Elon Musk története a kezdetektől napjainkig

2020.10.21.
Olvasási idő: 2 perc

Kevesen tudják, de Elon Musk és Einstein életútja sok ponton hasonlít. Talán nem is véletlen, hogy a dél-afrikai származású vállalkozóra sokan csak második Einsteinként, azaz németesen “Zweisteinként” hivatkoznak.

Akárcsak Einstein, Elon Musk is autisztikus vonásokat mutató, magába zárkózó fiatal volt. Gyerekként kiközösítették, rendszeresen véresre verték, és még saját anyja is azt gondolta: süket, mert olyan lassúnak tűnt a felfogása.

Tehetsége ugyanakkor már ebben az életkorban megmutatkozott: mindössze 12 évesen kifejlesztett és 500 dollárért el is adott egy számítógépes játékot. A gimnazisták sakk-klubjának már általános iskolában tagja volt, elképesztő intellektuális fölénnyel győzedelmeskedve a nála jóval idősebbek fölött. Nem is csoda, hiszen 12 lépéssel volt képes a sakkban előre gondolkodni.

Musk különös zsenialitásának egyik titka fotografikus memóriája. Ilyen módon volt képes többek között már gyerekként “átolvasni” a komplett Encyclopedia Britannica-t. Ebben a vonásában hasonlít a legendás feltalálóhoz, Nikola Teslához is, akiről a ma már jól ismert autómárka a nevét kapta.

Ahogyan Einstein, Musk számára is az amerikai kivándorlás hozta meg az áttörő sikereket. Már az ezredforduló tájékán beírta magát a dollármilliárdosok sorába, amikor túladott a PayPal-on – azon a webes felületen, amelyet a mai napig használunk a pénzügyi tranzakciók biztonságosabbá tételére, és amely azóta történelmet írt.

Kapcsolódó: Üdv a klubban: A PayPalnál is lehet bitcoint venni

Mindez persze még semmi ahhoz képest, ami a PayPal után következett. Egyelőre még szinte beláthatatlan, milyen közlekedési reformokkal kecsegtet az önvezető Teslák megjelenése. “A jövőben az emberek hobbiként tartanak majd kormányos autót, akárcsak ma a lovakat” – mondja.

Musk 2004-ben vásárolta be magát a cégbe, amely akkor még semmivel nem büszkélkedhetett a mai innovációk közül, a jövő járműveinek megjelenése tehát az ő géniuszának köszönhető. A zseni életének másik legfontosabb vállalkozása pedig nem más, mint a 2002-es alapítású SpaceX lett, amely az űrrepülés költségeinek csökkentése mellett a Mars meghódítását tűzte ki legfőbb céljául.

Mára Elon Musk a világ harmadik leggazdagabb embere, az ég felé törő űrkutató, aki sorsdöntő részt vállal abban, hogy az ember egy nap valóban a Marsra szálljon. Élete tele van döbbenetes fordulatokkal, és példaként szolgálhat mindannyiunk számára.

Cikkünk az Üzleti magazin, az Autó hírek és a Milyen autót autós portál közreműködésével készült.

balu

A Budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetemen jogi karán tanultam, majd egy fullstack szoftverfejlesztői kurzust is elvégeztem, amely megalapozta a technológiai tudásomat. 2022 óta foglalkozom részletesebben kriptovalutákkal és NFT-kkel. 2024 áprilisa óta a BitcoinBázis szerzőjeként kriptókról és a legújabb blockchain-megoldásokról írok, emellett az offtopik.hu-n általános technológiai, tudományos és gaming témákban publikálok, hogy olvasóim mindkét felületen naprakész, megbízható tartalmakhoz férjenek hozzá.

Legfrissebb hírek

WHO

Kik pénzelik valójában a WHO-t? Egyre több a kérdőjel 

A világjárványok, globális egészségügyi veszélyhelyzetek és a vakcinák jövője kapcsán gyakran halljuk a WHO, vagyis az Egészségügyi Világszervezet nevét. De vajon ki finanszírozza ezt a világszinten befolyásos szervezetet? Egy a BMJ Global
vízumdíj

Meglepő változás: 250 dolláros vízumdíjat vezet be az USA

Szigorodnak a beutazási feltételek az Egyesült Államokba: 2025-től új, 250 dolláros díjat kell fizetniük azoknak a külföldieknek, akik nem-bevándorló vízummal szeretnének belépni az országba. Az úgynevezett Visa Integrity Fee célja, hogy növelje
Google Gemini

Így férhet hozzá a Google Gemini AI az appjaid adataihoz

A mesterséges intelligencia térnyerése egyre több adatvédelmi aggályt vet fel. Legújabban a Google saját AI-asszisztense, a Gemini került reflektorfénybe, miután kiderült, hogy hozzáférhet más alkalmazások tartalmához az Android-telefonokon, még akkor is, ha
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél