Ha ez összejönne, a világ hatodik legnagyobb tava alakulna ki Egyiptomban

2024.04.07.
Olvasási idő: 2 perc

Egyiptom bemutatta az 1,9 milliárd dolláros „mini Szuezi-csatorna” tervét, amelynek célja, hogy a sivatagi tájat lakható területté alakítsa át. A tervek szerint egy 20 000 négyzetkilométeres tó jönne létre, ami jelentős környezeti hatásokat eredményezne, lakható területeket kreálna, és csökkentené a Föld tengerszintjét, ami az egyik legnagyobb fenyegetés a civilizációnk számára.

Egyiptom az ország északnyugati részén fekvő, 20 000 négyzetkilométeres Qattara-mélyföldet mezőgazdasági és városi települések számára alkalmas, lakható területté szeretné átalakítani. Ezen ambiciózus projekt célja többek között az ország népesedési kihívásainak leküzdése.

Egyiptom
A Qattara-mélyföld elhelyezkedése Egyiptom térképén.

A kezdeményezés középpontjában egy 55 km hosszú alagút ásása áll, amelyet sokan Egyiptom 1,9 milliárd dolláros „mini Szuezi-csatornájának” neveznek, és amely a Földközi-tengerből a sivatag szívébe vezeti majd a vizet.

Ha ez a mérnöki csoda elkészül, elárasztja a Qattara-mélyföldet, és egy 20 000 négyzetkilométeres tó jön létre. Ezzel a Qattara-tó a világ hatodik legnagyobb tava lenne.

Egyiptom

Ennek az átalakulásnak a következményei az előrejelzések szerint hihetetlenül mélyrehatóak lesznek. Az újonnan kialakított tóból származó víz párolgása várhatóan jelentősen megnöveli a környező területek páratartalmát és csapadékmennyiségét.

Ennek következtében a korábban száraz területek szántófölddé válnának, ami lehetőséget adna a mezőgazdasági fejlődésre, és a vízpart mentén új települések jöhetnének létre.

A projektről részletesebben

Az Endor projekt névre hallgató kezdeményezést Alex Westerlund ismertette.

Alex prezentációjában rámutat arra, hogy a civilizációnkat fenyegető egyik legnagyobb probléma a tengerszint emelkedése. Jelenleg ugyanis a Föld népességének 1%-a él a tengerszint magasságán, ami körülbelül 80 millió ember. Ezen kívül utak, hidak, aluljárók, vízellátás, olaj- és gázkutak, erőművek, szennyvíztisztító telepek, hulladéklerakók – a lista gyakorlatilag végtelen – mind veszélyben vannak a tengerszint emelkedése miatt. Amint ez a szint emelkedik, az ott élő emberek, az ott lévő infrastruktúra, és minden, ami ott található, semmivé lesz.

A probléma megoldására Alex felvázolta, hogy keressünk egy olyan helyet, amelybe úgymond “beleengedhetjük a Föld tengervízének egy részét”, ezzel alacsonyabbá téve a tengerszint magasságát. Így talált rá az Egyiptomban fekvő Qattara-mélyföldre, melynek mélysége 130 méter.

Ez a terület, melynek helyén réges-régen egyébként szintén tó volt, 60 kilométerre van a legközelebbi parttól. Annak elérésére, hogy a Földközi-tenger vize befolyjon a területre, 2 opció is van. Az első egy csatorna építése, a második egy alagút. Azonban az a 60 kilométeres út, mely a Qattara-mélyföld és a part között húzódik, hegyekkel és dombokkal lett megáldva, ezért egy csatorna építése kétszer annyiba, azaz legalább 3 milliárd dollárba kerülne. Így lett tehát a végleges terv az alagút kiásása.

Rebeka

2021-ben kezdtem el érdeklődni a kriptovaluták - elsősorban a bitcoin - iránt, ekkor mélyedtem el a programozás világában, és kezdtem el tanulmányaimat gazdaságinformatikus szakon. A tartalomgyártás mellett gyakran részt veszek különböző Bitcoin rendezvényeken, konferenciákon, ami nagyban rásegít, hogy még inkább a kriptoközösség tagjának érezzem magam.

Latest from Blog

Az El Niño időzített bombává változtatja az óceánt

A mexikói Michoacán állam tengerpartján, Lázaro Cárdenas kikötővárosában a hullámok már napok óta gyanúsan magasra csaptak. Az óceán morajlása nem a megszokott trópusi ritmust követte, hanem egy készülő katasztrófa baljós nyitányát sejtették.

Emberi hűtőszekrényt találtak ki a japánok a hőség ellen

Idén nyáron a világszerte tapasztalható, rekordszintű hőmérsékletek ismét élesen emlékeztettek a klímaváltozás egyre súlyosbodó hatásaira. Ha nincs légkondicionálód vagy medencéd, amelyben lehűthetnéd magad, nagyon kevés lehetőséged marad arra, hogy elmenekülj a hőség
MrBeast

Évi 75 millió? Ezek a legjobban fizető AI-állások

Nem kell teljes karrierváltás ahhoz, hogy valaki évi tízmilliókkal többet keressen. Elég a meglévő tech-tudásra ráépíteni az AI-készségeket, hogy valaki akár 85%-kal többet keressen. 85%-kal is többet fizethet az AI-tudás, itt a

Itt a textil, ami a világűrbe küldi a nyári hőséget

Az Adelaide-i Egyetem kutatói egy Nobel-díjas technológiai áttörés segítségével forgatják fel a nyári öltözködés évszázados szabályait. A nyári kánikula beálltával az évszázados megszokás és a józan ész mindig azt diktálja, hogy a

A világ leggyilkosabb mérgét keverte ki egy egyetemista

Szirénázó rendőrautók, tűzoltók és speciális vegyivédelmi alakulatok sora lepték el a Massachusetts Institute of Technology (MIT) campusát, miután a világ egyik legtekintélyesebb tudományos egyetemén pánikszerű riasztást váltott ki az egyik hallgató rendkívül

Kipukkadt a hidrogénlufi: A zöld energia kiábrándító valósága

Elon Musk egyszer „megdöbbentően nagy ostobaságnak” nevezte a hidrogén üzemanyagként való használatát az autóiparban, ám a világ egyik legsikeresebb elektromosautó-gyártójának elutasítása sem tudta eltántorítani a politikai döntéshozókat attól, hogy a zöld energia

Így szorított ki tízezer nyelvet az angol

Amikor a Föld nyelvi sokszínűségére gondolunk, többnyire a ma aktívan használt, nagyjából hétezer beszélt nyelvből indulunk ki. Ez a lenyűgöző adat azonban csupán egyetlen pillanatfelvétel az emberiség több tízezer éves történetében. Nyelvészek

Ezért buknak el a külföldi alapkezelők Kínában

A Fidelity International (FIL) a legújabb globális alapkezelő, amely a hírek szerint mérlegeli a kínai lakossági alapkezelési üzletágból való kivonulást. A cég három évvel ezelőtt teljes egészében saját tulajdonú leányvállalatot hozott létre