Tömeges tüntetés Prágában: a cseh kormány lemondását követelik

2023.04.20.
Olvasási idő: 2 perc

A növekvő gazdasági gondok közepette több ezer zászlót lengető cseh töltötte meg vasárnap délután Prága ikonikus Vencel terét, hogy az ország ötpárti koalíciós kormányának lemondását követelje. Sokan az ukrajnai békét és a Cseh Köztársaság NATO-ból való kilépését sürgetve lázadtak.

Az új, parlamenten kívüli párt, a Jog, Tisztelet, Szakértelem (PRO) által szervezett tüntetés alig több mint egy hónap alatt a második ilyen jellegű megmozdulás volt. Több ezren gyűltek össze a város főterén – a „szegénység ellen” jelszó alatt – majd a kormány székhelyére, a Straka Akadémiához vonultak – írja az iDNES online újság.

tömeges tüntetés

A tüntetők, akiknek többsége azzal vádolja Petr Fiala miniszterelnök jobbközép kormányát, hogy túlzottan is foglalkozik Ukrajnával, miközben elhanyagolja a csehek szükségleteit, „El a NATO-val”, „Nincs több háború” és „Hazug kormány és média” feliratú feliratú táblákat emeltek a magasba.

„Azért vagyunk itt, hogy kiálljunk hazánkért és Csehországunkért. Erőszakmentes polgári tiltakozással akarjuk megbuktatni az ötkoalíciós Fiala-kormányt” – kezdte beszédét Jindrich Rajchl ügyvéd, a PRO párt vezetője.

Az ország annyira támogatja Ukrajnát, hogy nem veszi észre: „a cseh lakosság is szenved”

„Szedjétek össze a maradék becsületeteket és ismerjétek fel, hogy nem vagytok alkalmasak [a feladatra], és mondjatok le” – mondta Rajchl a Fiala-kormányra utalva.

Rajchl, a rendezvény főszervezője Jana Cernochova cseh védelmi minisztert “az ország legnagyobb biztonsági kockázatának” nevezte háborúpárti álláspontja miatt. Rajchl visszautasította azokat az állításokat, amelyek szerint ő és pártja oroszbarát lenne.

Az olyan tüntetők, mint Renata Urbanova, aki a déli Pisek városából utazott Prágába, azt mondták a sajtónak, hogy Fiala kormánya „tele van háborúpártiakkal”, és arra panaszkodtak, hogy politikájuk miatt „szenvednek a csehek”. Panaszkodott, hogy „túl drága az energia és az élelmiszer is”.

A háború 2022. februári kitörése óta Fiala kormánya az Európai Unió egyik leglelkesebb támogatója a kollektív nyugati szankcióknak Oroszország ellen, annak ellenére, hogy azok súlyos károkat okoztak a cseh gazdaságnak. Emellett a cseh kormány az egyik legnagyobb katonai és humanitárius segélyt nyújtja Ukrajnának, és hatalmas mennyiségű menekültet fogadott be, ami tovább terheli az ország gazdaságát.

Csehország fogadja be a legtöbb ukrán menekültet

Mivel a Cseh Köztársaság mintegy 400 000 ukrán menekültnek nyújtott ideiglenes védelmet – viszonylag kis, 10,5 milliós lakossága mellett –, a világon egy főre vetítve a legtöbb ukrán menekültet fogadja. Az ország inflációs rátája az Európai Unióban a legmagasabbak közé tartozik: az idei év első három hónapjában 17,5%, 16,7% és 15% volt.

Rebeka

2021-ben kezdtem el érdeklődni a kriptovaluták - elsősorban a bitcoin - iránt, ekkor mélyedtem el a programozás világában, és kezdtem el tanulmányaimat gazdaságinformatikus szakon. A tartalomgyártás mellett gyakran részt veszek különböző Bitcoin rendezvényeken, konferenciákon, ami nagyban rásegít, hogy még inkább a kriptoközösség tagjának érezzem magam.

Legfrissebb hírek

Kina, hadsereg, robotfarkas

Fegyveres robotfarkasokat tesztel a kínai hadsereg

Míg nemrég még a Kawasaki fejlesztésén ámuldozott a világ – egy olyan robotlovon, amely hegyoldalakon és patakokon is képes átvágni –, most a kínai hadsereg mutatott valami egészen mást: robotfarkasokat. A fegyverrel
Simpson poén

Elképesztő kutatómunka állt egyetlen poén mögött

Meglepő módon egyetlen poén is több hétnyi kutatómunkát jelentett a The Simpsons legendás forgatókönyvírója számára. Josh Weinstein elárulta: egy 28 éves vicchez olyan aprólékos kutatásra volt szükség, ami szinte filmbe illő. Amikor
nukleáris háború

Mennyi ideig tartana egy nukleáris háború?

Az Egyesült Államok reakciója egy nukleáris támadásra szigorúan titkos, de a Washington Post lépésről lépésre rekonstruálta, mi történne, ha egy ellenséges ország nukleáris rakétát lőne Amerika felé. És eljő az apokalipszis! Mi
lengyel piramisok

Ősi „lengyel piramisokat” tártak fel

Lengyelország középső részén, egy természetvédelmi területen újabb ősi megalitikus síremlékeket tártak fel – ezek az impozáns, több mint 5500 éves építmények méretük miatt a „lengyel piramisok” nevet kapták. Titokzatos sírhalmok Poznańi régészek
ősi technológia

10 ősi technológia, ami megkérdőjelezi történelmünket

Sokan úgy gondolják, hogy a technológiai fejlődés csak az ipari forradalommal kezdődött. Mégis akadnak olyan régészeti leletek, amelyek arra utalnak: ősi civilizációk már több ezer évvel ezelőtt is meglepően fejlett eszközöket használtak
hu_HUHungarian