Bitcoint osztana szét a lakosok között egy amerikai városka polgármestere

2021.08.21.
Olvasási idő: 1 perc

Nem kevesebb mint 1000 dollárnyi bitcoint osztana szét egy Missouri állambeli városka polgármestere a település lakosai között egy feltétellel. A feltétel mindössze az, hogy az így kapott digitális érméket 5 évig nem lehet eladni.

A Cool Valley nevű település polgármestere, Jayson Stewart a kriptovalutákat digitális aranynak nevezte, és szent meggyőződése, hogy a digitális érmék megváltoztathatják a város lakóinak életét, mindegyiküket gazdaggá téve.

Meggyőződését személyes példákkal is indokolta: „Vannak barátaim, akiknek az élete teljesen megváltozott a koronavírus miatti lezárások alatt a kriptovalutáknak köszönhetően. Ismerek olyat, aki azelőtt egész életében heti 40 órás állásokban dolgozott és sosem volt jó anyagi helyzetben, ma pedig több, mint 80 millió dolláros vagyona van.”

A polgármester ezeken a példákon keresztül is indokolta azt, hogy miért kötné szigorú 5 éves eladási tilalomhoz az érmék szétosztását. Úgy véli, hogy így meg lehet akadályozni, hogy azt egyesek idő előtt eladják és később ezen döntésükön bánkódjanak, hiszen véleménye szerint a bitcoin árfolyama 5 éven belül akár a félmillió dollárt is elérheti.

Bitcoin, bitcoin, bitcoin, azért másban is kéne gondolkodni

Arról, hogy Stewart miért csak bitcoint osztana szét, nem nyilatkozott, de lehet, hogy jobb döntés lenne többféle digitális érmét is szétosztani a lakosok között, főleg 5 éves távlatban gondolkodva. Egyesek szerint például az ETH árfolyama már 2-3 éven belül felülmúlhatja a BTC árfolyamát.

Mindenesetre nem Stewart az egyetlen bitcoin barát polgármester az Egyesült Államokban. Nem sokkal ezelőtt, a Tennessee állambeli Jackson polgármestere, Scott Conger is bejelentette, hogy a település a jövőben várhatóan BTC érmék formájában is elfogadja a helyi adók befizetését.

New York egyik polgármester jelöltje, Eric Adams, pedig egyenesen azzal kampányolt, hogy valóságos bitcoin központtá tenné az amerikai megapoliszt.

Délebbre evezve, a napsütéses Floridában Miami polgármestere is nagyban dolgozik azon, hogy a város bitcoin barát legyen. Elképzelése szerint például a város által alkalmazottaknak lehetőségük lenne bitcoinban kapni a fizetésüket, amit már sikerült is elfogadtatnia a városi tanáccsal.

Francis Suarez, Miami polgármestere azonban sok más szereplővel ellentétben nem csak bitcoin rajongó, nagy mennyiségben tart ETH érméket is.

Legfrissebb hírek

lengyel piramisok

Ősi „lengyel piramisokat” tártak fel

Lengyelország középső részén, egy természetvédelmi területen újabb ősi megalitikus síremlékeket tártak fel – ezek az impozáns, több mint 5500 éves építmények méretük miatt a „lengyel piramisok” nevet kapták. Titokzatos sírhalmok Poznańi régészek
ősi technológia

10 ősi technológia, ami megkérdőjelezi történelmünket

Sokan úgy gondolják, hogy a technológiai fejlődés csak az ipari forradalommal kezdődött. Mégis akadnak olyan régészeti leletek, amelyek arra utalnak: ősi civilizációk már több ezer évvel ezelőtt is meglepően fejlett eszközöket használtak
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél