazást az Egyesült Államokban

2020.07.07.
Olvasási idő: 2 perc

Betiltanák az Egyesült Államokban a fiatalok körében igen népszerű kínai alkalmazást, a TikTok-ot. 

A Reuters hírül adta, hogy Mike Pompeo amerikai külügyminiszer egy interjúban arról beszélt, hogy az USA-ban jelenleg azt vizsgálják, hogyan lehetne betiltani a kínai közösségi alkalmazásokat, többek között a TikTok-ot.

Habár a ByteDance kínai vállalat mobiltelefonos applikációja körül többször merültek fel biztonsági problémák és adatvédelmi botrányok, mégis hihetetlenül népszerűvé vált a fiatalok körében. Az Egyesült Államokban már egy ideje téma az, hogy az alkalmazás nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthet. A haditengerészetnél ezért szigorúan tilos azt használni a szolgálati telefonokon.

Köztudott, hogy Amerika és Kína viszonya nem éppen rózsás, ami bizony rányomja bélyegét a mobiltelefonok piacára (lásd Huawei botrány) és mobilos applikációkra. A TikTok különösen szúrhatja Donald Trump amerikai elnök szemét is, akinek tulsai kampánygyűlését szabotálták az alkalmazás felhasználói. Számos TikTok kliens ugyanis beregisztrált az eseményre, ám valójában nem állt szándékában arra elmenni. Így a 19 ezer fős BOK center kongott az ürességtől, jó ha 6200-an részt vettek Trump kampányprogramján.

Az alkalmazást amúgy már India betiltotta több más kínai app-al együtt, mivel az ország kockázatosnak tartotta a személyes adatokat kezelő alkalmazás mögött álló kínai vállalatot.

Hongkongban nem lesz többé elérhető

Mindeközben a TikTok bejelentette, hogy a nemrégiben elfogadott kínai nemzetbiztonsági törvény miatt kivonul Hongkongból. Ez azért is érdekes, mert az app-ot fejlesztő és üzemeltető vállalat kínai. Úgy néz ki viszont, hogy a társaság mégsem akar behódolni a kínai rezsimnek. Egyesek szerint a cég a kivonulást csak marketing célokra használja, mivel így még nagyobb népszerűségre tehet szert az Egyesült Államokban és globálisan is. Feltételezhetően nem éri nagy kár a vállalatot, ha a nagyjából 1,5 millió hongkongi felhasználójáról lemond, szemben a több tíz milliós amerikai rajongói táborával.

Az új kínai törvény ellen amúgy már számos vállalat tiltakozik. A Facebook azt nyilatkozta, hogy nem szolgáltat bizalmas felhasználói információkat a hongkongi hatóságok részére, habár a törvény egyértelműen kimondja, hogy minden tech vállalatnak együtt kell működnie a helyi szervekkel.

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Legfrissebb hírek

MÁV

Európa felgyorsul, a MÁV pedig annak is örül, ha nem késik

Európa most tényleg sínekre teszi a jövőt. Az Európai Bizottság a Transzeurópai Közlekedési Hálózat (TEN-T) programjának keretében mutatott be egy átfogó tervet, amely 2040-re egységes, nagysebességű vasúthálózatot hozna létre a kontinensen. A
musk robot

Így formálják emberivé Musk humanoidjait

A Business Insider beszámolója szerint valahol Kaliforniában, egy zárt Tesla-laborban emberek nap mint nap ugyanazokat a mozdulatokat ismétlik. Letörölnek egy asztalt, felemelnek egy csészét, porszívóznak, majd újra kezdik. Nem hatékonysági tréningről van

Mielőtt továbblépnél