Brutálisan megkínozzák, majd megölik a keresztényeket Észak-Koreában

2021.08.20.
Olvasási idő: 1 perc

Észak-Koreában üldözik, brutálisan megkínozzák, majd hidegvérrel megölik a keresztényeket, áll az Egyesült Államok Nemzetközi Vallásszabadsági Bizottsága (USCIRF) jelentésében.

Ha azt gondolnánk, hogy a koncentrációs táborokról és a keresztények könyörtelen üldöztetéséről már csak történelmi könyvekben olvashatunk, nagyot tévedünk. Észak-Koreában ugyanis még mai is munkatáborokban halnak meg százezrek, és tömegesen megkínozzák, majd embertelenül meggyilkolják a keresztényeket vallásuk gyakorlása miatt. Nem is csoda tehát, hogy senki sem ismeri a helyi keresztények tényleges létszámát, mivel, ha életben akarnak maradni, rejtőzködni kényszerülnek.

Már eddig is több túlélő beszámolójából kiderült, hogyan bánnak a politikai foglyokkal abban az országban, ahol a törvény tiltja, hogy a diktátoron kívül mást imádjanak az emberek. Az embertelen bánásmód mellett rendszeres kivégzés jár pusztán azért is, ha valaki Bibiliát birtokol vagy, ha valaki a szent könyv egy-egy oldalát becsempészi az országba, netán hangosan említést tesz Istenről.

Eltitkolt dokumentumok a keresztények üldözéséről

Az észak-koreai rezsim brutális tevékenységére most az USCIRF független szövetségi kormánybizottság hívta fel a figyelmet. Jelentésével alátámasztotta, hogy Észak-Korea valóban nem ismer irgalmat, ha kereszténységről van szó, és a helyi tisztek következmények nélkül kínozhatják a civileket vallásosságuk miatt. Megverik, megkínozzák, éheztetik, saját gyerekeik meggyilkolására kényszerítik, majd végül megölik a foglyokat – mely sok esetben már a megváltást jelenti számukra.

A jelentésből számos, eddig eltitkolt haláleset derült ki. A vallásos Kwon Eun Somot és unokáját 2011-ben például egy helyi kivégzőcsapat ölte meg, melyről csupán néhány biztonsági és rendvédelmi tisztviselő tudott. 2015-ben hat, majd később három hitben járó embert tartóztattak le az állambiztonsági minisztérium tisztjei, miután négy hónapig lehallgatták és felügyelet alatt tartották őket. Egy hónapos előzetes kihallgatás után egytől egyig kivégzésre ítélték őket kereszténységük gyakorlása miatt. A lista pedig egyre csak nő, az országban ugyanis minden vallás és az ahhoz kapcsolódó tárgyak birtoklása tiltott, és az állam mindenkit arra ösztönöz, hogy jelentsen a keresztény összejövetelekről a hatóságoknak.

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

munkaerőpiac

Így kap öt fizetést a munkaerőpiac új zsonglőre

Az amerikai és globális munkaerőpiac egyre hangosabb az ún. quiet jobbing vagy overemployment jelenség miatt, amikor valaki egyszerre több állást is vállal titokban, home office-ban. A legújabb, egészen elképesztő eset egy indiai
csillagközi objektum

Új csillagközi objektumot észleltek a Naprendszerben

Július elején jelentette be az Európai Űrügynökség (ESA), hogy szakértői egy gyorsan mozgó, rejtélyes objektumot figyelnek, amely minden valószínűség szerint a Naprendszeren kívülről érkezett. Az A11pl3Z kódjelű égitest jelenleg a Jupiter pályájának
hu_HUHungarian