A BRICS hivatalosan is bevezeti a kriptovalutákat a befektetésekhez

2024.10.20.
Olvasási idő: 1 perc

Egy olyan lépéssel, amely számos új lehetőséget nyithat meg a gazdasági szövetség előtt, a BRICS-csoport úgy döntött, hogy hivatalosan is elfogadja a kriptovalutákat befektetésekhez. A csoport Moszkvában zajló üzleti fórumán Vlagyimir Putyin orosz elnök jelentette be a döntést, amely akár komoly előrelépést is hozhat a szövetségnek.

Az egész világ nagy érdeklődéssel várja a 2024-es BRICS-csúcstalálkozót. A jövő héten megrendezésre kerülő találkozón számos új bejelentés várható a blokk gazdaságpolitikájával kapcsolatban. Ezek között szerepel a blokklánc-alapú BRICS Pay platform. A projektet nemrég mutatták be a fórum résztvevőinek.

A BRICS minden fronton támad a dollár ellen

Az elmúlt év során a BRICS-blokk igyekezett növelni jelenlétét a globális gazdaságban. A blokk egyik fő fókuszpontja a lehetőségek felkutatása volt annak érdekében, hogy korlátozza az amerikai dollártól való nemzetközi függőséget. Ezt a törekvést a héten a csoport a kriptovalutás bejelentéssel csak megerősítette. Mert a BRICS-bejelentés szerint készen állnak arra, hogy kriptovalutákat fogadjanak el a befektetési kifizetésekhez. Ráadásul a döntésre azt követően került sor, hogy Oroszország az év elején feloldotta a digitális eszközök nemzetközi fizetésekhez való használatának tilalmát. Putyin elmondta, hogy a blokk folytatni fogja a megbeszéléseket „a digitális valuták használatáról a BRICS-tagállamok befektetési fejlesztései során”.

Emellett azt is mondta, hogy a lépés pozitív lehet más fejlődő és feltörekvő gazdaságok számára is, amelyek jó kilátásokkal rendelkeznek. A BRICS gazdasági törekvéseinek fontos elemei BRICS Pay platform és a kriptovaluták bevezetése. Összességében a mostani bejelentés csak növelheti a blokk kereskedelmi potenciálját. Ráadásként pedig segíthet a tagoknak csökkenteni a dollártól való függőségüket. Persze azért a BRICS-ben sem tökéletes minden. Nemrégiben például az orosz hatóságok megtiltották bizonyos termékek behozatalát Kazahsztánból állítólag növény-egészségügyi problémák miatt. A háttérben valószínűleg azonban inkább az húzódhat meg, hogy Kazahsztán megtagadta a felkérést, hogy csatlakozzon a BRICS-hez.

Tomasito

Leginkább a technológiai és tudományos témák mozgatnak meg, főleg a blokkláncok és a kriptovaluták technológiai háttere, a valós felhasználási esetek valamint a privacy kapcsán felmerülő lehetőségek érdekelnek. Pénzügy-IT háttérrel bírok, a kriptovaluták mellett elég sok különféle területen építettem tapasztalatot.

Legfrissebb hírek

munkaerőpiac

Így kap öt fizetést a munkaerőpiac új zsonglőre

Az amerikai és globális munkaerőpiac egyre hangosabb az ún. quiet jobbing vagy overemployment jelenség miatt, amikor valaki egyszerre több állást is vállal titokban, home office-ban. A legújabb, egészen elképesztő eset egy indiai
csillagközi objektum

Új csillagközi objektumot észleltek a Naprendszerben

Július elején jelentette be az Európai Űrügynökség (ESA), hogy szakértői egy gyorsan mozgó, rejtélyes objektumot figyelnek, amely minden valószínűség szerint a Naprendszeren kívülről érkezett. Az A11pl3Z kódjelű égitest jelenleg a Jupiter pályájának
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél