Itt egy vezeték nélkül tölthető elektromos csúcsautó

2024.10.22.
Olvasási idő: 2 perc

Az idei párizsi autókiállításon egy japán vállalat nem mindennapi autóval állt elő, amelynek minden egyes alkatrészét saját maguk állítottak elő. A THK vállalata a kiállításon az LSR-05 nevű prototípust mutatta be, amelyet most először volt látható Japánon kívül.

Az LSR-05 koncepcióját először a 2023-as tokiói autókiállításon hozták nyilvánosságra a nagyközönség számára, míg most Párizsban már egy olyan prototípust láthattunk, amely akár a sorozatgyártásba bekerülhető alkatrészeket is tartalmazta.

Forrás: THK.

Az élvonalbeli elektromos csúcsautó prototípusát a legendás autótervező, Shiro Nakamura tervezte, aki leginkább a Nissannál végzett munkájáról ismert, ahol a híres Nissan GT-R sportautóért volt felelős. Nakamura elképzelése az LSR-05 esetében az volt, hogy a luxus, a sportosság és a forradalom eszméjét egy dinamikus, négyüléses crossover kupéban egyesítse. A karosszéria hossza 4995 mm, szélessége 1965 mm, magassága pedig 1530 mm. A jármű teljesítménye is említésre méltó. Két hátul elhelyezett 93 kW teljesítményű villanymotor és egy 220 kW teljesítményű első motor hajtja, amelyekkel a nyomaték- és sebességnövelés egészen új szintre helyeződik.

A vezeték nélküli töltési rendszer

Az LSR-05 egy CLPS néven ismert kontakt nélküli töltési rendszerrel is rendelkezik, amely lehetővé teszi a vezeték nélküli töltést. Emellett a szintszabályozó felfüggesztés a jármű magasságát úgy állítja be, hogy az érintésmentes töltés során optimalizálja az energiahatékonyságot, és a nagy sebességnél való légellenálást csökkentve a felfüggesztést a vezetési körülményekhez igazítja.

Forrás: THK.

A szuperautó belseje pedig a letisztult vonalakra és a felhasználóközpontúságra épít.  Fa és hasított-bőr borítja be a felületeket, míg a műszerfal teljes szélességében egy érintőképernyő kapott helyet.

„Az LSR-05 a japán innovációt és precizitást képviseli. Különösen az intelligens kialakítás tette lehetővé a tágas és kényelmes belső teret, amely a THK által kifejlesztett egyedi üléselrendezéssel is rendelkezik” – mondta Nakamura Párizsban.

A THK technológiai szakértelmének és Shiro Nakamura formatervezői mesterségeinek bemutatójaként az LSR-05 jelentős hatást gyakorolhat az elektromos járművek világában. A vállalat nem áll meg az LSR-05 koncepciónál. Már készül az LSR-07, egy új prototípus, amely az elektromos csúcsautók következő generációs technológiáját és Nakamura tervezési filozófiájának továbbfejlesztését mutatja be. Ezt várhatóan 2024-ben mutatják be egy tokiói kiállításon.

Gyuri

Tanulmányaimat a Budapesti Corvinus Egyetemen gazdálkodási és menedzsment szakán végeztem. A BitcoinBázis csapatának 2021 óta vagyok tagja, ahol technológiai, gazdasági és kriptovaluta témájú hírekkel segítem az olvasókat eligazodni a digitális világban.

Latest from Blog

Az El Niño időzített bombává változtatja az óceánt

A mexikói Michoacán állam tengerpartján, Lázaro Cárdenas kikötővárosában a hullámok már napok óta gyanúsan magasra csaptak. Az óceán morajlása nem a megszokott trópusi ritmust követte, hanem egy készülő katasztrófa baljós nyitányát sejtették.

Emberi hűtőszekrényt találtak ki a japánok a hőség ellen

Idén nyáron a világszerte tapasztalható, rekordszintű hőmérsékletek ismét élesen emlékeztettek a klímaváltozás egyre súlyosbodó hatásaira. Ha nincs légkondicionálód vagy medencéd, amelyben lehűthetnéd magad, nagyon kevés lehetőséged marad arra, hogy elmenekülj a hőség
MrBeast

Évi 75 millió? Ezek a legjobban fizető AI-állások

Nem kell teljes karrierváltás ahhoz, hogy valaki évi tízmilliókkal többet keressen. Elég a meglévő tech-tudásra ráépíteni az AI-készségeket, hogy valaki akár 85%-kal többet keressen. 85%-kal is többet fizethet az AI-tudás, itt a

Itt a textil, ami a világűrbe küldi a nyári hőséget

Az Adelaide-i Egyetem kutatói egy Nobel-díjas technológiai áttörés segítségével forgatják fel a nyári öltözködés évszázados szabályait. A nyári kánikula beálltával az évszázados megszokás és a józan ész mindig azt diktálja, hogy a

A világ leggyilkosabb mérgét keverte ki egy egyetemista

Szirénázó rendőrautók, tűzoltók és speciális vegyivédelmi alakulatok sora lepték el a Massachusetts Institute of Technology (MIT) campusát, miután a világ egyik legtekintélyesebb tudományos egyetemén pánikszerű riasztást váltott ki az egyik hallgató rendkívül

Kipukkadt a hidrogénlufi: A zöld energia kiábrándító valósága

Elon Musk egyszer „megdöbbentően nagy ostobaságnak” nevezte a hidrogén üzemanyagként való használatát az autóiparban, ám a világ egyik legsikeresebb elektromosautó-gyártójának elutasítása sem tudta eltántorítani a politikai döntéshozókat attól, hogy a zöld energia

Így szorított ki tízezer nyelvet az angol

Amikor a Föld nyelvi sokszínűségére gondolunk, többnyire a ma aktívan használt, nagyjából hétezer beszélt nyelvből indulunk ki. Ez a lenyűgöző adat azonban csupán egyetlen pillanatfelvétel az emberiség több tízezer éves történetében. Nyelvészek

Ezért buknak el a külföldi alapkezelők Kínában

A Fidelity International (FIL) a legújabb globális alapkezelő, amely a hírek szerint mérlegeli a kínai lakossági alapkezelési üzletágból való kivonulást. A cég három évvel ezelőtt teljes egészében saját tulajdonú leányvállalatot hozott létre

Mielőtt továbblépnél