A valaha volt egyik legerősebb napkitörés érte el a Földet

2023.12.18.
Olvasási idő: 1 perc

A NOAA Space Weather Prediction Center (Űridőjárás-előrejelző Központ) csütörtök este a Nap északnyugati részéből érkező hatalmas napkitörésről számolt be, amely „a valaha feljegyzett egyik legnagyobb naprádiós eseményt” okozta a nyugati féltekén.

napkitörés

„Egy X2,8-as (R3) kitörés történt a 3514-es régióból; ez a Nap távoli, északnyugati területe felett található. Valószínűleg ez az egyik legnagyobb valaha feljegyzett naprádiós esemény.” – írta az SWPC az X közösségi médiaplatformon közzétett bejegyzésében. A napkitörések során sok millió tonna plazma lökődik ki központi égitestünkből.

Az SWPC így folytatta: „Ennek a napkitörésnek a hatása az USA és egész Dél-Amerika egyik végétől a másikig érezhető volt. Emellett az SWPC elemezte a napkitöréshez kapcsolódóan egy lehetséges, Földre irányuló koronális tömegkilövellést is (CME – coronal mass ejection)”.

Ezt a kapitális napkitörést X2.8-as kategóriába sorolták.

 

napkitörésEzeket egy olyan skálán mérik, ahol a B osztályú a leggyengébb, majd következik a C, az M és X, amely a legerősebb. Ezek a kitörések különféle mértékben zavarhatják meg a rádiótávközlést, az elektromos hálózatokat és a navigációs jeleket, és veszélyt jelentenek az űrhajókra is. A Földet elérő töltött részecskék a magasabb északi szélességi fokokon (például Skandináviában) látványos sarki fényt eredményeznek.

napkitörés
Az erős X-osztályú napkitörések különösen a műholdakban, a kommunikációs rendszerekben és a földi elektromos hálózatokban okozhatnak károkat.


A napkitörések gyakorisága az elmúlt évtizedekben növekszik, ahogy a Nap a 25. napciklus maximális fázisa felé halad.

premik

Közel 10 éves IT tapasztalattal rendelkezek nagyvállalati fizetési rendszerek és fizetési megoldások fejlesztésében. A kriptók által képviselt érték mellett érdekel a mögöttes technológia is, és nagyon kíváncsi vagyok, hogyan épül egymásra a mainstream és a kriptovaluták világa.

Legfrissebb hírek

lengyel piramisok

Ősi „lengyel piramisokat” tártak fel

Lengyelország középső részén, egy természetvédelmi területen újabb ősi megalitikus síremlékeket tártak fel – ezek az impozáns, több mint 5500 éves építmények méretük miatt a „lengyel piramisok” nevet kapták. Titokzatos sírhalmok Poznańi régészek
ősi technológia

10 ősi technológia, ami megkérdőjelezi történelmünket

Sokan úgy gondolják, hogy a technológiai fejlődés csak az ipari forradalommal kezdődött. Mégis akadnak olyan régészeti leletek, amelyek arra utalnak: ősi civilizációk már több ezer évvel ezelőtt is meglepően fejlett eszközöket használtak
hu_HUHungarian