Gyerekek tízezrei dolgoznak azért, hogy a világ elektromos autó iránti éhségét kielégítsék

2022.07.28.
Olvasási idő: 5 perc

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) jelentése szerint az elektromos járművek értékesítése 2020-ban rekordot döntött.

A jelentés kiemelte, hogy a lítium akkumulátorok a legkedveltebbek, mivel ezeknek a legnagyobb a töltés-tömeg aránya.

Az elektromos járművekre való áttérés sürgetését az Egyesült Államok, Kanada és az Európai Unió is kulcsfontosságú szabályozása ösztönzi, hogy csökkentsék a belső égésű motorral hajtott járművek szén-dioxid (CO2) és üvegházhatású gázok kibocsátását, és egy környezetbarátabb jövőre térjenek át – írja az energiaügynökség.

Az Egyesült Nemzetek Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája (UNCTAD) jelentése szerint azonban az elektromos járművek elterjedésének fellendülése és a lítium akkumulátorok iránti megnövekedett kereslet jelentős környezetvédelmi aggályokat vet fel.

„Ahogy a lítium iránti kereslet növekszik, és a termelést mélyebb kőzetbányákból és sósvizekből csapolják le, a környezeti kockázatok mérséklésével kapcsolatos kihívások növekedni fognak”.

A lítium tiszta formában nem fordul elő a természetben a Földön. Jelenleg két járható út van a lítium kinyerésére: a kemény kőzetből történő kitermelés vagy a párologtató tavak.

A tengervíz a lítium lehetséges jövőbeli forrását jelenti, de a lítium tengervízből történő kinyerése a nagy víz-, földhasználat és időigény miatt nem kivitelezhető. Költséghatékonysága miatt a lítiumkitermelés leggyakrabban alkalmazott módszere a sósvizi kinyerés – az UNCTAD jelentése szerint a globális lítiumkészletek 66%-a lítium sósvizes lelőhelyekről származik.

A bányászok a lítium kitermelése érdekében lyukakat fúrnak sós tavakban, és a vizet a felszínre szivattyúzzák. A felszínre érve a víz elpárolog, és lítiumsók, bórax, mangán és kálium keveréke marad vissza. A keveréket ezután megszűrik, és egy másik párologtatómedencébe helyezik, ahol további 12-18 hónapig párolog.

Ezután a lítium-karbonát és a lítium-hidroxid kivonásra kerül, ami felhasználható az akkumulátorok katódanyagának előállításához.

Az olyan anyagokat, mint a kobalt és a nikkelt akkumulátorelektródák gyártásához használják.

A lítium kinyerése miatt a helyieknek nem marad víz

Az Institute for Energy Research (IER) kutatása szerint körülbelül 500 000 gallon vízre van szükség ahhoz, hogy egy tonna lítiumot kivonjanak ilyen módszerrel. Ha a víz bőséges mennyiségben állna rendelkezésre, a fenti nagy igényt talán nem kellene figyelembe venni. A lítiumforrások több mint 50 százaléka azonban a Chile, Bolívia és Argentína alkotta „lítiumháromszögben” található. Az UNCTAD jelentése szerint ez a terület a Föld egyik legszárazabb területe.

A chilei Salar de Atacama zegzugos síkságán az amerikai belügyminisztérium geológiai felmérése szerint amióta az emberek számon tartják, nem esett eső.

Az eredmény egy sokszínű, de törékeny ökoszisztéma, ahol a vízkészletek szűkösek. A Salar de Atacama azonban Chile legnagyobb sós síksága, és közvetlenül a felszín alatt lítiumsókban gazdag. Következésképpen a lítiumbányászat jelentős forrásává vált. Az IER szerint a régió vízkészletének 65 százaléka a bányászati tevékenységekre megy el.

Ennek hatására a vízhiány miatt a helyi gazdálkodók – akik quinoát termesztenek és lámákat terelnek – ,illetve a közeli közösségek kénytelenek elhagyni ősi településeiket és máshol próbálnak otthonra lelni víz hiányában.

„Korábban volt egy folyó, ami ma már nem létezik. Egy csepp víz sincs” – nyilatkozta Elena Rivera, a Copiapo településen élő Colla őslakos közösség elnöke a Nemzeti Erőforrásvédelmi Tanácsnak.

„És nem csak itt Copiapóban, hanem egész Chilében vannak folyók és tavak, amelyek eltűntek – mindez azért, mert egy vállalatnak sokkal több joga van a vízhez, mint nekünk, embereknek vagy Chile polgárainak.”

