Irán 2023-ban 2,8 milliárd dollár értékű olajat szállított Washington orra alatt

2024.02.19.
Olvasási idő: 3 perc

Irán 2023-ban 2,8 milliárd dollárnyi olajat tudott szállítani a vásárlóknak egy amerikai székhelyű cég biztosításával, annak ellenére, hogy az amerikai pénzügyminisztérium szankciókat vezetett be az iráni olajeladásokra. Derült ki a The New York Times (NYT) vizsgálatából.

Az olajat 27 tartályhajó fedélzetén szállították, a New York-i székhelyű American Club által kötött felelősségbiztosítással. A tartályhajóknak általában felelősségbiztosítással kell rendelkezniük ahhoz, hogy nemzetközi kikötőkbe léphessenek. Ami azt jelenti, hogy az amerikai pénzügyminisztérium megakadályozhatta volna az olaj értékesítését azzal, hogy követeli az American Clubtól a tartályhajók biztosításának visszavonását.

A szankciók kijátszása

A NYT szerint a 27 tartályhajó legalább 59 szállítmányt vitt 2023-ban. A pénzügyminisztérium nem válaszolt a lap kérdésére, hogy tudott-e arról, hogy a hajók iráni olajat szállítottak, miközben az American Club biztosította őket.

A szállítmányok azonosításához a NYT a TankerTrackers.com, a SynMax és a Pole Star által szolgáltatott nyomon követési adatokra támaszkodott.

A vizsgálat kimutatta, hogy a tartályhajók olyan tevékenységet folytattak, amely arra utal, hogy az amerikai szankciók kijátszásában vesznek részt. A hajók fedőcégek tulajdonában vannak, idősebbek, mint az átlagos tankhajók, és „spoofingot” használnak tartózkodási helyük eltitkolására.

A vizsgálatra reagálva Daniel Tadros, az American Club vezérigazgatója elmondta, hogy a biztosító számára nehéz megállapítani, hogy egy tartályhajó iráni olajat szállít-e. Valamint, hogy az amerikai kormánynak jelentősebb szerepet kellene játszania a szankciókat esetleg sértő tevékenységek kivizsgálásában.

Lehetetlen, hogy nap mint nap pontosan tudjuk, hogy minden hajó mit csinál, hová tart, mit szállít, kik a tulajdonosai. Szeretném azt hinni, hogy a kormányok sokkal több képességgel, munkaerővel és erőforrással rendelkeznek ahhoz, hogy ezt nyomon követhessék.

– mondta Tedros.

Mindenki hárít

Az amerikai pénzügyminisztérium szóvivője nyilatkozatban közölte:

A pénzügyminisztérium továbbra is arra összpontosít, hogy Irán tiltott finanszírozási forrásait célba vegye, beleértve az adóelkerülési hálózatok leleplezését és a több milliárd dolláros bevételek megszakítását.

Az amerikai törvényhozók bírálták a Fehér Ház tisztviselőit, amiért nem sikerült megfékezniük az iráni olajeladásokat és amiért a nyári fogolycsere részeként több milliárd dollárnyi lefoglalt iráni olajbevételt szabadítottak fel.

A republikánus törvényhozók azt állítják, hogy Irán a felszabadult olajeladásokból származó pénzeszközöket a „terrorizmus” támogatására használta fel.

Közben tekintsük át Biden szankciós politikájának más közelmúltbeli példáit és a végrehajtásra való képtelenségét:

Egy amerikai finomító 10 000 hordó orosz olajat importált a bahamai tárolóterminálok keverési kiskapuin keresztül.

A novemberben a Delaware állambeli Wilmingtonba szállított nyersolaj nem sértette az amerikai szankciókat, mivel Oroszországból a Bahamákra exportálták 2022. március 8-a előtt, amikor a szankciók életbe léptek  Ezt követően más olajjal keverték össze, mielőtt az Egyesült Államokba importálták volna

– mondta Morgan Butterfield, az Energia Információs Hivatal szóvivője.

Irán alapvető támogatást nyújt különböző fegyveres csoportoknak Nyugat-Ázsiában, amelyeket együttesen az Ellenállás tengelye néven ismerünk. Többek között Irakban, Libanonban, Gázában és Jemenben. Ezek a csoportok elkötelezettek amellett, hogy véget vessenek Izrael gázai népirtásának, Szíria amerikai megszállásának és az amerikai csapatok iraki jelenlétének.

„Ez nagyon aggasztó” – mondta Maggie Hassan New Hampshire-i demokrata szenátor, aki törvényjavaslatot nyújtott be a szankciók végrehajtásának megerősítésére.

Az Egyesült Államoknak minden rendelkezésére álló eszközt be kell vetnie, hogy azonosítsa, megállítsa és szankcionálja ezeket a rossz szereplőket.

– mondta.

Ezek az új leleplezések rávilágítanak a tétre.

atak

Felkenetlen bitcoin pásztornő s jogász :)

Legfrissebb hírek

Kina, hadsereg, robotfarkas

Fegyveres robotfarkasokat tesztel a kínai hadsereg

Míg nemrég még a Kawasaki fejlesztésén ámuldozott a világ – egy olyan robotlovon, amely hegyoldalakon és patakokon is képes átvágni –, most a kínai hadsereg mutatott valami egészen mást: robotfarkasokat. A fegyverrel
Simpson poén

Elképesztő kutatómunka állt egyetlen poén mögött

Meglepő módon egyetlen poén is több hétnyi kutatómunkát jelentett a The Simpsons legendás forgatókönyvírója számára. Josh Weinstein elárulta: egy 28 éves vicchez olyan aprólékos kutatásra volt szükség, ami szinte filmbe illő. Amikor
nukleáris háború

Mennyi ideig tartana egy nukleáris háború?

Az Egyesült Államok reakciója egy nukleáris támadásra szigorúan titkos, de a Washington Post lépésről lépésre rekonstruálta, mi történne, ha egy ellenséges ország nukleáris rakétát lőne Amerika felé. És eljő az apokalipszis! Mi
lengyel piramisok

Ősi „lengyel piramisokat” tártak fel

Lengyelország középső részén, egy természetvédelmi területen újabb ősi megalitikus síremlékeket tártak fel – ezek az impozáns, több mint 5500 éves építmények méretük miatt a „lengyel piramisok” nevet kapták. Titokzatos sírhalmok Poznańi régészek
ősi technológia

10 ősi technológia, ami megkérdőjelezi történelmünket

Sokan úgy gondolják, hogy a technológiai fejlődés csak az ipari forradalommal kezdődött. Mégis akadnak olyan régészeti leletek, amelyek arra utalnak: ősi civilizációk már több ezer évvel ezelőtt is meglepően fejlett eszközöket használtak
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél