Totalitárius tündérmese: A modern monetáris elmélet a világ pusztulását okozná?

2025.05.20.
Olvasási idő: 2 perc

Az állami beavatkozás mértéke régóta megosztja a gazdasági szakembereket és a politikai gondolkodókat. John Maynard Keynes egyik leghíresebb – és legvitatottabb – kijelentése a „The General Theory of Employment, Interest and Money” című alkotásának német nyelvű előszavában olvasható.

A neves brit közgazdász véleménye szerint gazdasági elmélete „könnyebben alkalmazható egy totalitárius államban”, mint egy szabad versenyen alapuló társadalomban. Ez a megjegyzés nem csupán történelmi kuriózum, rávilágít egy fontos összefüggésre a gazdasági elméletek és az állami hatalom természete között.

A modern monetáris elmélet (MMT), amely újabban egyre nagyobb teret nyer a közgazdasági vitákban, lényegében azt állítja, hogy az állam nyugodtan finanszírozhatja a kiadásokat pénznyomtatással, majd később adóztatással szabályozza az inflációt. A koncepció első olvasatra kecsegtető lehet. Korlátlan közkiadások, jólét és fejlődés – mindez komolyabb politikai akadályok nélkül. A valóság azonban sokkal árnyaltabb és körülményesebb.

A modern monetáris elmélet csak elméletben valósítható meg?

Az Amerikai Egyesült Államokban, valamint más demokratikus berendezkedésű országokban, az adóemelés komoly politikai és jogi korlátokba ütközik. A kongresszusi jóváhagyás, a közvélemény támogatása és az alkotmányos határok mind megakadályozzák, hogy az állam önkényesen, bármikor és bármekkora mértékben emeljen az adókon. Ellenben az MMT épp egy olyan államot igényel, amely tetszése szerint nyomtat pénzt és szedi be az adókat, politikai felelősség és társadalmi kontroll nélkül.

Ez a megközelítés nem csupán gazdaságilag problematikus, hanem a polgári szabadságjogok szempontjából is aggasztó. Az angolszász jogrend alapelvei – a magántulajdon védelme, az ártatlanság vélelme, az állami beavatkozás korlátozása – évszázadok óta védik az egyént az állami önkénytől. Az MMT gyakorlatba ültetése ezeket az elveket rombolná le és utat nyitna a gazdasági totalitarizmus felé.

A történelem során már számos példát láttunk arra, hová vezet a központosított gazdasági tervezés. Velejárója a hiánygazdaság, az infláció, a korrupció, a politikai elit megerősödése és az egyéni szabadságjogok leépítése is. A modern monetáris elmélet által javasolt irány nem új, csupán egy másmilyen köntösbe bújtatott változata annak a régi eszmének, miszerint a központi hatalom képes jólétet teremteni, ha elegendő hatalom összpontosul a kezében.

Valójában azonban a gazdasági szabadság, a szabad piac, a tulajdonhoz való jog és a pénzügyi felelősség biztosítják egy társadalom stabilitását és jólétét. Ezek lebontása, bármilyen jó szándékú elmélet nevében is történjen, hosszú távon csak problémákhoz vezetnek.

Keynes elméletei is csak részlegesen valósulhattak meg a szabad társadalmakban, az MMT azonban egy olyan rendszer, amely kizárólag a szabadság rovására működhetne. Ez pedig egy elfogadhatatlan kompromisszum.

Ha érdekelnek még hasonló, társadalmi-gazdasági témákat boncolgató olvasmányok, nem kell messzire menned – a korábbiakban csokorba gyűjtöttük a tíz legfontosabb könyvet az osztrák közgazdaságtan témakörében.

Tünde

Jelenleg közgazdásznak tanulok a Debreceni Egyetem Pénzügy és számvitel szakán, mellette pedig újságíróként és fordítóként ténykedem. A BitcoinBázis csapatához 2021 nyarán csatlakoztam, egy rövidebb szabadúszó időszakot követően. A pénzügyi világ működése régóta foglalkoztat és előszeretettel követem nyomon az innovációit. A kriptovalutákkal a BB révén ismerkedtem meg, ahol azóta gazdasági történésekkel, technológiai újításokkal és kriptopiaci fejleményekkel kapcsolatban írok beszámolókat.

Latest from Blog

hasznos weboldal

7 meglepően hasznos weboldal, amelyről sokan még nem hallottak

Az internet legnépszerűbb szolgáltatásait mindenki ismeri, de a világhálón számos olyan kevésbé felkapott eszköz is elérhető, amely percek alatt megoldhat egy hétköznapi problémát. Egy friss Reddit-beszélgetés résztvevői összegyűjtötték saját kedvenceiket – ezek
idegen élet felfedezése

Az üzenet, amely után semmi sem lenne ugyanolyan

Egyetlen hiteles rádiójel, egy idegen eredetű technológiai nyom vagy akár egy földön kívüli mikroorganizmus felfedezése is alapjaiban változtatná meg az emberiség önmagáról alkotott képét. A kutatók évtizedek óta figyelik az eget, mégsem

Új gazdasági világrendet diktál a globális hőség

A globális felmelegedés és a meteorológusok által előrejelzett, rendkívüli intenzitású „szuper El Niño” időjárási jelenség nemcsak a klímakutatókat tartja lázban, hanem a Wall Street legfontosabb elemzőit is. A Goldman Sachs friss elemzése

102 másodpercen keresztül működött a dél-koreai mesterséges Nap

A tudósok évtizedek óta a fúziós energiát tartják a tiszta energiaforrások szent gráljának. Ez a technológia elméletileg korlátlan mennyiségű elektromos áramot képes előállítani szén-dioxid-kibocsátás nélkül, ráadásul anélkül, hogy a hagyományos atomerőművekre jellemző,

Mielőtt továbblépnél