Meddig bírják az elektromos autók?

2025.01.27.
Olvasási idő: 2 perc

Ha valaha is azon gondolkodtál, hogy hány évig bírja egy elektromos autó, akkor talán most megvan a válasz. Mindez a Birminghami Egyetem, a London School of Economics and Political Science, a San Diegói Kaliforniai Egyetem és a svájci Berni Egyetem kutatóinak nemrégiben készült tanulmányának köszönhető.

A fentebb említett intézmények tanulmánya arra a következtetés jutott, hogy az elektromos autók ugyanolyan megbízhatóak, mint a hagyományos motorral, azaz benzinnel és dízellel hajtottak, még akkor is, ha az akkumulátoros autókat intenzíven használják, azaz évente több ezer kilométert tesznek meg.

A tanulmány különösen jelentős, mivel a kutatók hatalmas mennyiségű adatot elemeztek, a 2005 és 2022 közötti időszakban nem kevesebb mint 300 millió járművet. Nos, az első elektromos autók nem voltak elég megbízhatóak, de idővel egyre kevesebb lett a meghibásodás, a problémák száma 12 százalékkal csökkent, szemben a benzines és dízelüzeműek 6,7 és 1,9 százalékos arányával.

Tehát meddig is bírja egy elektromos autó? A tanulmány szerint – 18,4 év vagy 200 000 km, ez utóbbi érték meghaladja a benzinüzemű autók átlagos futásteljesítményét.

A legmegbízhatóbb autónak a Teslát választották. Ami a belső égésű autókat illeti, a legjobbak az Audi és a Skoda. Dr. Viet Nguyen-Tien, a London School of Economics and Political Science munkatársa szerint ezek az eredmények „kritikus betekintést nyújtanak az elektromos járművek élettartamába és környezeti hatásába”, és egyértelművé teszik, hogy az elektromos autók már nem „csak egy hiánypótló lehetőség”.

Robert Elliott, a Birminghami Egyetem közgazdászprofesszora hozzátette, hogy az elektromos autó gyártása általában több károsanyag-kibocsátással jár, mint egy belső égésű autó gyártása, de „egy hosszú élettartamú elektromos jármű gyorsan ellensúlyozni tudja szén-dioxid-kibocsátását, hozzájárulva az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez, így hosszú távon fenntarthatóbb megoldássá válik”.

Elliott a következőket tette hozzá: „Megállapításaink megbízható adatokat szolgáltatnak a fogyasztóknak, hogy megalapozott döntéseket hozhassanak járművásárlásukkal kapcsolatban, míg a politikai döntéshozók felhasználhatják meglátásainkat olyan szabályozások és ösztönzők kialakításához, amelyek elősegítik a tartós, környezetbarát járművek elfogadását, és előre tervezik azok életciklusuk végén történő megsemmisítését.

Érdekelhet még: Több tízezer autót hív vissza a Kia egy dolgozó hibája miatt

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Legfrissebb hírek

munkaerőpiac

Így kap öt fizetést a munkaerőpiac új zsonglőre

Az amerikai és globális munkaerőpiac egyre hangosabb az ún. quiet jobbing vagy overemployment jelenség miatt, amikor valaki egyszerre több állást is vállal titokban, home office-ban. A legújabb, egészen elképesztő eset egy indiai
csillagközi objektum

Új csillagközi objektumot észleltek a Naprendszerben

Július elején jelentette be az Európai Űrügynökség (ESA), hogy szakértői egy gyorsan mozgó, rejtélyes objektumot figyelnek, amely minden valószínűség szerint a Naprendszeren kívülről érkezett. Az A11pl3Z kódjelű égitest jelenleg a Jupiter pályájának
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél