Aggasztó a helyzet, nőtt az infláció az eurózónában

2024.01.05.
Olvasási idő: 1 perc

Az eurózónában 2,9 százalékra emelkedett az éves infláció decemberben, megfordítva a hat hónapja tartó csökkenést – derült ki az EU statisztikai hivatala, az Eurostat adataiból.

Novemberben 2,4 százalékot jelentettek, a Reuters által megkérdezett közgazdászok decemberre azonban valamivel magasabb, 3%-os értéket jósoltak. A fogyasztói árak az elmúlt hónapban 0,2%-kal nőttek; éves összevetésben azonban az energiaárak csökkentek.

Az adatok azon spekulációk közepette érkeztek, melyek szerint az Európai Központi Bank hónapokon belül kamatcsökkentésbe fog kezdeni. A közgazdászok szerint még a decemberi inflációs adatok sem valószínű, hogy megállítanák, vagy eltolnák az EKB időzítését.

„Néhány befektető aggódik amiatt, hogy az infláció ilyen mértékű megugrása elriasztja majd az EKB-t a kamatcsökkentéstől.” – mondta Michael Field, a Morningstar részvénypiaci stratégája. Véleménye szerint azonban mindez nem fogja befolyásolni a döntéshozatali folyamatot – ellenben most minden szem a jövő havi inflációs adatközlésre szegül.

A befektetők szerint az EKB idén hatszor fogja csökkenteni a kamatlábakat, és az első lépésre már tavasszal sor fog kerülni. A központi bank elnöke, Christine Lagarde azonban arra figyelmeztetett, hogy még túl korai lenne „győzelmet hirdetni” az infláció felett. Érvelése szerint a kamatlábaknak még hosszú ideig magasnak kell maradniuk ahhoz, hogy az infláció visszatérjen a 2%-os célértékhez.

A pénzügyi piaci szereplők széles körben arra számítanak, hogy az EKB mellett a világ legnagyobb központi bankjai is csökkenteni fogják a kamatlábakat. Jack Allen-Reynolds, a Capital Economics közgazdásza pedig úgy gondolja, a decemberi növekedés pusztán egy kis megingás volt, és az infláció mérséklődése tovább fog folytatódni az elkövetkező hónapokban.

Érdekelhet még: Csődbe ment Európa egyik legnagyobb ingatlancége

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

munkaerőpiac

Így kap öt fizetést a munkaerőpiac új zsonglőre

Az amerikai és globális munkaerőpiac egyre hangosabb az ún. quiet jobbing vagy overemployment jelenség miatt, amikor valaki egyszerre több állást is vállal titokban, home office-ban. A legújabb, egészen elképesztő eset egy indiai
csillagközi objektum

Új csillagközi objektumot észleltek a Naprendszerben

Július elején jelentette be az Európai Űrügynökség (ESA), hogy szakértői egy gyorsan mozgó, rejtélyes objektumot figyelnek, amely minden valószínűség szerint a Naprendszeren kívülről érkezett. Az A11pl3Z kódjelű égitest jelenleg a Jupiter pályájának
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél