John Maynard Keynes egy kifejezetten ismert angol közgazdász, a keynesianizmus közgazdasági szemlélet atyja. Olyan fogalmak megalkotása köthető a nevéhez, mint a fogyasztási függvény, a beruházási multiplikátor és a likviditási függvény. Keynes az 1936-ban megjelent „A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete” című könyvében úgy vélte, hogy az aggregált kereslet túlságosan ingadozó ahhoz, hogy stabil legyen, és önmagában inflációhoz vagy recesszióhoz vezetne. A közgazdász szerint az alacsony aggregált kereslet magas munkanélküliséghez és stagflációhoz vezet.
A kormányzat fiskális politikán keresztül beavatkozhatna az aggregált kereslet növelése érdekében, például a megnövelt állami kiadásokkal. A kamatlábakat Keynes szerint szintén módosítani lehetne a kiadások ösztönzése és a kereslet élénkítése érdekében. Miért bukott ez az elmélet napjainkban?
Keynes elmélete csak óriási államadósságokhoz vezetett
Az Egyesült Államoknak kiegyensúlyozott költségvetése volt, amikor Keynes bemutatta elméletét. A kormány most a legnagyobb hitelfelvevő, saját érdekei szerint cselekszik Adam Smith láthatatlan kéz elmélete alapján, amelyet Keynes egész életében megpróbált megcáfolni. Keynes szerint a szabad piacgazdaságban nincs olyan önkorrekciós mechanizmus, amely automatikusan visszaállítja a teljes foglalkoztatottságot. Úgy vélte, hogy a kormányzat megváltoztathatja az üzleti ciklusokat, de ezt az elképzelését állítólag halálos ágyán megbánta. A keynesi közgazdaságtan zöld utat adott a kormánynak a gazdaság manipulálására. Van az a régi vicc a kommunizmusról, miszerint a kommunizmusba beszavazhatjuk magunkat, de csak kilőhetjük magunkat belőle. Ez látszólag illik arra a teljes katasztrófára, amelyet a kormányok beavatkozásaikkal okoznak. Mivel a kormány messze a legnagyobb hitelfelvevő, a kamatlábak emelésének nincs hatása a keresletre. A kormány egyszerűen több hitelt vesz fel, a központi bankoknak pedig egyszerűen nincs beleszólásuk.
A nagy gazdasági világválság idején például Washington arra kényszerítette az amerikai jegybankot, hogy mennyiségi könnyítési politikát vezessen be a kamatlábak mesterséges csökkentése érdekében, hogy növelje a keresletet. Amikor azonban Washington 1951-ben, a koreai háború idején ugyanerre utasította a jegybankot, a központi bank ezt megtagadta, mivel tudta, hogy a lépéssel ártana az amerikai gazdaságnak. A mennyiségi könnyítés megsemmisítette a keynesi modellt, és most már nincs más alternatíva a központi bankok számára a gazdaság irányítására. Ha emelik a kamatlábakat, a költségvetés felrobban.
A keynesiánusok a kereslet manipulálása mellett érvelnek, és olyan költségvetési kiadásokat támogatnak, amelyeket a központi bank nem tud ellenőrizni. A keynesiánizmus másik része azonban az adók manipulálása. Keynes azt állította, hogy a kereslet ösztönzéséhez csökkenteni kell az adókat. Ezt helyesen látta, de ez megint csak nem olyasmi, amit a kormányok figyelembe vesznek. A konkluzió az, hogy napjainkban a kormányok olyan pénzt költenek el, ami nem létezik és az államadósság már valójában olyan tartozás, amit senki soha nem fog visszafizetni. A hatalmas hitelfelvétel pedig egyszer majd óriási robbanáshoz fog vezetni.
