Újra WC-papír hiány jöhet a megfeneklett konténerhajó miatt

2021.03.27.
Olvasási idő: 2 perc

A Szuezi-csatornán keresztben megfeneklett konténerhajó az Ever Given miatt megszakadt globális ellátási láncok következményeként fennáll az esélye, hogy hamarosan újra olyan disztópikus képsorokat láthatunk az interneten és a TV képernyőjén, amelyen felnőtt emberek egymással lökdösődve, dulakodva próbálnak minél nagyobb mennyiségű WC papírt bevásárlókocsiba gyűjteni, majd a teljesen felpakolt kocsikkal futva igyekeznek a kasszához, még mielőtt valaki más megpróbálna elcsenni vagy erőszakkal elvenni belőle.

A koronavírus válság alatt kialakuló konténerhiány már korábban is nehéz helyzetbe sodorta a tengeri szállítmányozással foglalkozó vagy azt nélkülözni képtelen vállalatokat, az óriási hajó zátonyra futása pedig tűz lehet az olajra. A konténerhiány elsődleges okának a maszkok, fertőtlenítőszerek és különböző védőruházatok, illetve egészségügyi gépek iránt hirtelen sokszorosára növekedő keresletet szokás megnevezni, azonban a hiányban a Kína területén bevezetett szigorú koronavírus ellenes intézkedések is nagy szerepet játszanak.

Kína tengeri kikötőinek forgalma, a világ legnagyobb exporthatalma révén óriási, az országba pedig az exporton kívül óriási mennyiségű import áru is érkezik nap mint nap, hogy az 1300 millió fős piacot kielégítse. Kína már jó ideje a legszigorúbb járványvédelmi kampányt folytatja, rengetek ellenőrzéssel, keményen betartatott szabályokkal és adott esetben csupán néhány megbetegedés miatt is tízmilliók életét leállító, egész városokat, régiókat érintő teljes lezárásokkal.

Nem képeznek kivételt ezen rendelkezések alól a kikötők sem, ahol a különböző óvintézkedések hatására helyenként több hetes torlódás alakult ki, és teljesen átlagos, hogy hiába érkezzen egy hajó időben, rakományát csak minimum 3-5 napos várakozás után tudja kirakodni.
A WC papír legfőbb alapanyagának számító nyers pépmassza legnagyobb dél-amerikai termelői figyelmeztetést adtak ki; már korábban is komoly nehézséget okozott számukra szabad konténereket találni a szállításhoz, azonban, ha a helyzet nem oldódik meg nagyon gyorsan és a hajók feltorlódása miatt a már tengeren lévő konténerek nem jutnak el a rendeltetési helyükre, ahol aztán kipakolhatnák őket, hogy új áru kerüljön beléjük, akkor hamarosan teljesen ellehetetlenülhet a WC papír legfontosabb alapanyagának exportja.

Amennyiben ez bekövetkezik úgy értelemszerűen kényszerűen leállhat a WC papír gyártása is, majd nem sokkal ezután a már meglévő készletek is kiapadhatnak, különösen akkor, ha a problémának híre megy és az emberek ismét elkezdenek előre felhalmozni ebből a mindennapi termékből, amiről többségünknek soha eszébe sem jutott még, hogy valójában mennyire létfontosságú.

(Borítókép: WC-papír Mortal Kombat)

balu

A Budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetemen jogi karán tanultam, majd egy fullstack szoftverfejlesztői kurzust is elvégeztem, amely megalapozta a technológiai tudásomat. 2022 óta foglalkozom részletesebben kriptovalutákkal és NFT-kkel. 2024 áprilisa óta a BitcoinBázis szerzőjeként kriptókról és a legújabb blockchain-megoldásokról írok, emellett az offtopik.hu-n általános technológiai, tudományos és gaming témákban publikálok, hogy olvasóim mindkét felületen naprakész, megbízható tartalmakhoz férjenek hozzá.

Latest from Blog

Az El Niño időzített bombává változtatja az óceánt

A mexikói Michoacán állam tengerpartján, Lázaro Cárdenas kikötővárosában a hullámok már napok óta gyanúsan magasra csaptak. Az óceán morajlása nem a megszokott trópusi ritmust követte, hanem egy készülő katasztrófa baljós nyitányát sejtették.

Emberi hűtőszekrényt találtak ki a japánok a hőség ellen

Idén nyáron a világszerte tapasztalható, rekordszintű hőmérsékletek ismét élesen emlékeztettek a klímaváltozás egyre súlyosbodó hatásaira. Ha nincs légkondicionálód vagy medencéd, amelyben lehűthetnéd magad, nagyon kevés lehetőséged marad arra, hogy elmenekülj a hőség
MrBeast

Évi 75 millió? Ezek a legjobban fizető AI-állások

Nem kell teljes karrierváltás ahhoz, hogy valaki évi tízmilliókkal többet keressen. Elég a meglévő tech-tudásra ráépíteni az AI-készségeket, hogy valaki akár 85%-kal többet keressen. 85%-kal is többet fizethet az AI-tudás, itt a

Itt a textil, ami a világűrbe küldi a nyári hőséget

Az Adelaide-i Egyetem kutatói egy Nobel-díjas technológiai áttörés segítségével forgatják fel a nyári öltözködés évszázados szabályait. A nyári kánikula beálltával az évszázados megszokás és a józan ész mindig azt diktálja, hogy a

A világ leggyilkosabb mérgét keverte ki egy egyetemista

Szirénázó rendőrautók, tűzoltók és speciális vegyivédelmi alakulatok sora lepték el a Massachusetts Institute of Technology (MIT) campusát, miután a világ egyik legtekintélyesebb tudományos egyetemén pánikszerű riasztást váltott ki az egyik hallgató rendkívül

Kipukkadt a hidrogénlufi: A zöld energia kiábrándító valósága

Elon Musk egyszer „megdöbbentően nagy ostobaságnak” nevezte a hidrogén üzemanyagként való használatát az autóiparban, ám a világ egyik legsikeresebb elektromosautó-gyártójának elutasítása sem tudta eltántorítani a politikai döntéshozókat attól, hogy a zöld energia

Így szorított ki tízezer nyelvet az angol

Amikor a Föld nyelvi sokszínűségére gondolunk, többnyire a ma aktívan használt, nagyjából hétezer beszélt nyelvből indulunk ki. Ez a lenyűgöző adat azonban csupán egyetlen pillanatfelvétel az emberiség több tízezer éves történetében. Nyelvészek

Ezért buknak el a külföldi alapkezelők Kínában

A Fidelity International (FIL) a legújabb globális alapkezelő, amely a hírek szerint mérlegeli a kínai lakossági alapkezelési üzletágból való kivonulást. A cég három évvel ezelőtt teljes egészében saját tulajdonú leányvállalatot hozott létre