Az örökmozgó gépek alapkoncepciója, hogy állítólag örökké működnek. Azaz több energiát termelnek, mint amennyit fogyasztanak.
Ez azonban ellentmond az energiamegmaradás alapelvének, amely a termodinamika első törvényeként ismert. Ennek ellenére a történelem tele van ilyen gépek létrehozására tett kísérletekkel. Ezek mögött gyakran félreértések, csalások vagy álhírek állnak.
Örökmozgók az évszázadok során
Az egyik jó példa egy lehetséges örökmozgóra egy elektromos jármű fényképe, amelynek hátsó kerekéhez csatlakozik a generátor. Míg az elektromos járművek regeneratív fékezése visszanyer némi energiát, a termodinamikai törvények szerint lehetetlen az az elképzelés, hogy egy generátor több energiát termeljen, mint amennyit elfogyaszt.
Ez a tévhit nem újkeletű.
Leonardo da Vinci 1494-ben már bírálta az örökmozgót keresőket, és az alkimistákhoz hasonlította őket. Az örökmozgó gépekről szóló történelmi pletykák és mítoszok, mint például egy 8. századi „varázskerék”, ami örökké forog. Vagy az indiai matematikus kereke, amely valószínűleg egy kiegyensúlyozott kerék volt, ami kihasználta a gravitációt, ezért sokáig forgott – de nem örökké.
Villard de Honnecourt, a 13. századi építész egy nem praktikus túlegyensúlyozott kereket tervezett, amely működése zéró súrlódást igényel. Ez a valóságban azonban nem kivitelezhető. Még da Vinci is felvázolt ilyen kerekeket, reménykedve a megoldásban, azonban nem járt sikerrel.
Három fő típusa van az örökmozgóknak
Az örökmozgó gépeknek alapvetően három fő típusa van.
1. Az **I-es típusú gépek** azt állítják, hogy energiafelhasználás nélkül működnek. Ilyen például önforgó kerék.
2. A **II-es típusú gépek** megsértik a termodinamika második főtételét. Ilyen volt például John Gamgee „nullamotorja” az 1800-as évekből, amely az ammónia forrási és hűtési ciklusát használta a folyamatos működéshez. Míg a gépet működési elvét később megcáfolták, Gamgee-t az a megtiszteltetés érte, hogy 1844-ben ő volt a világ első mechanikusan fagyasztott jégpályájának feltalálója.
3. A **III-as típusú gépek** megpróbálják nullára csökkenteni a súrlódást, például az alacsony súrlódású lendkerekek, amelyek akár évekig is foroghatnak, de végül megállnak.
Az energiaforrások sokfélék lehetnek – ez áll a csalások mögött is
Sok úgynevezett örökmozgó vagy rejtett forrásokból nyeri az energiát, vagy nem tart örökké.
Cox órája 1760-ban egy örökmozgónak lett beharangozva. Azt állították a szerkezetről, hogy állandóan működik. Valójában azonban a légnyomás változásaira támaszkodott.
A történelem során az örökmozgó csalások közé tartozik az E.P. Willis gépe is, amely rejtett áramforrásokat használt. Keely motorja rejtett légnyomáscsövekkel, Harry Perrigo készüléke pedig titkos akkumulátorral működött.
Egyes feltalálók, például Nikola Tesla, úgy vélték, hogy megtalálták az örökmozgás alapelveit, azonban soha nem sikerült ilyen gépeket megépíteniük. Mások, például Dave Jones, csak viccnek alkották meg őket, hogy átverjék vele a közönségüket.
Az örökmozgó gépek gyakran mágneses erőkre, gravitációra, felhajtóerőre vagy gáztágulásra és kondenzációra támaszkodnak.
A szabadalmi hivatalok, mint például az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban, általában elutasítják az örökmozgógépekre vonatkozó szabadalmi kérelemeket, és megkövetelik a működőképesség igazolását. Ennek ellenére olyan szabadalmakat adtak ki, mint például Tom Bearden mozdulatlan elektromágneses generátora, amelyről azt állították, hogy külső bemenet nélkül termel áramot. Ez azonban tudományosan továbbra is vitatott.
Az örökké működőtő gépek gyakran rejtett energiaforrásokat használnak ki, mint például a fény- vagy mágneses mezők által működtetett Crookes radiométer is. Az alacsony súrlódású rendszerek is állandónak tűnhetnek, amíg el nem kopnak.
A számos állítás és próbálkozás ellenére az igazi örökmozgó továbbra is lehetetlen. Az erőfeszítéseket jobb más produktív projektekre fordítani, mivel a megalapozottság és a tudományos elvek határozottan elvetik az örökmozgás megvalósíthatóságának lehetőségét.
Hungarian