Oroszország levágta magát a globális internetről

2024.12.12.
Olvasási idő: 2 perc

A hétvégén Oroszország online világának nagy részét szándékosan elvágták a globális internettől, ami jól mutatja a kormány egyre keményebb megközelítését az információáramlás ellenőrzésében és a digitális szabadságjogok korlátozásában. Több érintett régióból, köztük Csecsenföldről, Dagesztánból és Ingusföldről származó beszámolók szerint a hatóságok szándékosan szakították meg a kapcsolatokat, hogy felmérjék az önálló „szuverén internetrendszer” ellenálló képességét és felkészültségét. Ez a manőver sok lakost komoly digitális áramszünettel szembesített. Ez pedig csak kihangsúlyozta az ország kommunikációs rendszere feletti állami hatalom megszilárdítására irányuló folyamatos erőfeszítéseket.

Oroszország több szempontból is fontosnak tartja az internet teljes kontrollját

Az oroszországi Dagesztánban november 30. és 2024. december 7. között a hálózati összeköttetést bemutató grafikon jelentős csökkenést mutat egy adott 24 órás periódusban. A NetBlocks internetfigyelő csoport megerősítette továbbá, hogy Dagesztánban mintegy 24 órán keresztül fennakadások voltak.

A leállás alatt számos alapvető fontosságú online eszközt blokkoltak. A felhasználók arról számoltak be, hogy nem tudtak hozzáférni a széles körben használt platformokhoz. Például a YouTube-hoz, a Google-hoz, a WhatsApphoz, a Telegramhoz, sőt, még az orosz technológiai óriás Yandex egyes funkcióihoz sem. És ezen tiltásokat VPN-ek használatával sem tudták kikerülni a felhasználók. A kereszttűzbe került helyi internetszolgáltatók képtelenek voltak helyreállítani a normális hozzáférést. Az egyik észak-kaukázusi szolgáltató elismerte, hogy tudott a panaszokról, de nem tudott semmit sem tenni a bevezetett korlátozások visszafordítása érdekében.

A Roszkomnadzor, az orosz internet- és médiaszabályozó hatóság tisztviselői azt állították, hogy a kísérletek végső célja annak biztosítása, hogy az orosz digitális infrastruktúra működőképes maradhasson minden esetben. Még akkor is, ha egy szándékos külső beavatkozás problémákat okozna, fenn lehessen tartani a kulcsfontosságú külföldi és belföldi szolgáltatások működését. A régóta fennálló feszültségekkel küzdő régiókban végzett teszteléssel a Roszkomnadzor úgy tűnik, hogy fegyverként is kívánja használni az internetkapcsolat kontrollálását. Felkészülve arra, hogy jövőbeni zavargások esetén egész régiókat vágjon el az olyan kritikus üzenetküldő platformoktól, mint a Telegram. Ez nem lenne példanélküli. Oroszország múltjában már korábban is előfordult, hogy tiltakozások és társadalmi lázongás idején blokkolták az üzenetküldő alkalmazások működését. Moszkva évek óta törekszik az önellátó internetre, amelyet gyakran Runetnek is neveznek. Ezt olyan rendszerként hirdetik, amely szigorúan megfelel az orosz szabályoknak és értékeknek, és ahol minden nem elfogadott tartalmat cenzúráznak. A cenzúra mondjuk a globális techóriások mindegyikére jellemző.

Tomasito

Leginkább a technológiai és tudományos témák mozgatnak meg, főleg a blokkláncok és a kriptovaluták technológiai háttere, a valós felhasználási esetek valamint a privacy kapcsán felmerülő lehetőségek érdekelnek. Pénzügy-IT háttérrel bírok, a kriptovaluták mellett elég sok különféle területen építettem tapasztalatot.

Legfrissebb hírek

vörös haj

A vörös haj nem csak ritka, hanem védelmet is jelenthet

A vörös hajhoz évtizedek óta elsősorban kockázatok társulnak: világos bőr, gyengébb UV-védelem, magasabb bőrrák-kockázat. Egy friss spanyol kutatás azonban most váratlan oldalról világítja meg ezt a genetikai sajátosságot. A kutatók szerint a
Venezuela légvédelmi rendszere

Miért maradt néma Venezuela légvédelme?

Amikor egy állam légvédelmi rendszerei érintetlenek maradnak, mégsem reagálnak egy külső katonai műveletre, az ösztönösen technikai kudarcnak tűnik. A venezuelai eset azonban egészen másról szól. Nem meghibásodott radarokról, elfogyott rakétákról vagy gyenge

Ezek az országok a világ legnagyobb ezüstkitermelői

Az ezüst ára az elmúlt egy hónapban megdöbbentő növekedést produkált és a december 12-ei 62 dollárról a cikk írásának pillanatára ismét elérte a 80 dolláros unciánkénti árat. Ennek kifejezetten örülhetnek a nagy

Mielőtt továbblépnél