Kutyanyakörvet kaptak a francia dolgozók – a távolságtartás fontosabb, mint az egyén szabadsága

2021.01.21.
Olvasási idő: 2 perc

A koronavírus idején a járványügyi szakértők szerint rendkívül fontos, hogy megtartsuk az 1,5-2 méteres távolságot egymástól. A korlátozások és az egyedüllét pedig úgy tűnik, hihetetlen dolgokat képes kihozni az emberből. Újféle kütyük, riasztóberendezések, úgynevezett „kutyanyakörvek”, virtuális halak… Szabadságkorlátozás vagy óvintézkedés? Mi vár ránk a pandémia után?

Tavaly októberben a Hitach által kifejlesztett technológiáról számoltunk be, mely két méteres buborékban úszkáló virtuális halakkal segít betartatni az előírt távolságot. Ezt követően a Microsoft is felvette a kesztyűt, a napokban pedig egy francia gyárban kényszerítik a dolgozókat arra, hogy egy úgynevezett „kutyanyakörvet” hordjanak, mely rögvest jelez, amint két méternél közelebb kerül az ember a munkatársához. Az nem titok és talán nem is meglepő, hogy a dolgozók egyáltalán nem repestek az örömtől és az „egyén szabadsága ellen elkövetett támadásnaktitulálták azt.

A francia gyárakban alkalmazott újféle „riasztóberendezés” azon nyomban jelez, hangot ad ki, ráadásul még világít is, amint két méternél közelebb kerülnek egymáshoz a dolgozók. Így aztán lehetetlen figyelmen kívül hagyni a jelzését. A kütyü használata az Essity nevű higiéniai cég szerint rendkívül fontos egymás megóvása érdekében, így szükséges, hogy dolgozók folyamatosan a nyakukban hordják.

A készülék azonban nem csak a dolgozóknak nem volt ínyére, még a CFDT szakszervezet is felszólalt ellene, mivel „a készülék arra a kütyüre hasonlít, amely a kutyákat segíti leszoktatni az ugatásról.

Christine Duguet, a CFDT szakszervezet képviselője szerint a készülék egyszerűen nevetséges, és előbb-utóbb az összes ilyen kütyü „vagy a kukában fog landolni, vagy pedig a szekrényben fog porosodni.” Duguet azt is elmondta, hogy aggódik afelől, hogy a gyárak a járvány után is alkalmazni fogják ezt az eszközt mint „biztonsági óvintézkedést.

Ezen készülékek segítségével aztán biztosan betarthatod a két méteres távolságot!

A készüléket egy belga Phi Data nevű cég gyártja, mely számos hasonló készüléket is kínál, így mindenki kedve szerint válogathat. Ha pedig valaki nem a nyakában szeretné hordani ezeket, ne essen pánikba: már pulóvereket is gyártanak, melyek jelzik, ha valaki két méternél közelebb kerül hozzánk.

Sőt! Aki unalmasnak találja a karantént, és hasznosan szeretné eltölteni idejét, már otthon is készíthet magának egy ilyen kütyüt.

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

lengyel piramisok

Ősi „lengyel piramisokat” tártak fel

Lengyelország középső részén, egy természetvédelmi területen újabb ősi megalitikus síremlékeket tártak fel – ezek az impozáns, több mint 5500 éves építmények méretük miatt a „lengyel piramisok” nevet kapták. Titokzatos sírhalmok Poznańi régészek
ősi technológia

10 ősi technológia, ami megkérdőjelezi történelmünket

Sokan úgy gondolják, hogy a technológiai fejlődés csak az ipari forradalommal kezdődött. Mégis akadnak olyan régészeti leletek, amelyek arra utalnak: ősi civilizációk már több ezer évvel ezelőtt is meglepően fejlett eszközöket használtak
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél