A dán haditengerészet elfogott egy kínai hajót – Szabotázsban vett részt Kína?

2024.11.21.
Olvasási idő: 3 perc

Hétfőn a Yi Peng 3, egy kínai lajstromjelű szállító hajó a gyanú szerint megrongált két, a Balti-tenger alatt húzódó üvegszálas adatkábelt, amelyek Finnországot, Németországot, Svédországot és Litvániát kötik össze.

A Visegrád 24 azt állítja, hogy a dán katonai hajó személyzete a Yi Peng 3 fedélzetére lépett.

„Dánia élt a jogával az Art. X. tenger alatti kábelegyezményében foglaltak szerint. Erre eddig csak egyszer került sor, 1959-ben az USA részéről” – olvasható a hírportál X bejegyzésében.

Ahogyan az alábbi képen is látható, a MarineTraffic hajókövető weboldal a dán haditengerészet egy hajóját mutatja a Yi Peng 3 mellett a Kattegat-öbölben. Mindkét hajó lehorgonyzott.

Dánia kínai hajó kábelek

Kedden Németország védelmi minisztere szabotázscselekménynek nevezte a Cinia C-Lion1 kábelek elvágását:

„Senki sem hiszi, hogy ezeket a kábeleket véletlenül vágták el” – mondta Boris Pistorius az újságíróknak egy brüsszeli találkozó előtt. A védelmi miniszter hozzátette: „Ezért ki kell jelentenünk – anélkül, hogy konkrétan tudnánk, ki volt a felelős -, hogy ez egy hibrid akció volt… És azt kell feltételeznünk, anélkül, hogy biztosak lennénk benne, hogy ez szabotázs volt.”

Finnország és Németország külügyminisztériuma hétfő este közleményt adott ki, amelyben figyelmeztetett:

„Európai biztonságunkat nemcsak Oroszország Ukrajna elleni agresszív háborúja fenyegeti, hanem a rosszindulatú szereplők hibrid hadviselése is. Közös kritikus infrastruktúránk védelme létfontosságú biztonságunk és társadalmaink ellenálló képessége szempontjából.”

Két hétig is eltarthat a kábelek helyreállítása

A Wall Street Journal szerint Svédország, Finnország, Litvánia, Németország és más uniós országok előzetes vizsgálatai során megállapították, hogy a kábelek valószínűleg svéd gazdasági vizeken szakadtak el.

„A titkos offenzíva valószínű indítéka a pánik terjesztése, a biztonsági erőforrások lekötése és a nyugati kormányokra gyakorolt nyomás növelése az Ukrajnának nyújtott hatalmas segélyek ellen kampányoló politikai pártok erősítésével – állítják több európai ország és az Egyesült Államok politikusai, biztonsági tisztviselői, valamint hírszerzési ügynökök” – írta a WSJ.

„Felkészülünk az ilyen eseményekre, és több kábel, illetve eljárás is rendelkezésünkre áll, ha ilyen vészhelyzet történik, így az eredmény csak a lassabb szolgáltatás lesz néhány szolgáltató számára” – mondta egy magas rangú finn tisztviselő.

A szakértők szerint egyébként a Cinia C-Lion1 tenger alatt húzódó kábeleken keresztül történő adatátvitel teljes helyreállítása akár két hétig is eltarthat.

Orosz kikötőből indult a kínai teherszállító

A dán hatóságok a jelek szerint leszűkítették a lehetséges elkövetőt a kínai Yi Peng 3 ömlesztettáru-szállító hajóra. Az AIS-nyomvonal szerint a hajó november 18-án reggel körülbelül egy órán át sodródott ide-oda, ott, ahol az incidens történt.

Mire a Yi Peng 3 elérte a dán vizeket, az ország haditengerészete több hajót is a követésére küldött, az egyik hadihajóról pedig egy révkalauz lépett a kínai teherhajó fedélzetére.

Németország és Finnország külügyminisztere közös nyilatkozatban fejezte ki aggodalmát az incidens miatt. „Az a tény, hogy egy ilyen incidens azonnal felveti a szándékos károkozás gyanúját, sokat elárul korunk változékonyságáról” – áll a nyilatkozatban. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a Yi Peng 3 egy orosz kikötőből indult az incidens előtt.

A finn Nemzeti Nyomozó Iroda közölte, hogy az előzetes vizsgálat alapján úgy döntött, büntetőeljárást indít a tengeri kábelben okozott kár ügyében.

TK

Közgazdasági tanulmányaim révén kerültem közel a globális folyamatok elemzéséhez, azóta pedig egyre inkább a geopolitika és a makrogazdasági trendek váltak a fő érdeklődési területeimmé. Emellett élénken figyelem a tudományos-technológiai fejlődést, különös tekintettel az űrkutatásra, amely szerintem a következő évtized egyik kulcsterülete lesz.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél