Rossz hír Európának: Hideg telet, kevés megújuló energiát jósolnak

2022.10.06.
Olvasási idő: 4 perc

Alig néhány nappal azután, hogy megtudtuk, hogy Európa mobiltornyainak energiatartalékai 30 percig fognak kitartani egy esetleges áramszünet esetén, a vén kontinens újabb rossz hírt kapott. Florence Rabier, az Európai Középtávú Időjárás-előrejelző Központ (ECMWF) főigazgatója szerint a novemberre és decemberre vonatkozó korai jelzések alapján megállapítható, hogy Nyugat-Európában a szokásosnál jóval hidegebb lesz, kevesebb széllel és kevés csapadékkal, amelynek következtében csökken a megújuló energia termelése.

A Financial Times szerint ez azt jelenti, hogy az európai energiaválságot megoldani próbáló kormányok előtt újabb kihívások állnak.

A vállalkozások és a háztartások egyre dühösebbek, hogy az elmúlt néhány hónapokban brutális mértékben drágult mind a gáz, mind pedig a villamosenergia. A kormányok már azt sem tudják, hogy mivel próbálják csitítani a közvélemény haragját és felháborodását a közelgő fagyos tél előtt. Az Oroszországból származó gázimport csökkentése miatt drasztikusan le kell csökkenti a gázfogyasztást is.

Erre még jön rá egy lapáttal az a tény is, hogy Európa megújuló energiával kapcsolatos elköteleződése nem igen kifizetődő. Ha ugyanis kevesebb szél és csapadék lesz idén télen, akkor a zöldenergiának is annyi.

Az európai időjárást nehéz megjósolni, mivel a körülményeket számos távoli tényező határozza meg, beleértve az uralkodó szeleket és az Atlanti-óceán felszíni nyomását.

Mindenesetre a hír, miszerint Európára fagyos tél várhat, nem is olyan negatív, legalábbis ezt állítja John Kemp, a Reuters riportere. Kemp arról számolt be nemrég, hogy Európa rekordközeli mennyiségű földgázt tárolt a télre, miután a nyár folyamán nagy mennyiséget vásárolt szinte bármilyen áron, hogy felkészüljön az oroszországi szállítások megszakadására.

A Gas Infrastructure Europe (GIE) adatai szerint az Európai Unió és az Egyesült Királyság (EU28) gázkészletei szeptember 30-ig 996 terawattórára (TWh) emelkedtek. Az évszakot tekintve a készletek a harmadik legmagasabb szinten állnak, ennél nagyobb mennyiség csak 2020-ban (1074 TWh) és 2021-ben (1067 TWh) volt.

A tárolás a tél utáni mélyponthoz képest mintegy 700 TWh-val emelkedett, ami a második leggyorsabb növekedés a feljegyzések szerint, mivel a szállítók a kivételesen magas árak ellenére a lehető legtöbb gázt vásárolták meg. Ennek eredményeként a készletek a nyári feltöltési szezont +98 TWh-val, a korábbi tízéves átlag felett zárták.

Ez óriási fordulatot jelent a január végi állapothoz képest, amikor -134 TWh-val volt alatta.

Kemp előrejelzése szerint a készletek valószínűleg még legalább három hétig, október végéig tovább fognak növekedni, de a készletfelhalmozás a hőmérséklet függvényében és attól függően, hogy a magas árak mennyire fékezik a fogyasztást, akár november elejéig is folytatódhat. 2011 óta a tárolás csúcspontjának átlagos időpontja október 26-a volt, de két esetben a készletek november első felében is tovább emelkedtek.

A korábbi szezonális mozgások alapján a tárolás várhatóan 1 025 TWh körül éri el a csúcsot, a valószínűsíthető tartomány pedig 1 009 TWh és 1 053 TWh között mozog.

Mennyi időre lesz elég a gáz?

Az EU-tárolók több mint 89%-ban, az Egyesült Királyságban pedig több mint 94%-ban megteltek, és a következő 3-6 hétben valószínűleg további felhalmozás történik. A tárolás jóval meghaladja az EU által júniusban elfogadott, idén november 1-jére kitűzött 80%-os hivatalos célt („A Tanács rendeletet fogadott el a gáztárolásról”, Európai Tanács, június 27.).

Kemp szerint az európai kormányok teljesítették a céljukat, hogy 2022/23 tél előtt maximalizálják a tárolt gáz mennyiségét, hogy csökkentsék az Oroszországból érkező gázellátás megszakadásának hatását. A tárolás célja azonban a fogyasztás szezonális ingadozásainak kezelése, nem pedig stratégiai tartalékot képezni embargó vagy blokád esetén.

A tárolt gázmennyiség maximalizálása enyhíti az ellátási zavarok hatását, de ez nem elegendő az ellátás biztonságának garantálásához. Az Oroszországból származó import teljes leállása, az előrejelzésekhez hasonló, a szokásosnál hidegebb tél, vagy mindkettő esetén a gáz 2023 márciusának vége előtt szűkössé válna.

Még ha Európa át is vészeli ezt a telet, a készletek valószínűleg nagyon alacsony szinten fognak maradni, ami jövőre, 2023/24 tél előtt újabb, talán még nagyobb feltöltést tesz szükségessé.

Összefoglalva: a készletek felhalmozódása Európát erősebb helyzetbe hozta, mint tavaly ilyenkor, de a regionális készletek még mindig veszélyben vannak, ami további intézkedéseket igényel a piac és a politikai döntéshozók részéről. Az ellátás biztonsága döntő mértékben attól függ, hogy a fogyasztást jóval az előző évi szint alá tudjuk-e csökkenteni – függetlenül a hőmérséklettől és a fűtési kereslet szintjétől. És ha Európában valóban hideg tél lesz, akkor viszont száz jós se tudja megmondani, mi vár ránk…

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Legfrissebb hírek

Venezuela légvédelmi rendszere

Miért maradt néma Venezuela légvédelme?

Amikor egy állam légvédelmi rendszerei érintetlenek maradnak, mégsem reagálnak egy külső katonai műveletre, az ösztönösen technikai kudarcnak tűnik. A venezuelai eset azonban egészen másról szól. Nem meghibásodott radarokról, elfogyott rakétákról vagy gyenge

Ezek az országok a világ legnagyobb ezüstkitermelői

Az ezüst ára az elmúlt egy hónapban megdöbbentő növekedést produkált és a december 12-ei 62 dollárról a cikk írásának pillanatára ismét elérte a 80 dolláros unciánkénti árat. Ennek kifejezetten örülhetnek a nagy

Mielőtt továbblépnél