Egy komoly hibára figyelmeztette a Word felhasználóit a Microsoft

2024.10.09.
Olvasási idő: 1 perc

A Microsoft nemrég arra figyelmeztette Windows felhasználóit, hogy a Word egyes dokumentumok mentése helyett törli azokat.

A vállalat szerint a hiba csak azon felhasználókat érinti, akiknek a számítógépén a Word 2409-es verziójának a 18025.20104-es buildje található. Ráadásul a probléma csak akkor jelentkezik, amennyiben az alkalmazás bezárása közben az a fájl mentésére szólítja fel őket. Miután ezt megtették, az elmenteni kívánt dokumentum előfordulhat, hogy törlésre kerül.

A hibás verzióknál a Word csak akkor törli a dokumentumaidat, ha a nevében az ”#” karakter található, vagy ha  .DOCX vagy .RTF kiterjesztéssel rendelkeznek.

A Microsoft közleménye szerint vizsgálják az esetet, és azon vannak, hogy minél hamarabb ki tudják javítani a hibát. Ameddig ez nem oldódik meg, addig azt tanácsolták, hogy az ilyen problémával küzdő felhasználóik meg tudják kerülni ezt, mivel a törölt dokumentumokat megtalálják a számítógépük szemétkosárjában.

Azonban fontos megjegyezni, hogy a probléma nem jelentkezik, ha manuálisan mentjük el a fájlt, mivel csak a dokumentum bezárása után felugró mentés funkció az, ami a hibát tartalmazza. Egy másik ideiglenes megoldás az, hogy a javítás megjelenéséig visszatérhetünk a korábbi verzióra.

Az előző hónapban egy másik probléma is jelentkezett a Microsoft 365 alkalmazásban, ami például az Outlookot, a Wordöt, az Excelt és a OneNote-ot érintette. Ennek során a szöveg beírása vagy helyesírás-ellenőrzése közben összeomlást okozott, amit végül sikerült megoldaniuk.

Érdekelhet még: Három nagy bank alkalmazása állt le, a britek nem fértek hozzá a pénzükhöz

Gyuri

Tanulmányaimat a Budapesti Corvinus Egyetemen gazdálkodási és menedzsment szakán végeztem. A BitcoinBázis csapatának 2021 óta vagyok tagja, ahol technológiai, gazdasági és kriptovaluta témájú hírekkel segítem az olvasókat eligazodni a digitális világban.

Legfrissebb hírek

Napkitörés

Napkitörés veszélyeztetheti a NASA Hold-misszióját

Egy váratlan és erős napkitörés borzolja a kedélyeket az űriparban, éppen akkor, amikor a NASA az egyik legfontosabb küldetésére készül. A szakértők egy X1.5-ös erősségű napkitörést észleltek, amely akár hatással is lehet
elveszett város

Megtalálták a sokáig elveszettnek hitt várost

A történelem tele van olyan történetekkel, amelyeket sokáig puszta legendának tartottak. Időnként azonban a modern technológia képes igazolni azt, amit korábban csak régi feljegyzések sejtettek. Pontosan ez történt Norvégiában is, ahol egy

Mielőtt továbblépnél