Nagyot emelkedett az olaj ára a közel-keleti feszültségek miatt

2024.01.30.
Olvasási idő: 1 perc

Az olaj ára több mint 10%-kal emelkedett az elmúlt héten, és november óta először érte el a 78 dolláros szintet a közelmúltbeli 67 dolláros mélypont után.

A csökkenő tendencia megállni látszik, ugyanis a közel-keleti feszültségek fokozódnak, miután három amerikai katona meghalt és 25 megsebesült egy támadásban, amelyet Joe Biden amerikai elnök „Irán által támogatott fegyveres csoportok” támadásának nevezett.

Irán tagadta, hogy ő állna a támadás mögött, és kijelentette, hogy a milíciák saját maguk hajtották végre a támadást. A szakértők azonban úgy vélik, hogy a fegyveres csoportokat Irán képzi ki, emellett pedig fegyverrel is ellátja őket. A támadás miatt egyes amerikai politikusok közvetlen csapást követeltek Iránra, Mitch McConnell képviselő kijelentette:

„Amíg Irán nem érzi úgy, hogy saját érdekei és saját IRGC tisztjei a régióban veszélyben vannak, addig az amerikai erők elleni támadások folytatódni fognak.”

Folytatódnak a közel-keleti konfliktusok

A hivatalos álláspont szerint továbbra sem ismert, hogy ki hajtotta végre a támadást, viszont az, hogy az incidens egy amerikai támaszponton történt Jordánia Szíriával határos területén, meglepte a közvéleményt. Az amerikai elnök kijelentette, hogy válaszlépésre kerül sor az Egyesült Államok által választott időben és módon.

A közel-keleti konfliktusok ellenére az olajárakban nem voltak nagyobb kiugrások, csak lassú, fokozatos emelkedés, a bitcoin árfolyama szintén nem reagált az elmúlt időben történt incidensekre.

Érdemes megjegyezni, hogy az USA célja az volt, hogy megfékezze a közel-keleti konfliktusok eszkalálódását, főleg az Izrael és a Hamász közötti háború esetében, egyelőre azonban tűzszünetet sem sikerült elérni. Emellett az is fontos kérdés, hogy ki venné át a Gázai övezetet, vagy akár Palesztinát, ha kétállami megoldásra kerülne sor. A Palesztin Hatóságot javasolták lehetőségként, de a tárgyalások eddig nem vezettek sehová.

A konfliktusok tehát valószínűleg folytatódni fognak, de a szakértők szerint visszafogottan, mivel Irán feltehetően nem akar közvetlen konfrontációt.

TK

Közgazdasági tanulmányaim révén kerültem közel a globális folyamatok elemzéséhez, azóta pedig egyre inkább a geopolitika és a makrogazdasági trendek váltak a fő érdeklődési területeimmé. Emellett élénken figyelem a tudományos-technológiai fejlődést, különös tekintettel az űrkutatásra, amely szerintem a következő évtized egyik kulcsterülete lesz.

Legfrissebb hírek

luxus láthatatlan

A láthatatlan elit – új arcot ölt a luxus

A luxus világa átalakulóban van. A felső 0,1% többé nem a csillogással akar kitűnni – épp ellenkezőleg: eltűnni próbál. Magánklubok, névtelen bejáratok, személyre szabott utazások és olyan élmények, ahol a kívülállók kizárva
USA kender

Az USA lecsap: vége a kenderalapú termékek piacának

Az Egyesült Államokban egy új, nagy horderejű szövetségi törvényjavaslat borzolja a kedélyeket, amely gyökeresen átírhatja akár globálisan is a kender iparágát. A javaslat része annak a költségvetési csomagnak, amely véget vethet a
Kína klimavédelem

Új klímavezér születik?

Miközben a világ egy része visszakozik a klímavédelmi vállalásoktól, Kína meglepő fordulatot vett: a világ legnagyobb szén-dioxid-kibocsátója már 18 hónapja nem növeli emisszióját – és úgy tűnik, mindezt rekordsebességű megújulóenergia-fejlesztésekkel éri el.