Vissza a normálisba: Dánia szeptember 10-ig leszámol a vakcinaútlevéllel

2021.08.28.
Olvasási idő: 1 perc

Dánia szeptember 10-ig megszüntet minden még élő COVID-19 korlátozást, beleértve a sokat kritizált és személyes adat invazív vakcina útlevél rendszert.

A hír azután jött, hogy az ország egészségügyi minisztériuma bejelentette, hogy a koronavírus „már nem jelent kritikus veszélyt a társadalomra.”

Magnus Heunicke egészségügyi miniszter pénteki nyilatkozatában kijelentette: „A járvány kordában van, rekord szintű oltási szinten vagyunk. Ezért elvethetjük a COVID-19 elleni küzdelemben bevezetett különleges szabályokat.”

Európában Dánia a harmadik helyen áll az oltottsági szintben, a lakosságának 71%-a már kétszer kapott oltást. A listát egyébként Portugália és Málta vezeti, ahol lakosság 72%-a, illetve 82%-a van beoltva.

Dánia az elsők között vezetett be lezárásokat illetve az egyik első nemzet volt, amely 2021 áprilisában bevezette a vakcina útlevelet.

A dánoknak, bárhova is mentek – legyen szó szórakozóhelyről, éttermekről, mozikról, múzeumokról, edzőtermekről, stadionokról stb., fel kellett mutatniuk a „coronapas”  dokumentumukat. Ezt az előírást augusztus elsejével néhány helyen, mint például múzeumokban már feloldották.

Szeptember elsejével viszont a legtöbb helyen már nem kérik többé, szeptember 10-ével meg dobják a kukába az egész rendszert. Egy újabb ország élete kerül vissza a régi megszokott kerékvágásba.

Kapcsolódó cikkek:

Latest from Blog

A világ leggyilkosabb mérgét keverte ki egy egyetemista

Szirénázó rendőrautók, tűzoltók és speciális vegyivédelmi alakulatok sora lepték el a Massachusetts Institute of Technology (MIT) campusát, miután a világ egyik legtekintélyesebb tudományos egyetemén pánikszerű riasztást váltott ki az egyik hallgató rendkívül

Kipukkadt a hidrogénlufi: A zöld energia kiábrándító valósága

Elon Musk egyszer „megdöbbentően nagy ostobaságnak” nevezte a hidrogén üzemanyagként való használatát az autóiparban, ám a világ egyik legsikeresebb elektromosautó-gyártójának elutasítása sem tudta eltántorítani a politikai döntéshozókat attól, hogy a zöld energia

Így szorított ki tízezer nyelvet az angol

Amikor a Föld nyelvi sokszínűségére gondolunk, többnyire a ma aktívan használt, nagyjából hétezer beszélt nyelvből indulunk ki. Ez a lenyűgöző adat azonban csupán egyetlen pillanatfelvétel az emberiség több tízezer éves történetében. Nyelvészek

Ezért buknak el a külföldi alapkezelők Kínában

A Fidelity International (FIL) a legújabb globális alapkezelő, amely a hírek szerint mérlegeli a kínai lakossági alapkezelési üzletágból való kivonulást. A cég három évvel ezelőtt teljes egészében saját tulajdonú leányvállalatot hozott létre
Instagram

Így éld túl a modern kor legnagyobb Instagram rémálmát

Mindannyiunkkal előfordult már az a gyomorszorító pillanat, amikor egy ismerős, egy ex-pasi vagy egy kiszemeltünk több éves Instagram-fotóit böngészve az ujjunk meglódul, és a képernyőt megérintve véletlenül rákattintunk a piros szívre. A

A sci-fi írók sem merték megjósolni a hatósági brutalitást

A tudományos-fantasztikus irodalom legsötétebb jövőképei ritkán válnak egyetlen drámai fordulattal valóra. Ehelyett a technológiai kontroll hálója csendben, lépésről lépésre szövődik körénk, amíg a totális megfigyelés és a szigorított fizikai kényszerítés a mindennapi

Mielőtt továbblépnél