Jön az új elektromos Toyota 1500 km autonómiával

2023.10.25.
Olvasási idő: 2 perc

A Toyota megállapodást kötött az 1500 km-es hatótávolságú akkumulátorok tömeges gyártására. Az Idemitsu Kosan által kifejlesztett anyag felhasználásával a Toyota 2028-ra kereskedelmi forgalomba hozhatja az új akkumulátorokat.

A Toyota megállapodást kötött a szintén japán Idemitsu Kosan vállalattal, hogy tömegesen gyártsanak szilárdtest-akkumulátorokkal ellátott, ultranagy hatótávolságú elektromos járműveket.

Ez az első jelentős frissítés a vállalat azon terveiről, hogy elsőként kínálon következő generációs akkumulátorokat. A Toyota szerint az új technológia a nagyobb energiasűrűségnek köszönhetően lehetővé teszi majd, hogy az elektromos autók egy feltöltéssel nagyjából 1500 km-t tegyenek meg, és mindössze 10 perc alatt feltöltődjenek.

Az Idemitsu Kosan, Japán második legnagyobb olajfinomítója így nem igazán tűnik érdekeltnek az elektromos autóiparágban, de a Toyota szerint az Idemitsu már 2001 óta dolgozik az akkumulátorok „elemi technológiáinak” kifejlesztésén, öt évvel azelőtt, hogy a Toyota 2006-ban elkezdte volna ezeket az elemeket gyártani.

Az Idemitsu konkrétan az akkumulátorokba szánt új anyag, egy szilárd szulfid-elektrolit kifejlesztésén dolgozott. A partnerséggel a Toyota célja, hogy az Idemitsu anyagismeretét saját gyártási képességeivel ötvözve a szilárdtest-akkumulátorokat a fogyasztók számára is elérhetővé tegye.

„Ez az együttműködés a szulfidos szilárd elektrolitokra összpontosít, amelyek ígéretes anyagnak számítanak a BEV-k [akkumulátoros elektromos járművek] nagy kapacitású és teljesítményű üzemelésének eléréséhez” – mondja a Toyota. „A szulfid szilárd elektrolitokat lágyság és más anyagokhoz való tapadás jellemzi, ami alkalmas az akkumulátorok tömeggyártására.”

A Toyota háromfázisú tervet vázolt fel a szilárdtest-akkumulátorok 2027-2028-ig történő kereskedelmi forgalomba hozatalához. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az új elektromos járművek már ekkor széles körben elérhetőek lesznek, mivel a „teljes körű tömeggyártás” csak ezután kezdődik. Az sem derül ki, hogy a Toyota milyen piacokon indítaná el őket, és mennyibe kerülnének. A Reuters előrejelzése szerint valószínűleg drágábbak lesznek a most elérhető elektromos autóknál.

A vezérigazgató váltással az elektromos autók felé fordult a Toyota

A Honda sem tétlenkedik, hiszen az évtized végére szilárdtest-akkumulátorral felszerelt elektromos autókkal akar előrukkolni. Mind a Hondát, mind a Toyotát kritizálták, hogy lassan haladnak az elektromos autók fejlesztésének terén, különösen a Teslához és a kínai BYD autógyártóhoz képest.

Az év elején a Toyota leváltotta vezérigazgatóját, aki korábban fenntartásait fejezte ki a teljesen elektromos modellcsalád felé való elmozdulással kapcsolatban. Az új vezérigazgató a vállalatot az elektromos autók köré szervezte át, és a Lexus luxusmárkát az elektromos autók zászlóshajójának nevezte el.

A Toyota EV-kínálata jelenleg mindössze két modellből áll, a Toyota bZ4X-ből és a Lexus RZ-ből, mindkettő átlagos vagy alacsony elektromos hatótávolsággal. Azzal, hogy a Toyota elsőként kínál szilárdtest-akkumulátorokat, előnyt szerezhet egy olyan területen, ahol eddig lemaradásban volt.

„A Toyota úgy véli, hogy az autók jövőjének megváltoztatásához az autóipar és az energiaipar közötti együttműködés a kulcs” – mondta Koji Sato, a Toyota elnök-vezérigazgatója egy sajtótájékoztatón.

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Legfrissebb hírek

MÁV

Európa felgyorsul, a MÁV pedig annak is örül, ha nem késik

Európa most tényleg sínekre teszi a jövőt. Az Európai Bizottság a Transzeurópai Közlekedési Hálózat (TEN-T) programjának keretében mutatott be egy átfogó tervet, amely 2040-re egységes, nagysebességű vasúthálózatot hozna létre a kontinensen. A
musk robot

Így formálják emberivé Musk humanoidjait

A Business Insider beszámolója szerint valahol Kaliforniában, egy zárt Tesla-laborban emberek nap mint nap ugyanazokat a mozdulatokat ismétlik. Letörölnek egy asztalt, felemelnek egy csészét, porszívóznak, majd újra kezdik. Nem hatékonysági tréningről van
megújul a cipzár

100 év után megújul a cipzár

100 év után új korszak kezdődik: forradalmi újítást kap a cipzár. Több mint egy évszázada változatlan formában működik a cipzár: két egymásba kapcsolódó fogsor, egy húzószár, és mindezt kétoldalt egy szövetcsík rögzíti
spacex

A SpaceX az USA új rakétapajzsát tervezi

A politikai ígéretek ritkán érik el a csillagokat – kivéve, ha Elon Musk is szerepel a történetben… Elon Musk cége, a SpaceX közel áll ahhoz, hogy elnyerje az amerikai kormány több milliárd
csokitorta

Miért a csokitorta a legjobb tanár a közgazdaságtanban?

Ha a gazdaságról beszélünk, legtöbben számokra, grafikonokra és GDP-adatokra gondolunk. De van egy közgazdasági iskola, amely szerint a gazdaságot nem táblázatokból lehet megérteni, hanem az emberekből vagy például egy csokitorta receptjéből. Ez

Mielőtt továbblépnél