Először tesztelték a NASA szuperszonikus repülőgépének hajtóművét

2024.11.09.
Olvasási idő: 4 perc

A NASA forradalmi X-59-es sugárhajtású repülőgépe folyamatosan halad az első repülési tesztje felé.

Október 30-tól kezdődően a NASA X-59 Quesst (Quiet SuperSonic Technology) programjának mérnökei már több tesztet is végrehajtottak a repülőgép hajtóművén.

Az előzetes tesztelések során a mérnökök alacsony fordulatszámon futtatták az X-59 hajtóművét, anélkül, hogy beindították volna. Ezzel megbizonyosodtak arról, hogy nincsenek szivárgások, és hogy a repülőgép rendszerei megfelelően működnek. A mostani teszt során az X-59-es csapat már beindította a hajtóművet, de egyelőre csak kis teljesítményen futtaták. A program mérnökei szerint a sugárhajtómű eddig jól teljesít.

„A hajtóműtesztek első fázisa valójában bemelegítés volt, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy minden rendben van a hajtómű beindítása előtt” – mondta Jay Brandon, az X-59 főmérnöke a NASA közleményében.

„Aztán áttértünk az első tényleges hajtóműindításra… Ez volt az első teszt, amellyel meg tudtunk győződni arról, hogy megfelelően működik az összes rendszer, amelyre hatással van a hajtómű – ilyen például a hidraulika, az elektromos rendszer, a környezetszabályozó rendszerek…” – tette hozzá a NASA mérnöke.

Hangrobbanás nélkül lépheti át a hangsebességet az X-59

Az X-59-est úgy tervezték, hogy 1,4 Mach (vagyis a hangsebességnél 1,4-szer gyorsabb) utazósebességgel és 55 000 láb (16,7 kilométer) magasságban repüljön. A repülőgép a General Electric módosított F414-GE-100 sugárhajtóművét kapta. Érdemes megjegyezni, hogy az F414-es hajtóműcsaládot széles körben használják a katonai repülőgépek esetében, többek között az egyik legikonikusabb vadászgép, a Boeing F/A-18 Super Hornet egyes változatainál. Sőt, a NASA F/A-18-asokat használt az X-59 hangjának szimulálására, valamint a mikrofonok és más akusztikai érzékelők beállítására, amelyek a teszteléseket bemutató kisvideók forgatásánál kapnak szerepet.

Az X-59-est egyébként úgy tervezték, hogy a hangsebességnél gyorsabban repüljön anélkül, hogy a hanghatár átlépése során hangrobbanást keltene. Jelenleg a szárazföld feletti szuperszonikus repülést az Egyesült Államokban az ezért felelős szabályozó hatóság, az FAA tiltja. A NASA reményei szerint az X-59-es bebizonyíthatja, hogy a szuperszonikus repülés lehetséges fülsiketítő hangrobbanás nélkül is. Ha később sikerül utasszállító repülőgépeket is így megépíteni, a belföldi repülési idő a felére csökkenhet, ami nemcsak a kereskedelmi légi közlekedést, hanem például a katasztrófaelhárítást és az orvosi szállítást is forradalmasíthatja.

NASA X-59 repülőgép

A hangrobbanás kiküszöbölése érdekében az X-59 egyedi kialakítással rendelkezik, beleértve a hosszúkás, csőrszerű orrát, amely a repülőgép 30 méteres hosszából 11,5 métert foglal el. A NASA szerint a hangos robaj helyett a repülőgépnek a hanghatár átlépésekor egy halk „puffanást” kell produkálnia, ami ahhoz hasonlít, mintha mi a házban lennénk, és valaki kint becsapná egy autó ajtaját.

Csak egy kamera segítségével lehet kilátni a pilótafülkéből

A hosszúkás orr miatt az X-59-est vezető pilótáknak korlátozott lenne a kilátás előre, azonban a pilótafülke nem is rendelkezik előre néző ablakkal. Ehelyett egy egyedülálló, „eXternal Vision System” nevű rendszer teszi lehetővé, hogy a pilóta előre is lásson, amely gyakorlatilag egy pilótafülkébe szerelt képernyőhöz csatlakoztatott kamerából áll.

A tesztelés következő fázisában a repülőgép számítógépes rendszereibe normál és hibás körülmények adatait fogják betáplálni, hogy lássák, hogyan reagál a jármű. Ezt követően az X-59-es gurulási tesztelésen esik át, amely során a repülőgép a hangárból a kifutópályára gurul, hogy lássák, hogyan működnek a vezérlőfelületek, a fékek és a hajtóművek a földön.

Az X-59 első repülésének időpontját még nem tűzték ki. Az első tesztrepülés során az X-59-es a kiválasztott amerikai városok felett repül majd el, ahol a kutatók adatokat fognak gyűjteni arról, hogy mennyire hallható a földön a hanghatár átlépése, illetve, hogy az emberek hogyan reagálnak a repülőgép által keltett zajra.

A NASA egyébként először 2018-ban kapott finanszírozást a projektre, és még abban az évben felbérelte a Lockheed Martint, hogy építse meg a halk, ugyanakkor szuperszonikus sugárhajtású repülőgépet. A NASA eredetileg úgy gondolta, hogy az X-59 2020-ra készülhet el, de a COVID-19 járvány lelassította a repülőgép gyártását, így a gépet végül 2024 januárjában mutatták be a nagyközönségnek.

Ez a cikk is érdekelhet: Hogyan szavaznak az asztronauták az űrből?

TK

Közgazdasági tanulmányaim révén kerültem közel a globális folyamatok elemzéséhez, azóta pedig egyre inkább a geopolitika és a makrogazdasági trendek váltak a fő érdeklődési területeimmé. Emellett élénken figyelem a tudományos-technológiai fejlődést, különös tekintettel az űrkutatásra, amely szerintem a következő évtized egyik kulcsterülete lesz.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél