Miért éri meg most aranyba fektetni?

2020.10.22.
Olvasási idő: 3 perc

Az arany megosztó szerepe

Nemrégiben az egyik népszerű pénzügyi blogon írás jelent meg arról az aranyról, mint megtakarítási formáról. A cikk szerzője azt fejtegette, hogy miért annyira értékes a nemesfém egyesek számára, míg mások miért szimplán egy nemesfémnek gondolják csak. És nem csak átlagemberek esetében van ez így, még banki szakemberek és kormányzati tisztviselők is megosztottak a kérdésben, hogy jó-e aranyba fektetni.

A történelmi sebek

A megosztottság és az arany körüli kérdések akkor kezdtek el igazán előbukkanni, amikor még 1971-ben az akkori amerikai elnök, Nixon felfüggesztette a dollár aranyra való átváltásának lehetőségét (először csak) külföldi kereskedelmi partnerek esetén. Gondoljunk bele, ekkor még egy amerikai dollár tényleg hozzá volt kötve az aranyhoz. Egy uncia aranyat adtak 35 dollárért és igazából ez még a pénz eredeti szerepét őrizte valahol.

Hiszen a pénz történelmében először volt az általános egyenértékes szerep, aztán jött az aranypénz. Ezután jött az árupénz és így értünk el a belső érték nélküli pénzhez, ahol ma is tartunk. Csak amikor Nixon felfüggesztette az átváltást, akkor ő nem úgy tervezte, hogy soha nem térnek vissza az aranyhoz. Eredetileg csak az árfolyamot akarták módosítani, hogy már 38 dollár érjen egy uncia aranyat, de közbejöttek egyéb események.

A szabad aranykereskedelem korszaka

Ekkoriban volt az, amikor Németország és Japán végleg elmozdult a szabadon mozgó árfolyamok irányában. Ugyanakkor más országok próbáltak valamiféle „arany” középutat találni. Azt meg tudjuk a történelemből, hogy Nixonnak hirtelen lett elég más baja is, főleg a Watergate-botrány kapcsán. Ezzel pedig a történet folytatására már nem került sor. És bár a fentebb említett írás amerikai oldalról közelíti meg a történetet, jó ha tudjuk, hogy a forint is aranyalapú pénz volt először.

Aranytömbök
Forrás: marketwatch.com

Amikor 1946. augusztus elsején kibocsátották, 1 forint 0,0757575 gramm aranyat ért. De ez valójában csak névleges aranyparitás volt, értékét az amerikai dollárhoz és később az euróhoz viszonyították az arany helyett. És bár a világ több részén előfordult már a nem is túl távoli történelemben, hogy arannyal kereskedni, aranyat birtokolni bűncselekmény volt, az 1970-es évektől kezdve megindult a szabad aranykereskedés.

Miért fektessünk nemesfémbe most?

És az ár azóta folyamatosan csak felfelé tart, bár voltak megrázó időszakok, például a nyolcvanas-kilencvenes években illetve 2011 és 2015 környékén. Összességében azonban ha valaki 1971-ben vásárolt bullion-t, most óriási haszonnal szállhatott ki, hiszen 5000%-kal ér többet ugyanaz az arany, mint akkor. De ettől függetlenül továbbra sem beszélhetünk rövidtávú befektetésről a nemesfém esetében. Hiszen az elmúlt időszakban is bőven láttunk hullámzásokat a piacon. De hogy miért is éri meg mégis befektetni aranyba most?

1) A koronavírus-járvány miatti mentőcsomagokhoz az amerikai kormány hihetetlen mennyiségben kezdte el nyomtatni a pénzt, amitől a befektetők eléggé elbizonytalanodtak a dollárt illetően. És ha bizonytalanok, akkor biztonságot keresnek, ezt pedig most az unciák ígérik. Gondoljunk bele, most 2000 dollár körül kereskednek egy uncia arannyal. De ha ez így folytatódik, az ár elérheti a 10 ezer dollárt is, annál alacsonyabbra pedig a központi bankok nem engedhetik majd visszazuhanni az árat.

2) Szimplán azért is megéri befektetni, mert felívelő ágon van a piac és 1971 óta láttuk, hogy a kisebb-nagyobb hullámzások ellenére mindig folyamatosan növekedett az ár.

3) Az emberek mindig az aranyhoz menekültek a múltban is, ha komoly veszélyhelyzet vagy éppen valamiféle katasztrófa fenyegett. Ha pedig az emberek a nemesfém felé fordulnak, az az árra felhajtó hatással lesz.

Tomasito

Leginkább a technológiai és tudományos témák mozgatnak meg, főleg a blokkláncok és a kriptovaluták technológiai háttere, a valós felhasználási esetek valamint a privacy kapcsán felmerülő lehetőségek érdekelnek. Pénzügy-IT háttérrel bírok, a kriptovaluták mellett elég sok különféle területen építettem tapasztalatot.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian