Mágikus aszfalt készült Olaszországban, mely az elektromos autókat menet közben feltölti

2022.07.05.
Olvasási idő: 1 perc

Speciális aszfalt készült Olaszországban, amelyen haladva az elektromos autók akkumulátorai feltöltődnek. A mérnökök ezzel a megoldással próbálnák növelni az elektromos autók iránti vásárlási kedvet.

A vezető vállalatok és közlekedési ügynökségek folyamatosan azon dolgoznak, hogy megkönnyítsék az elektromos járművek számára a töltést, így növelve a hatótávolságukat. Most az olaszországi Bresciát és Milánót összekötő A35-ös autópálya mentén a „Jövő arénája” elnevezésű projekt látott napvilágot, amelyet olyan multinacionális vállalatok finanszíroztak, mint például az Iveco, a Mapei, és a Stellantis. Az érintett útszakasz körülbelül 1 km hosszú, a Chiari Ovest kijárat közelében található, és valódi elkerülő úttá alakul át. Az ElectReon vállalat által biztosított vezeték nélküli töltés révén lehetővé teszi, hogy az álló és mozgó járművek egyaránt feltöltődjenek az adott útszakaszon közlekedve.

A technológia minden olyan járműre adaptálható, amely speciális „vevővel” van felszerelve, amely az aszfaltról közvetlenül a motorba továbbítja az energiát, így növelve a jármű autonómiáját.

Az elektromos járművek ilyen módon minden bizonnyal energiatakarékosabbak lesznek, csökken az utazási idő (nem kell állandóan órákra megállni a töltéshez). A fejlett technológiának és a mesterséges intelligenciának köszönhetően a közúti biztonság is nő.

Az elektromos autók esetében a nagy dilemma mindig az, hogy hogyan töltsük a járművet, mely hatótávolsága még mindig elég csekély. Városban kiválóan használhatóak, a nagyobb távolságok megtételére viszont még mindig a belső égésű motorral felszerelt kocsik a legmegfelelőbbek. Ezért több vállalat és szervezet is azon dolgozik, hogy a töltési időt csökkentsék, a módját pedig megkönnyítsék.

Az új technológia lehetővé teszi, hogy az elektromos járművek feltöltsék magukat a kijelölt sávban haladva, az aszfalt alatt elhelyezett innovatív hurokrendszernek köszönhetően, amely közvetlenül továbbítja a szükséges energiát az elhaladó járműveknek. A technológiát egyébként nemcsak az autópályán használnák, hanem repülőtereken, kikötőkben és más nagy parkolókban is.

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Latest from Blog

A világ leggyilkosabb mérgét keverte ki egy egyetemista

Szirénázó rendőrautók, tűzoltók és speciális vegyivédelmi alakulatok sora lepték el a Massachusetts Institute of Technology (MIT) campusát, miután a világ egyik legtekintélyesebb tudományos egyetemén pánikszerű riasztást váltott ki az egyik hallgató rendkívül

Kipukkadt a hidrogénlufi: A zöld energia kiábrándító valósága

Elon Musk egyszer „megdöbbentően nagy ostobaságnak” nevezte a hidrogén üzemanyagként való használatát az autóiparban, ám a világ egyik legsikeresebb elektromosautó-gyártójának elutasítása sem tudta eltántorítani a politikai döntéshozókat attól, hogy a zöld energia

Így szorított ki tízezer nyelvet az angol

Amikor a Föld nyelvi sokszínűségére gondolunk, többnyire a ma aktívan használt, nagyjából hétezer beszélt nyelvből indulunk ki. Ez a lenyűgöző adat azonban csupán egyetlen pillanatfelvétel az emberiség több tízezer éves történetében. Nyelvészek

Ezért buknak el a külföldi alapkezelők Kínában

A Fidelity International (FIL) a legújabb globális alapkezelő, amely a hírek szerint mérlegeli a kínai lakossági alapkezelési üzletágból való kivonulást. A cég három évvel ezelőtt teljes egészében saját tulajdonú leányvállalatot hozott létre
Instagram

Így éld túl a modern kor legnagyobb Instagram rémálmát

Mindannyiunkkal előfordult már az a gyomorszorító pillanat, amikor egy ismerős, egy ex-pasi vagy egy kiszemeltünk több éves Instagram-fotóit böngészve az ujjunk meglódul, és a képernyőt megérintve véletlenül rákattintunk a piros szívre. A

A sci-fi írók sem merték megjósolni a hatósági brutalitást

A tudományos-fantasztikus irodalom legsötétebb jövőképei ritkán válnak egyetlen drámai fordulattal valóra. Ehelyett a technológiai kontroll hálója csendben, lépésről lépésre szövődik körénk, amíg a totális megfigyelés és a szigorított fizikai kényszerítés a mindennapi

Mielőtt továbblépnél