1924-ben 260 dollárért árulták a Ford T-modelljeit. Ma egy új Nissan Versa (a legolcsóbb autó az amerikai piacon) ezzel szemben 16.290 dollárba kerül. Bár a Versa jóval drágább, az emberek mégis jobban megengedhetik maguknak. 1924-ben egy kékgalléros munkás fizetése 51 cent volt óránként. Ez azt jelenti, hogy egy T-modell 510 munkaórájába került.
Az Egyesült Államokban ma egy kétkezi munkás átlagosan 36,50 dollárt keres óránként – egy új Nissan így 446 munkaórájába kerül. Ezzel 64 órával „olcsóbb”, mint egy T-modell. Ebben az összehasonlításban tehát 12,5%-kal olcsóbban juthatunk hozzá ma egy új autóhoz.
A fenti példa természetesen nem teljesen pontos: nem vettük ugyanis figyelembe megnövekedett vagyoni egyenlőtlenségeket, vagyis hogy az átlagfizetés ma kevésbé tükrözi azt az összeget, amit a dolgozók valóban megkapnak munkájukért cserébe.
Ez azonban csak egy kis része a történetnek. Az autók ma már gyorsabbak, biztonságosabbak, kényelmesebbek, erősebbek és megbízhatóbbak, mint bármikor. (Bár ez utóbbi még ma is vita tárgyát képezi). Mindez a kreatív és szabad piac eredménye.
A T-modell korának egyik legnagyobb innovációja volt. 1908 és 1924 között az ára 850 dollárról 260 dollárra csökkent, ahogy Henry Ford és csapata hatalmas volumenben kezdte el legyártani a járműveket. Mindazonáltal minden egyes új kocsival valami újat is tanultak a mérnökök, amely aztán az alacsonyabb árakban, a magasabb bérekben és a nagyobb profitban is szépen megmutatkozott. Ford felismerte, hogy a tudás az a forrás, ami aztán az elemeket és az ötleteket értékké transzformálja.
Bár a megszerezhető tudás határtalan, az erőforrásaink korlátozottak. Megtalálni a tudásgörbét és átadni magunkat az új felfedezések nyújtotta élményeknek – így tudjuk segíteni az emberi faj virágzását, hogy szabadon teremthessünk új dolgokat – ez az, ami a modern kori gazdaságot végső soron meghatározza és előrelendíti.
