Több mint hat évtizede kevés olyan aspektusa van az európai integrációnak, amely olyan átalakító hatással bírna – vagy olyan politikai következményekkel járna –, mint az Európai Unió (EU) határainak folyamatos bővülése. Az EU földrajzi kiterjedésének egymást követő bővülési hullámai elősegítették a politikai stabilitást egy olyan kontinensen, amelynek hidegháború utáni optimizmusát a század végén a volt Jugoszlávia szétesése jelentősen visszavetette.
Annak ellenére, hogy az Unió később számos kelet-európai országot bevont intézményi keretébe, végül lelassult a folyamat, olyannyira, hogy az elmúlt két évtizedben csak Románia, Bulgária és Horvátország csatlakozott a klubhoz. Talán sehol sem nyilvánvalóbb ez a frusztráció, mint a Nyugat-Balkánon, ahol a csatlakozni kívánó országok továbbra is egy egyre hosszadalmasabbnak és politikailag bizonytalanabbnak tűnő folyamattal szembesülnek.
2023-as uniós helyzetjelentésében Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke stratégiaibb megközelítést szorgalmazott a kérdésben, és a bővítést ezen országok irányába geopolitikai fontosságúnak nevezte. Mert akit nem az EU karol fel, arra várnak más, Európán kívüli lehetőségek is. A 2023. októberi bővítési csomag megismételte ezt az álláspontot, hangsúlyozva, hogy az EU-nak 2030-ra politikailag készen kell állnia az új tagok befogadására. Ugyanakkor kiemeli, hogy a tagjelölt országoknak ezt a készenlétet konkrét, mérhető reformokkal kell alátámasztaniuk az intézményi spektrum egészében. A feltételek teljesítése továbbra is elengedhetetlen, az előrelépésnek érdemeken kell alapulnia, és a jogállamiság, a demokratikus kormányzás és az alapvető jogok terén elért hiteles előrelépések továbbra is rendkívül fontosak.
Albánia helyzete és az elérhetetlen EU-s csatlakozás
Az EU tehát azt az álláspontot képviselte eddig, hogy a csak geopolitikai okokból történő bővítés komoly kockázatokkal járna. Ebben a kontextusban egy ország egyszerre reménykeltő példaként és figyelmeztető példaként is megjelenik. Albánia, amely 2014 óta tagjelölt ország, 2022 júliusában hivatalosan megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat. Azóta öt klasztert és 28 fejezetet (a tárgyalásokban átvett, csoportosított politikai területeket) nyitott meg, köztük olyan kulcsfontosságú szektorokat, mint az igazságszolgáltatás, az alapvető jogok, valamint a kül- és gazdaságpolitika. A sikeres első lépések ellenére a geopolitika és a feltételek közötti tartós feszültség veszélyezteti Albánia csatlakozási folyamatát.
Egyrészt az ország többször is bizonyította, hogy hűséges partnere az EU-nak, és tagadhatatlanul hozzájárult a regionális stabilitáshoz – például a regionális kezdeményezésekben és a NATO-műveletekben való folyamatos részvételével. Másrészt azonban továbbra vannak még problémák a demokratikus intézmények körüli politikai befolyásból vagy éppen a bírósági reformok nem teljeskörű végrehajtásából.
Edi Rama, az ország miniszterelnöke az EU-csatlakozást tette programjának sarokkövévé. A 2025 májusában történt újraválasztását követően megerősítette azon szándékát, hogy Albánia 2030-ig csatlakozzon az EU-hoz. Rama szerencsés helyzetben is van, mivel szocialista pártja jelenleg parlamenti többséget élvez, így előre tudja mozdítani a politikai prioritásokat. Az Európai Tanács a 2024. júniusi nyugat-balkáni csúcstalálkozó következtetéseiben üdvözölte ezt az elkötelezettséget. Különös hangsúlyt fektetve a reformok lendületének fenntartásának fontosságára, míg az Európai Bizottság 2023-as Albánia-jelentése dicsérte az igazságszolgáltatás terén elért előrelépéseket.
A problémák és a magyar álláspont
Ugyanez az előbb említett jelentés kiemelte a továbbra is fennálló problémákat, mint például a korrupció, az átláthatóság hiánya, valamint az állami és magánszféra beavatkozása a médiaszektorba. Ezen túlmenően, a legutóbbi parlamenti választások során az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet / Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (EBESZ/ODIHR) megfigyelői arról számoltak be, hogy a kampánykörnyezet erősen polarizált volt, és az állami forrásokat egyre inkább a kormánypárt előnyére használták fel. Albánia EU-csatlakozása kapcsán komoly viták zajlanak: a migráns központokról szóló olasz–albán megállapodás jogi és etikai aggályokat vetett fel, miközben Tirana ezt stratégiai partnerségként értelmezi.
Bár a gyors csatlakozás geopolitikai előnyt jelenthetne, sokan attól tartanak, hogy ez az EU demokratikus normáinak gyengüléséhez vezetne. A hiteles bővítés érdekében az EU-nak következetesen kell alkalmaznia a feltételeket, különös tekintettel a jogállamiságra és korrupcióellenes intézkedésekre. A csatlakozásnak a felkészültségen kell alapulnia, nem a politikai sürgetésen.
A cikk zárásaként érdemes megemlíteni Magyarország álláspontját is, amely következetesen támogatja a Nyugat-Balkán országainak mielőbbi csatlakozását az Európai Unióhoz. A magyar kormány régóta hangsúlyozza, hogy a térség stabilitása és fejlődése szorosan összefügg az uniós integrációval, és a bővítés nem csupán regionális, hanem európai érdek is. Magyarország különösen Albánia és Szerbia esetében szorgalmazza a csatlakozási folyamat felgyorsítását, gyakran bírálva az EU intézményeit a túlzott bürokrácia és a politikai halogatás miatt. A magyar megközelítés szerint a bővítés nem gyengíti, hanem erősíti az Uniót, és a geopolitikai kihívások közepette stratégiai fontosságú, hogy az EU határozottan és nyitottan viszonyuljon a tagjelölt országokhoz.
