Adatvédelmi rémálom lehet Finnország legújabb projektje?

2025.03.21.
Olvasási idő: 1 perc

Finnország egy új tervezet szerint kiterjesztené a biometrikus adatok használatát, annak ellenére, hogy a javaslat sokak szerint adatvédelmi kérdéseket vet fel.

A finn belügyminisztérium a honlapján jelentette be, hogy a javaslat célja a rendőrség és a bevándorlási hivatal által tárolt biometrikus adatokra vonatkozó szabályok módosítása. A kormány szerint ugyanis nemcsak a bűnmegelőzés, de a biometrikus adatok bűnüldözésben való felhasználása is különösen fontos kérdés.

Mindez azt jelenti, hogy a tervezet szerint a hatóságok a nyomozások során teljes mértékben felhasználhatnák ezeket az adatokat. Érdemes megjegyezni, hogy az új javaslat az arcfelismerő eszközök által rögzített adatokon kívül a gyanúsítottaktól vett DNS-mintákra és ujjlenyomatokra is kiterjed.

És bár a biometrikus megfigyelés különböző formái – köztük az arcfelismerés – egyre inkább elterjednek világszerte, a polgári jogok és a magánélet védelmezőinek ellenállása is egyre nagyobb, ami biztosítja, hogy az ehhez hasonló javaslatok mindig nagy figyelmet kapnak.

Adatvédelmi aggályokat vet fel a javaslat

Jelenleg a finn javaslat még nem került a törvényhozók elé – a belügyminisztérium egyelőre várja a visszajelzéseket és meglátásokat.

Fontos azt is megemlíteni, hogy bár a javaslat szerint törekedni fognak az adatvédelemre, illetve a magánélet védelmére, a beadvány nem tartalmaz konkrétumokat, hogy hogyan is tervezik mindezt betartani.

A minisztérium honlapja szerint a rendelet módosítása esetén az „életet, az egészséget vagy a szabadságot fenyegető jelentős veszély” megelőzéséhez használhatnák fel a hatóságok a biometrikus adatokat. Ezek azonban annyira tág kategóriák, hogy gyakorlatilag bármit bele lehet ezekbe magyarázni – részben ezért is gondolják sokan úgy, hogy komoly adatvédelmi aggályokat vet fel az új javaslat.

TK

Közgazdasági tanulmányaim révén kerültem közel a globális folyamatok elemzéséhez, azóta pedig egyre inkább a geopolitika és a makrogazdasági trendek váltak a fő érdeklődési területeimmé. Emellett élénken figyelem a tudományos-technológiai fejlődést, különös tekintettel az űrkutatásra, amely szerintem a következő évtized egyik kulcsterülete lesz.

Legfrissebb hírek

munkaerőpiac

Így kap öt fizetést a munkaerőpiac új zsonglőre

Az amerikai és globális munkaerőpiac egyre hangosabb az ún. quiet jobbing vagy overemployment jelenség miatt, amikor valaki egyszerre több állást is vállal titokban, home office-ban. A legújabb, egészen elképesztő eset egy indiai
csillagközi objektum

Új csillagközi objektumot észleltek a Naprendszerben

Július elején jelentette be az Európai Űrügynökség (ESA), hogy szakértői egy gyorsan mozgó, rejtélyes objektumot figyelnek, amely minden valószínűség szerint a Naprendszeren kívülről érkezett. Az A11pl3Z kódjelű égitest jelenleg a Jupiter pályájának
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél