A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) jelentése szerint az elektromos járművek értékesítése 2020-ban rekordot döntött.
A jelentés kiemelte, hogy a lítium akkumulátorok a legkedveltebbek, mivel ezeknek a legnagyobb a töltés-tömeg aránya.
Az elektromos járművekre való áttérés sürgetését az Egyesült Államok, Kanada és az Európai Unió is kulcsfontosságú szabályozása ösztönzi, hogy csökkentsék a belső égésű motorral hajtott járművek szén-dioxid (CO2) és üvegházhatású gázok kibocsátását, és egy környezetbarátabb jövőre térjenek át – írja az energiaügynökség.
Az Egyesült Nemzetek Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája (UNCTAD) jelentése szerint azonban az elektromos járművek elterjedésének fellendülése és a lítium akkumulátorok iránti megnövekedett kereslet jelentős környezetvédelmi aggályokat vet fel.
„Ahogy a lítium iránti kereslet növekszik, és a termelést mélyebb kőzetbányákból és sósvizekből csapolják le, a környezeti kockázatok mérséklésével kapcsolatos kihívások növekedni fognak”.
A lítium tiszta formában nem fordul elő a természetben a Földön. Jelenleg két járható út van a lítium kinyerésére: a kemény kőzetből történő kitermelés vagy a párologtató tavak.
A tengervíz a lítium lehetséges jövőbeli forrását jelenti, de a lítium tengervízből történő kinyerése a nagy víz-, földhasználat és időigény miatt nem kivitelezhető. Költséghatékonysága miatt a lítiumkitermelés leggyakrabban alkalmazott módszere a sósvizi kinyerés – az UNCTAD jelentése szerint a globális lítiumkészletek 66%-a lítium sósvizes lelőhelyekről származik.
A bányászok a lítium kitermelése érdekében lyukakat fúrnak sós tavakban, és a vizet a felszínre szivattyúzzák. A felszínre érve a víz elpárolog, és lítiumsók, bórax, mangán és kálium keveréke marad vissza. A keveréket ezután megszűrik, és egy másik párologtatómedencébe helyezik, ahol további 12-18 hónapig párolog.
Ezután a lítium-karbonát és a lítium-hidroxid kivonásra kerül, ami felhasználható az akkumulátorok katódanyagának előállításához.
Az olyan anyagokat, mint a kobalt és a nikkelt akkumulátorelektródák gyártásához használják.
A lítium kinyerése miatt a helyieknek nem marad víz
Az Institute for Energy Research (IER) kutatása szerint körülbelül 500 000 gallon vízre van szükség ahhoz, hogy egy tonna lítiumot kivonjanak ilyen módszerrel. Ha a víz bőséges mennyiségben állna rendelkezésre, a fenti nagy igényt talán nem kellene figyelembe venni. A lítiumforrások több mint 50 százaléka azonban a Chile, Bolívia és Argentína alkotta „lítiumháromszögben” található. Az UNCTAD jelentése szerint ez a terület a Föld egyik legszárazabb területe.
A chilei Salar de Atacama zegzugos síkságán az amerikai belügyminisztérium geológiai felmérése szerint amióta az emberek számon tartják, nem esett eső.
Az eredmény egy sokszínű, de törékeny ökoszisztéma, ahol a vízkészletek szűkösek. A Salar de Atacama azonban Chile legnagyobb sós síksága, és közvetlenül a felszín alatt lítiumsókban gazdag. Következésképpen a lítiumbányászat jelentős forrásává vált. Az IER szerint a régió vízkészletének 65 százaléka a bányászati tevékenységekre megy el.
Ennek hatására a vízhiány miatt a helyi gazdálkodók – akik quinoát termesztenek és lámákat terelnek – ,illetve a közeli közösségek kénytelenek elhagyni ősi településeiket és máshol próbálnak otthonra lelni víz hiányában.
„Korábban volt egy folyó, ami ma már nem létezik. Egy csepp víz sincs” – nyilatkozta Elena Rivera, a Copiapo településen élő Colla őslakos közösség elnöke a Nemzeti Erőforrásvédelmi Tanácsnak.
„És nem csak itt Copiapóban, hanem egész Chilében vannak folyók és tavak, amelyek eltűntek – mindez azért, mert egy vállalatnak sokkal több joga van a vízhez, mint nekünk, embereknek vagy Chile polgárainak.”
Nem a lítium-bányászat az egyetlen aggasztó tényező a lítium-ion akkumulátorokkal kapcsolatban. Az UNCTAD szerint az akkumulátorokban további kémiai elemek is vannak, mint például a kobalt és a grafit, amelyek újabb problémákért felelősek.
Az USGS 2022-es jelentésében arról számol be, hogy 2021-ben a globális kobalttermelés több mint 70 százaléka a Kongói Demokratikus Köztársaságból (KDK) származott, és Dél-Kongó a becslések szerint 3,5 millió tonna kobaltot rejt, ami a világ ismert készletének csaknem fele.
Az UNCTAD szerint a probléma az, hogy a kobaltbányákból származó por gyakran tartalmaz mérgező anyagokat, például uránt, a Kongói Demokratikus Köztársaság bányái pedig kénes ásványokat is, amellyel kénsav szabadulhat fel. A kénsav a levegőbe vagy a vízbe kerülve savas bányavizekhez vezethet, amelyek több száz évig szennyezik a folyókat és az ivóvizet.
A becslések szerint pedig akár 40 000 gyermek is dolgozhat ezekben a bányákban, mint a modernkori rabszolgák, hogy kielégítsék a világ gazdagjainak elektromos autók iránti éhségét.
Az USGS jelentése szerint 2021-ben Kína volt a vezető grafittermelő, a becslések szerint a világ teljes termelésének 79 százalékát állította elő. A grafitbányászat a kobaltbányászathoz hasonló környezeti hatásokkal jár; szennyezett talajhoz, vízhez és mérgező porhoz vezet.
Végül, a fent említett problémákon túlmenően az akkumulátor összetevők bányászata meglehetősen sok CO2-t bocsát ki, ami az egyes bányászati és gyártási folyamatoktól függően változik.
„Vannak szén-dioxid és egyéb üvegházhatású kibocsátások, amelyek a kitermelés folyamatával járnak. [Ez] nem olyan, mintha a CO2 a lítiumból jönne ki, de a bányászathoz energiára van szükség, ami bizony szén-dioxid kibocsátással jár” – mondta Zeke Hausfather, a Berkeley Earth nonprofit szervezet klímakutatási vezetője a Climate360-nak.
A Circular Energy Storage nevű kutató és tanácsadó cég arról számolt be, hogy a kibocsátási eredmények kilowattóránként 39 kg CO2-től 196 kg CO2/kWh-ig terjedhetnek, ami jelentősen befolyásolja az elektromos járművek potenciális pozitív hatását.
„Ha egy elektromos jármű 40 kWh-s akkumulátort használ, akkor a gyártásból származó kibocsátása ekkor 11 800 km és 89 400 km között megegyezik egy 5 liter/100 km üzemanyag-fogyasztású dízelautó által okozott CO2-kibocsátással, mielőtt az elektromos autó még egy métert is megtett volna” – számolt be a Circular Energy.
Hungarian 