Augusztus 1-jére esett idén a Túllövés Napja: A Föld már kimerítette erőforrásait

2024.08.07.
Olvasási idő: 2 perc

Ebben az évben 2024. augusztus 1-jét jelölték meg a Túllövés Napjaként, ami azt jelenti, hogy az emberiség ezen a napon kimerítette a Föld egy évre elegendő természeti erőforrásait. Ez a nap szimbolizálja a bolygónk regenerációs képességének túllépését, és figyelmeztet minket fenntarthatatlan életmódunk következményeire.

Mi az a Túllövés Napja?

A Túllövés Napja (Earth Overshoot Day) a Global Footprint Network által meghatározott dátum, amely jelzi, mikor használjuk fel a Föld egy évre elegendő erőforrásait. Idén ez a dátum 2024. augusztus 1-jére esett, ami azt jelenti, hogy az emberiség már felélte a Föld 365 napra elegendő erőforrásait, öt hónappal korábban, mint azt illő volna.

A Global Footprint Network szerint az emberiség jelenlegi fogyasztási üteme mellett 1,7 Földre lenne szükségünk ahhoz, hogy fenntarthassuk életmódunkat. Ha ez a trend folytatódik, 2030-ra már két bolygóra lesz szükségünk.

Hogyan számítják ki a Túllövés Napját?

Az Earth Overshoot Day kiszámításához a Föld biokapacitását határozzák meg, amely az egy év alatt előállítható természeti erőforrások mennyiségét jelenti. Ezt összevetik az emberiség ökológiai lábnyomával, amely az általunk igényelt erőforrások mennyiségét mutatja.

Az így kapott különbséget felhasználják annak a dátumnak a kiszámításához, amikor a fogyasztásunk meghaladja a Föld regenerációs képességét, vagyis azt a konkrét napot, amikor a túlfogyasztás megkezdődik.

A következmények

Az UNEP legutóbbi jelentése szerint világszerte 1,05 milliárd tonna élelmiszer-hulladék keletkezett, ami fejenként 132 kg-ot jelent. Ebből a hulladék 60%-a a háztartásokból, 28%-a a vendéglátóiparból, és 12%-a a kiskereskedelemből származik. Ez körülbelül a fogyasztók számára elérhető élelmiszer egyötödét teszi ki.

Az túlzott fogyasztás jelensége évről évre egyre riasztóbb. 1974-ben a Túllövés Napja november 30-ra esett, de ötven év alatt a túlfogyasztás időpontja már öt hónappal korábbra tolódott. Ez a folyamat súlyos következményekkel járt a környezetre nézve, beleértve a biodiverzitás csökkenését, az üvegházhatású gázok felhalmozódását és a jelentős éghajlati változásokat.

A válság rendszerszintű

A Föld túlfogyasztása rendszerszintű válságot jelez, amelyben a változtatásokra tett ígéretek gyakran ütköznek a politikai és gazdasági érdekekkel. A változásnak jelentős gazdasági és társadalmi költségei vannak, és az ezzel járó áldozatok gyakran nem illenek bele a különböző politikai stratégiákba. Pedig ahhoz, hogy elkerüljük a jövőbeli katasztrófákat, sürgős és alapvető változtatásokra lenne szükség, méghozzá globális szinten.

GT

Tartalom- és szövegíróként, illetve fordítóként dolgozom, főleg az informatika, az üzleti etika és a vállalati képzések területén. Folyamatosan bővítem ismereteimet és alapos kutatást végzek, hogy a legnaprakészebb információkkal szolgálhassak cikkeimben.

Legfrissebb hírek

Kina, hadsereg, robotfarkas

Fegyveres robotfarkasokat tesztel a kínai hadsereg

Míg nemrég még a Kawasaki fejlesztésén ámuldozott a világ – egy olyan robotlovon, amely hegyoldalakon és patakokon is képes átvágni –, most a kínai hadsereg mutatott valami egészen mást: robotfarkasokat. A fegyverrel
Simpson poén

Elképesztő kutatómunka állt egyetlen poén mögött

Meglepő módon egyetlen poén is több hétnyi kutatómunkát jelentett a The Simpsons legendás forgatókönyvírója számára. Josh Weinstein elárulta: egy 28 éves vicchez olyan aprólékos kutatásra volt szükség, ami szinte filmbe illő. Amikor
nukleáris háború

Mennyi ideig tartana egy nukleáris háború?

Az Egyesült Államok reakciója egy nukleáris támadásra szigorúan titkos, de a Washington Post lépésről lépésre rekonstruálta, mi történne, ha egy ellenséges ország nukleáris rakétát lőne Amerika felé. És eljő az apokalipszis! Mi
lengyel piramisok

Ősi „lengyel piramisokat” tártak fel

Lengyelország középső részén, egy természetvédelmi területen újabb ősi megalitikus síremlékeket tártak fel – ezek az impozáns, több mint 5500 éves építmények méretük miatt a „lengyel piramisok” nevet kapták. Titokzatos sírhalmok Poznańi régészek
ősi technológia

10 ősi technológia, ami megkérdőjelezi történelmünket

Sokan úgy gondolják, hogy a technológiai fejlődés csak az ipari forradalommal kezdődött. Mégis akadnak olyan régészeti leletek, amelyek arra utalnak: ősi civilizációk már több ezer évvel ezelőtt is meglepően fejlett eszközöket használtak
hu_HUHungarian