Közel 20 millió demokrata szavazót veszített el Kamala Harris

2024.11.08.
Olvasási idő: 1 perc

Kamala Harris jelentősen elmaradt azoktól a számoktól, amelyeket Joe Biden a 2020-as elnökválasztás során szerzett, ez pedig végső soron Trump masszív győzelméhez vezetett.

2020-ban több mint 81 millió szavazatot adtak le Bidenre és több mint 74 milliót Trumpra – összesen nagyjából 155 millió szavazatot. Ezzel szemben a 2024-es elnökválasztás során mindössze 138 millió szavazatot számoltak össze. Trumpnak kevesebb mint 3 millió hiányzik a 2020-as referenciaértékéhez, ami azt jelenti, hogy a több mint 17 millió szavazatnyi lemaradás nagy része a Harris-táborból származik. Felmerül tehát a kérdés, hogy Kamala Harris miért nem tudta mozgósítani a korábbi demokrata szavazókat.

Minden egyes megyében csökkent a demokrata szavazók száma

Daniel Vassallo X-bejegyzése szerint az összesen 3144 megyéből Kamala Harris minden egyesben alulmúlja Biden 2020-as eredményét, ami ismét felveti a kérdést, hogy 4 évvel ezelőtt vajon elcsalták-e az elnökválasztást. A 2020-as választásokkal kapcsolatban ugyanis sokan felvetették, hogy a demokraták manipulálhatták az eredményeket, bár ezek a vádak ezidáig nem nyertek bizonyítást.

Mindenesetre a nyugati part a legkirívóbb a Biden és a Harris közötti különbség tekintetében: Harrisnek ugyanis több mint 5,5 millió szavazat hiányzik Kaliforniában, ugyanakkor érdemes megemlíteni Washingtont is, ahol az elnökjelölt 800 ezer, korábban demokrata szavazót nem tudott mozgósítani.

De még a magas szavazatszámmal rendelkező államokban is jelentős Harris lemaradása. Texasban – ahol már 99%-os a feldolgozottság – Harris 450 ezer szavazattal marad el Biden mögött. New Yorkban, 94%-os feldolgozottság mellett közel 1 millió szavazattal van lemaradva. Floridában pedig – ahol szintén nagyon magas, 99%-os a feldolgozottság – 650 ezer szavazattal maradt el az elnökjelölt Joe Biden számaitól.

Észak felé haladva Harris további 500 ezer szavazattal marad le Marylandben, 200 ezer szavazattal Virginiában, és szintén 500 ezer szavazattal New Jerseyben.

Természetesen sok más államban vannak kisebb-nagyobb lemaradások, és bár Harris számai a következő napokban még minimálisan nőni fognak, az biztos, hogy Kamala Harris valamit nagyon elszúrt a kampánya során.

TK

Közgazdasági tanulmányaim révén kerültem közel a globális folyamatok elemzéséhez, azóta pedig egyre inkább a geopolitika és a makrogazdasági trendek váltak a fő érdeklődési területeimmé. Emellett élénken figyelem a tudományos-technológiai fejlődést, különös tekintettel az űrkutatásra, amely szerintem a következő évtized egyik kulcsterülete lesz.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél