5 dolog, amit már ma tegyünk meg az okoseszközeink biztonságáért

2020.10.21.
Olvasási idő: 4 perc

Miközben egyre több okoseszköz válik életünk részévé, nem szabad megfeledkeznünk a biztonságról és az adataink védelméről sem. 

 Az internetre csatlakozó eszközök egyre olcsóbbá és hozzáférhetőbbé válnak a nagyközönség számára, ezért nem meglepő, hogy egyre több háztartásban bukkannak fel például okosórák vagy okostévék. Ezek az eszközök azonban amellett, hogy megkönnyítik az életünket, sajnos az online bűnözők figyelmét is felkeltették, így terjedésük biztonsági kockázatot is jelent.

Ezt példázza az elmúlt napokban nagy port kavaró hír is, mely szerint egy hacker csoport több mint 50.000 otthoni biztonsági kamera felvételét szerezte meg. A videókból – amelyeken az áldozatok leginkább kompromittáló helyzetben láthatóak – a bűnözők rövid jeleneteket felnőtt oldalakra töltöttek fel. A teljes felvételhez 150 dollár ellenében bárki hozzáférhet.

A hasonló visszaélések miatt érdemes szem előtt tartanunk, hogy a számítógépünk védelme mellett az okos kütyük biztonságára is ügyelnünk kell, különben lehet, hogy több kellemetlenséget okoznak számunkra, mint örömöt.

Az ESET szakértői 5 egyszerű tippel segítenek abban, hogy biztonságosan használhassuk őket:

1.A biztonságos Wi-Fi router titka

Az otthoni routerünk biztonsága kulcsfontosságú kérdés, hiszen minden készülékünk hozzá kapcsolódik. Gyakori hiba a Wi-Fi router telepítése után, hogy nem módosítunk az alapértelmezett beállításokon, pedig célszerű azonnal megváltoztatni a router jelszavát, valamint a beállítások eléréséhez használt jelszót is. Az új jelszó megadásakor válasszuk a WPA2 opciót (vagy az újabb routereken a WPA3-at, ha minden eszköz tud csatlakozni hozzá), és ne felejtsük el telepíteni a legújabb firmware-frissítést sem. Bár sok router ezt automatikusan megteszi, nem árt néha ellenőrizni, hogy minden naprakész-e. Ma már a fejlett vírusvédelmi programokban olyan funkciót is találunk, amellyel ellenőrizhetjük a routerünk sérülékenységeit (mint például a gyenge jelszavak), és javaslatot is kaphatunk ezek kezelésére.

2.Titkosítsuk a webes forgalmat!

Az online biztonság fokozásának egy másik módja az internetes forgalmunk titkosítása. Ezt a legegyszerűbben egy virtuális magánhálózattal (VPN) tudjuk elérni, amely titkosított alagútként működik az internetes forgalom számára. Amellett, hogy megvédi az adatainkat a kíváncsi tekintetektől, lehetővé teszi az otthoni hálózatunkon tárolt adatok biztonságos elérését, még akkor is, ha a világ másik végén vagyunk éppen. Ha még óvatosabbak szeretnénk lenni, akkor minden egyes csatlakoztatott okoseszközhöz külön VPN-t állíthatunk be a feltörés kockázatának csökkentése érdekében.

3.Okosan az okostelefonnal!

Az okostelefon valószínűleg az az eszköz, amit a legtöbbet használunk a hétköznapok során. Már nem csak hívásokat intézünk vele: fényképezünk, fájlokat tárolunk rajta, e-maileket fogadunk és küldünk ­­– alapvetően egy kis számítógépről beszélünk, amely elfér a tenyerünkben. Mivel csatlakozik az internethez, ugyanúgy áldozatul eshet a kártevőknek, mint például a laptopunk. Erről – talán a mérete miatt – hajlamosak vagyunk megfeledkezni, pedig a legtöbb okostelefon védhető biztonsági megoldással. Érdemes olyan vírusvédelmi alkalmazást választani, amely adathalászat elleni védelemmel és lopásvédelemmel is rendelkezik.

4.Frissítsük eszközeinket!

Nem lehet elégszer elismételni: rendszeresen frissítsük eszközeinket! Sajnos vannak olyan kütyük, amelyeknél ezt csak nehézkesen vagy egyáltalán nem tudjuk megtenni. Ahol lehetséges, ott viszont azonnal telepítsük a biztonsági frissítéseket, amint elérhetővé válnak. Olyan javításokat tartalmazhatnak, amelyek befoltozzák az eszköz támadható sérülékenyégeit, illetve a biztonsági szintjét is növelik.

5.Védjük okostévénket is!

Egyre ritkábban találunk olyan tévét, amelybe nincsenek beágyazva okosfunkciók. Bár még léteznek hagyományos tévék is, sokan igénylik az okosfunkciókat és azok hasznosságát, illetve kényelmét, ezért külső streaming eszközökkel próbálják pótolni őket. Sajnálatos módon a kiberbűnözők az okostévéket is veszélyeztethetik: a hackerek a biztonsági réseket kihasználva átvehetik az irányítást a TV távvezérlése felett, vagy akár rosszindulatú programokkal fertőzhetik meg az eszközt. A kockázatokat minimalizálhatjuk a megfelelő konfigurálással és a beállítások részletes áttekintésével. Nézzük meg azt is, hogy elérhető-e firmware-frissítés! Jó hír, hogy léteznek okostévékre szánt biztonsági megoldások, amelyek növelik az eszköz biztonságát.

Hogyan tovább?

Az okoseszközök terjedésével az életünk egyre nagyobb mértékben kerül át az online térbe, ezért elengedhetetlen, hogy felkészüljünk az itt lévő fenyegetésekre, épp úgy, ahogy az offline világban is vigyázunk az értékeinkre. Az ESET szakértői további tippekkel segítenek megvédeni a magánéletünket, legyen szó online vásárlásról, közösségi médiáról, streamelésről vagy játékról: eset.hu/titkok

TK

Közgazdasági tanulmányaim révén kerültem közel a globális folyamatok elemzéséhez, azóta pedig egyre inkább a geopolitika és a makrogazdasági trendek váltak a fő érdeklődési területeimmé. Emellett élénken figyelem a tudományos-technológiai fejlődést, különös tekintettel az űrkutatásra, amely szerintem a következő évtized egyik kulcsterülete lesz.

Legfrissebb hírek

WHO

Kik pénzelik valójában a WHO-t? Egyre több a kérdőjel 

A világjárványok, globális egészségügyi veszélyhelyzetek és a vakcinák jövője kapcsán gyakran halljuk a WHO, vagyis az Egészségügyi Világszervezet nevét. De vajon ki finanszírozza ezt a világszinten befolyásos szervezetet? Egy a BMJ Global
vízumdíj

Meglepő változás: 250 dolláros vízumdíjat vezet be az USA

Szigorodnak a beutazási feltételek az Egyesült Államokba: 2025-től új, 250 dolláros díjat kell fizetniük azoknak a külföldieknek, akik nem-bevándorló vízummal szeretnének belépni az országba. Az úgynevezett Visa Integrity Fee célja, hogy növelje
Google Gemini

Így férhet hozzá a Google Gemini AI az appjaid adataihoz

A mesterséges intelligencia térnyerése egyre több adatvédelmi aggályt vet fel. Legújabban a Google saját AI-asszisztense, a Gemini került reflektorfénybe, miután kiderült, hogy hozzáférhet más alkalmazások tartalmához az Android-telefonokon, még akkor is, ha
hu_HUHungarian