Nem a lítium-bányászat az egyetlen aggasztó tényező a lítium-ion akkumulátorokkal kapcsolatban. Az UNCTAD szerint az akkumulátorokban további kémiai elemek is vannak, mint például a kobalt és a grafit, amelyek újabb problémákért felelősek.

Az USGS 2022-es jelentésében arról számol be, hogy 2021-ben a globális kobalttermelés több mint 70 százaléka a Kongói Demokratikus Köztársaságból (KDK) származott, és Dél-Kongó a becslések szerint 3,5 millió tonna kobaltot rejt, ami a világ ismert készletének csaknem fele.

Az UNCTAD szerint a probléma az, hogy a kobaltbányákból származó por gyakran tartalmaz mérgező anyagokat, például uránt, a Kongói Demokratikus Köztársaság bányái pedig kénes ásványokat is, amellyel kénsav szabadulhat fel. A kénsav a levegőbe vagy a vízbe kerülve savas bányavizekhez vezethet, amelyek több száz évig szennyezik a folyókat és az ivóvizet.

A becslések szerint pedig akár 40 000 gyermek is dolgozhat ezekben a bányákban, mint a modernkori rabszolgák, hogy kielégítsék a világ gazdagjainak elektromos autók iránti éhségét.

Egy 7 éves bolíviai kisfiú, aki az Uyuni sómezőn dolgozik. Forrás: (AP Photo/Victor Caivano)

Az USGS jelentése szerint 2021-ben Kína volt a vezető grafittermelő, a becslések szerint a világ teljes termelésének 79 százalékát állította elő. A grafitbányászat a kobaltbányászathoz hasonló környezeti hatásokkal jár; szennyezett talajhoz, vízhez és mérgező porhoz vezet.

Végül, a fent említett problémákon túlmenően az akkumulátor összetevők bányászata meglehetősen sok CO2-t bocsát ki, ami az egyes bányászati és gyártási folyamatoktól függően változik.

„Vannak szén-dioxid és egyéb üvegházhatású kibocsátások, amelyek a kitermelés folyamatával járnak. [Ez] nem olyan, mintha a CO2 a lítiumból jönne ki, de a bányászathoz energiára van szükség, ami bizony szén-dioxid kibocsátással jár” – mondta Zeke Hausfather, a Berkeley Earth nonprofit szervezet klímakutatási vezetője a Climate360-nak.

A Circular Energy Storage nevű kutató és tanácsadó cég arról számolt be, hogy a kibocsátási eredmények kilowattóránként 39 kg CO2-től 196 kg CO2/kWh-ig terjedhetnek, ami jelentősen befolyásolja az elektromos járművek potenciális pozitív hatását.

„Ha egy elektromos jármű 40 kWh-s akkumulátort használ, akkor a gyártásból származó kibocsátása ekkor 11 800 km és 89 400 km között megegyezik egy 5 liter/100 km üzemanyag-fogyasztású dízelautó által okozott CO2-kibocsátással, mielőtt az elektromos autó még egy métert is megtett volna” – számolt be a Circular Energy.

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Legfrissebb hírek

Simpson poén

Elképesztő kutatómunka állt egyetlen poén mögött

Meglepő módon egyetlen poén is több hétnyi kutatómunkát jelentett a The Simpsons legendás forgatókönyvírója számára. Josh Weinstein elárulta: egy 28 éves vicchez olyan aprólékos kutatásra volt szükség, ami szinte filmbe illő. Amikor
nukleáris háború

Mennyi ideig tartana egy nukleáris háború?

Az Egyesült Államok reakciója egy nukleáris támadásra szigorúan titkos, de a Washington Post lépésről lépésre rekonstruálta, mi történne, ha egy ellenséges ország nukleáris rakétát lőne Amerika felé. És eljő az apokalipszis! Mi
lengyel piramisok

Ősi „lengyel piramisokat” tártak fel

Lengyelország középső részén, egy természetvédelmi területen újabb ősi megalitikus síremlékeket tártak fel – ezek az impozáns, több mint 5500 éves építmények méretük miatt a „lengyel piramisok” nevet kapták. Titokzatos sírhalmok Poznańi régészek
ősi technológia

10 ősi technológia, ami megkérdőjelezi történelmünket

Sokan úgy gondolják, hogy a technológiai fejlődés csak az ipari forradalommal kezdődött. Mégis akadnak olyan régészeti leletek, amelyek arra utalnak: ősi civilizációk már több ezer évvel ezelőtt is meglepően fejlett eszközöket használtak
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél