Trump elnöki kegyelemben részesített 73 embert, vannak köztük kriptósok is

2021.01.20.
Olvasási idő: 2 perc

Az amerikai elnök távozása előtt kevesebb mint 12 órával adott kegyelmet 73 személynek, továbbá 70 egyén esetében semmisítette meg a büntetést. Trump elnöki kegyelemben részesített néhány kriptóst is, köztük Kenneth Kursont a Ripple korábbi igazgatósági tagját és a Modern Consensus társalapítóját.

Közzétették a listát az elnöki kegyelemben részesült személyekről

Elnöki kegyelemben részesült Kenneth Kurson, aki nem csak a Ripple korábbi igazgatósági tagja, de a Modern Consensus névre hallgató kriptó média portál társalapítója is egyben. Kursont még tavaly októberben vették őrizetbe a volt feleségének zaklatása miatt. Később kiderült, hogy többek között fenyegető üzeneteket küldött, megfigyelő szoftvert telepített és hamisan megvádolta valaki alkalmazottját is. A volt feleség végül Kurson védelmébe kelt és egy levélben magyarázta el az ügyészeknek, hogy ő sosem szerette volna ezt a nyomozást és Kurson őrizetbe vételét. Sőt mi több, többször is kérte az FBI-t, hogy ejtse a vádakat, ami azonban nem történt meg. Most Trump tett pontot az ügy végére azzal, hogy megkegyelmezett Kursonnak.

Kegyelmet kapott Steve Bannon is, aki Trump főtanácsadója és vezető stratégája volt korábban, valamint 2018-ban egy kriptovaluta projektben is részt vett mielőtt 2020-ban csalás vádjával őrizetbe vették. A listán szerepelnek még olyan nevek is, mint a rapper Lil Wayne, akit illegális fegyverbirtoklással vádoltak. Illetve Kodak Black, aki jelenleg 3 éves börtönbüntetését tölti fegyverhasználattal kapcsolatos vádak miatt.

Nem kapott kegyelmet Ulbricht, Assange és Snowden

Az elnöki kegyelemben részesített személyek listájáról lemaradt Ross Ulbricht, a Silk Road darknet piac alapítója. Pedig Trump a beszámolók alapján még egy hónappal ezelőtt azt fontolgatta, hogy megkegyelmez Ulbricht esetében is. A kriptó iparban is sokakat rosszul érintett a hír, hiszen sokan évek óta küzdenek azért, hogy Ulbricht elnöki kegyelmet nyerjen.

Az Egyesült Királyságban fogvatartott Julian Assange, a Wikileaks alapítója – aki egyébként a Bitcoin használatának népszerűsítésében is részt vett – sem részesült elnöki kegyelemben. Sokan bíztak továbbá abban is, hogy majd a titkos NSA dokumentumok nyilvánosságra hozatalával vádolt Edward Snowden is kegyelmet kap, de az ő neve sem szerepel a mai napon közzétett listán.

Kapcsolódó:

Legfrissebb hírek

Simpson poén

Elképesztő kutatómunka állt egyetlen poén mögött

Meglepő módon egyetlen poén is több hétnyi kutatómunkát jelentett a The Simpsons legendás forgatókönyvírója számára. Josh Weinstein elárulta: egy 28 éves vicchez olyan aprólékos kutatásra volt szükség, ami szinte filmbe illő. Amikor
nukleáris háború

Mennyi ideig tartana egy nukleáris háború?

Az Egyesült Államok reakciója egy nukleáris támadásra szigorúan titkos, de a Washington Post lépésről lépésre rekonstruálta, mi történne, ha egy ellenséges ország nukleáris rakétát lőne Amerika felé. És eljő az apokalipszis! Mi
lengyel piramisok

Ősi „lengyel piramisokat” tártak fel

Lengyelország középső részén, egy természetvédelmi területen újabb ősi megalitikus síremlékeket tártak fel – ezek az impozáns, több mint 5500 éves építmények méretük miatt a „lengyel piramisok” nevet kapták. Titokzatos sírhalmok Poznańi régészek
ősi technológia

10 ősi technológia, ami megkérdőjelezi történelmünket

Sokan úgy gondolják, hogy a technológiai fejlődés csak az ipari forradalommal kezdődött. Mégis akadnak olyan régészeti leletek, amelyek arra utalnak: ősi civilizációk már több ezer évvel ezelőtt is meglepően fejlett eszközöket használtak
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél