Elon Musk első marsi városa a Földön lesz

2024.12.17.
Olvasási idő: 2 perc

A kriptókat is kifejezetten kedvelő Elon Musk várost akar építeni a Marson – de egyelőre talán be kell érnie egy texasi várossal. Űrkutatással foglalkozó cége, a SpaceX kérelmet nyújtott be a vállalat Starbase kilövőbázisának várossá nyilvánítására. Ez derült ki egy, a helyi tisztviselőknek még múlt héten, december 12-én küldött levélből. A Texas állambeli Boca Chica közelében található, jelentős méretű létesítmény 2014 óta a SpaceX rakétagyártásának központja. De a gyártás mellett a Starbase volt a helyszíne a vállalat néhány kifejezetten ismert kilövésének is. Köztük a legutóbbi Starship tesztrepülésnek, amelynek során a SpaceX óriási „mechazilla” robotkarokkal fogta meg az űrhajó hordozórakétáját.

Elon Musknak elege lett Kaliforniából és az ottani szabályokból

Musk már évek óta lebegtette az ötletet, hogy a kilövőhelyet a hatóságoknál várossá minősítteti. A SpaceX először 2021-ben kereste meg a texasi Cameron megye tisztviselőit a tervvel kapcsolatban. A Starbase településsé nyilvánítására irányuló kérelem a következő lépés a folyamatban. A helyi tisztviselőknek írt levélben a Starbase vezérigazgatója, Kathryn Lueders azt írta, hogy a létesítmény célja, hogy Dél-Texas a Mars kapujává váljon. Elmondta, hogy a SpaceX több ezer alkalmazottja dolgozik a kilövőállomáson, és több százan ott is élnek. A levelet az X-en is közzétevő Elon Musk, a SpaceX alapítója azt mondta, hogy Starbase városa lesz a cég új központjának is a székhelye.

Musk júliusban jelentette be, hogy hivatalosan is áthelyezi a SpaceX és az X nevű közösségi oldalának főhadiszállását Kaliforniából Texasba. A milliárdos azt mondta, hogy a költözés válasz egy kaliforniai törvényre. Eszerint a tanároknak többé nem kell értesíteniük a szülőket, ha egy gyermek az iskolában megváltoztatja a nevét, névmását vagy nemi identitását. Musk gyakran összeütközésbe került a helyi szabályozó hatóságokkal is. A SpaceX például beperelte a Kaliforniai Partvédelmi Bizottságot is, miután a tagok bírálták politikai nézeteit, és elutasították azt a kérést, hogy növeljék a kilövések számát az államban.

Érdekelhet még:

Tomasito

Leginkább a technológiai és tudományos témák mozgatnak meg, főleg a blokkláncok és a kriptovaluták technológiai háttere, a valós felhasználási esetek valamint a privacy kapcsán felmerülő lehetőségek érdekelnek. Pénzügy-IT háttérrel bírok, a kriptovaluták mellett elég sok különféle területen építettem tapasztalatot.

Legfrissebb hírek

Simpson poén

Elképesztő kutatómunka állt egyetlen poén mögött

Meglepő módon egyetlen poén is több hétnyi kutatómunkát jelentett a The Simpsons legendás forgatókönyvírója számára. Josh Weinstein elárulta: egy 28 éves vicchez olyan aprólékos kutatásra volt szükség, ami szinte filmbe illő. Amikor
nukleáris háború

Mennyi ideig tartana egy nukleáris háború?

Az Egyesült Államok reakciója egy nukleáris támadásra szigorúan titkos, de a Washington Post lépésről lépésre rekonstruálta, mi történne, ha egy ellenséges ország nukleáris rakétát lőne Amerika felé. És eljő az apokalipszis! Mi
lengyel piramisok

Ősi „lengyel piramisokat” tártak fel

Lengyelország középső részén, egy természetvédelmi területen újabb ősi megalitikus síremlékeket tártak fel – ezek az impozáns, több mint 5500 éves építmények méretük miatt a „lengyel piramisok” nevet kapták. Titokzatos sírhalmok Poznańi régészek
ősi technológia

10 ősi technológia, ami megkérdőjelezi történelmünket

Sokan úgy gondolják, hogy a technológiai fejlődés csak az ipari forradalommal kezdődött. Mégis akadnak olyan régészeti leletek, amelyek arra utalnak: ősi civilizációk már több ezer évvel ezelőtt is meglepően fejlett eszközöket használtak
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél